Kétszáz évvel ezelőtt született meg a Himnusz
Magyarország nemzeti himnusza idén “tölti be” a 200. évét. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én végezte el az utolsó tisztázásokat a Himnuszon. A magyarok számára azóta már nemzeti imádsággá vált a himnusz. De vajon miként szerezte meg ezt a státuszt?
A Himnusz nem a legfontosabb?
Kölcsey Ferenc 1822 januárjában lelkileg alaposan meggyötörve fejezte be a Himnusz végleges verzióját. A költő 1818 és 1823 között lényegében alig mozdult ki szatmárcsekei otthonából. Ha pedig megtette, abban nem volt sok köszönet, mivel peres ügyeit intézte. Ebben az időszakban komolyan felrémlett előtte, hogy a családja elveszíti a vagyonát és elszegényedik. Ráadásul nem sokkal ezt megelőzően tudta meg, hogy plagizálták egy versét. Ebben a depresszióval határos állapotban találta meg őt a kihívás, hogy parasztdalok mintájára írjon verset. Közben a protestáns költők dalaival foglalkozott, amelyek az Istenhez fordulás mellett rendkívül panaszos hangot megütve ecsetelték a magyarság jelenét.
Kölcsey Ferenc portréja (Wikipédia)
A depressziós hangulatából akkor tudott kilépni, amikor barátja, Szemere Pál meglátogatta. (Kölcsey egyébként annyira bezárkózott, hogy Szemerének másokhoz írt levelekben kellett érdeklődnie, hogy a költő elköltözött-e). Ketten tervezték egy Minerva című folyóirat elindítását, ehhez néhány verset is küldött Szemerének. Meglepő módon az akkor már elkészült Himnusz nem volt közöttük. A lap elindításának tervezésekor Kölcsey azt is leírta, hogy azok az alkotások, amelyek nem felelnek meg a minőségi követelményeiknek, jelenjenek meg máshol, például az Aurora című folyóiratban.
Talán ezért is meglepetés, hogy a Himnusz először itt látott napvilágot, 1828 decemberében. Ekkor még alcím nélkül, bár utóbb elterjedt az a nézet, hogy az osztrák cenzúrát akarta kijátszani az alcímmel. A Magyar nép zivataros századaiból alcímmel 1832-ben jelent meg Kölcsey első önálló kötetében. Kölcsey élete végefelé egy önéletrajzi levélben foglalta össze legfontosabb költeményeit, például a Vanitatum vanitast. A Himnuszt viszont egyáltalán nem említette. 1838. augusztus 23-án bekövetkezett halálakor még senki nem számított arra, hogy nemzeti imádság válik ebből a művéből.
Himnuszok versenyei
A magyarok himnuszának ebben az időben több alkotást is tartottak. A katolikus magyarok a Boldogasszony Anyánk című éneket énekelték ünnepélyes alkalmakkor. De amikor 1771-ben a Szent Jobbo hazaszállították Magyarországra és Mária Terézia elrendelte Szent István napjának megünneplését, az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga című ének részben átvette a helyét. A reformátusok ugyanakkor a Tebenned bíztunk eleitől fogva, vagyis a 90. zsoltár szövegét használták erre a célra. A világi dalok között a Rákóczi-nóta vált népszerűvé, amelyet a hatóságok többször betiltottak.
A refomkorban aztán egymás után jelentek meg az ünnepélyes használatra szánt szövegek és zenék. Először a Rákóczi-induló nyerte el végleges formáját. Először Bihari János, a legendás hegedűművész formálta eggyé a Rákóczi-nótát különféle verbunkos dallamokkal, majd Erkel Ferenc és Liszt Ferenc is elkészítette a saját változatát. Hector Berlioz 1846-ban Pest-Budán találkozott az indulóval, mégpedig Erkel mutatta meg neki. A közismert dallam a Himnusz és a Szózat után talán a leggyakrabban játszott magyar dallam különféle ünnepségeken.
Erkel Ferenc portréja, Györgyi Giergl Alajos munkája (Wikipédia)
A Szózat egyébként, kissé talán meglepő módon, megelőzte a megzenésítésben a Himnuszt. 1843-ban pályázatot írt ki a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay Endre, és hetven arany jutalmat ajánlott fel annak, aki megzenésíti Vörösmarty Mihály Szózat című munkáját. A bírálóbizottságban olyanok ültek, mint Erkel Ferenc, Vörösmarty Mihály vagy Szigligeti Ede. 1843. május 10-én csendült fel először a Szózat zenével. A jeligés pályázatot Egressy Béni nyerte. A siker elsöprőnek bizonyult, jelezve az igényt a nemzeti himnusz megalkotására. Erre a címre a Szózat jó eséllyel pályázott.
Bartay Endre a következő évben új pályázatot írt ki. (A különféle pályázatokokat egyébként Bartay egyfajta missziókként használta, a Szózat előtt például népszínmű-pályázatot írt ki, a bírálóbizottságban ülő Sziglieti Ede második helyet ért el és ez a siker indította el a karrierjét, korábban egyébként Fáy András fiát tanította zongorázni). Az új pályázat már a Himnusz megzenésítéséről szólt. A bírálóbizottságban ez alkalommal nem ült ott Erkel Ferenc.
A Gárdonyi Géza által ránk örökített, kissé rosszmájú, legenda szerint azért, mert a pályázatot Bartay eleve Erkelre írta ki. Sőt, amikor a zeneszerző vonakodott, bezárta őt és addig nem engedte ki, amíg meg nem született a Himnusz zenéje. Ez a legenda valószerűtlennek tűnik, bár az kétségtelen, hogy Erkel hónapokkal a pályázat előtt elkészült. Időskori visszaemlékezése szerint alig egy óra alatt megszületett a mű.
A Himnusz és a Gotterhalte
Erkel Itt az írás, forgassátok – Érett ésszel, józanon. Kölcsey. jeligével beadott pályázata hatalmas sikert aratott. (A költő Vanitatum vanitas című verséből egyébként pontatlanul idézett a zeneszerző, eyébként pedig elgondolkodtató a tény, hogy Erkel pont Kölcsey legkevésbé himnikus szerzeményéből idézett). A Himnusz megzenésítéséért egyébként a Szózat 70 aranyával szemben csak 20 arany jutalom járt. Azonban még hosszú utat tett meg addig, amíg nemzeti imádságunkká vált.
Amikor Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály Erdélybe látogatott 1845-ben, Kolozsvárott a Himnusszal köszöntötték őket. Akárcsak 1847-ben, amikor Pesten István nádort köszöntötték. 1848. március 15-én is felcsendült a Himnusz, a Bánk bán bemutatója után, ekkor még a Szózattal valamint a Rákóczi-indulóval együtt. Hivatalos, állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án játszották először a budai Nagyboldogasszony-templomban. (Bár ez a történeti pillanat egyesek szerint nem bizonyítható).
Ferenc József koronázási kardvágása a Lánchídnál (Wikipédia)
Szintén nem igaz, hogy az osztrák hatóságok betiltották volna. Bár állami ünnepségeken nem hangzott el és helyette a Gotterhaltét énekelték, azonkívül szabadon lehetett játszani a Himnuszt. Sőt, Ferenc József 1865-ben a Himnusz dallamára vonult be a Pesten megnyitandó országgyűlésbe. A kiegyezés után Ausztria-Magyarország közös himnusza a Gotterhalte maradt. 1903-ban megkísérelték ugyan törvénybe iktassák a magyar himnuszt, de a próbálkozhás nem járt sikerrel. Érdekesség, hogy Széll Kálmán miniszterelnök azzal utasította el az ellenzéki indítványt, hogy nem lát kivetnivalót a Gotterhalte éneklésében. Később Eötvös Károly nyilatkozott róla úgy, hogy „Gyönge zene, zsoltáros jellegű, sehogy se lelkesítő s nem is magyar“.
Ezzel páruzamosan Kölcsey költészetének az értékelése jelentősen átalakult: a reformkor egyik kiemelt alkotójának tekintették. Élete fő munkájának pedig egyenesen a Himnuszt tartották. Bár az alkotása egyre népszerűbbé vált, a Gotterhalte maradt az állam hivatalos himnusza. A váltást a háborús vereség és az őszirózsás forradalom hozta el, amely kimondta az Ausztriától való elszakadást és ennek következtében Kölcsey műve elnyerte Magyaroszág himnuszának státuszát. A Gotterhaltét utoljára 1918. október 23-án, a debreceni egyetem felavatásakor játszották himnuszként.
A Himnusz útja az alkotmányig
A Horthy-korban születtek még apróbb változások a Himnusz kapcsán. 1923-ban országos ünnepséget tartottak a Himnusz születésnapjának 100. évfordulója alkalmából. A furcsaság csak abból adódott, hogy mindezt június 10-én tették meg, holott a tényleges dátum január 22. A korszakban született meg a Dohnányi Ernő által szerzett zenei változat. A trianoni béke hatására a Himnusz dallama jóval lassabb, áhítatosabb hangvételűvé vált. Az Erkel-féle változat verbunkos motívumai eltűntek és elmaradt a kísérő harangjáték is.
A Himnusz szövegén rendeleti úton is született egy változtatás: a Hóman Bálint jegyezte rendelkezés a könnyebb énekelhetőség miatt a “Hozz rá víg esztendőt” sort “Hozz reá víg esztendőt” írt elő. Egyúttal előírta azt is, hogy csak komoly alkalmakkor lehet előadni. A sportrendezvények meglepő módon nem tartoztak ezek közé. A Himnusz felállva, imaként történő eléneklése szintén ebben a korszakban terjedt el.
Dohnányi Ernő fotója az 1920-as évekből (Wikipédia)
A második világháború után felmerül, hogy új himnuszra van szüksége a szovjetek által “felszabadított” országnak. Rákosiék ezért felkérték Kodály Zoltánt, hogy szerezzen zenét, Illyés Gyulát, hogy írjon szöveget az új himnusznak. Kodály azonban tömören visszautasította a felkérést, hogy “Jó az eredeti”. Ezért a Himnuszt elsősorban szöveg nélkül játszották el, gyakran kísérve a szovjet himnusszal. 1956-ban is gyakran hangzott el a nemzeti imádság a forradalom különböző eseményein és a rádióadásokban. A Kádár-rendszer nem nyúl a Himnuszhoz, általában szöveggel együt játszották el a szovjet himnusszal karöltve.
1989. okóber 23-án végül törvénybe foglalták, hogy „A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.” A XXXI tv. 36. § megszületéséig Magyarország volt az az ország, amelynek a nemzeti himnuszáról legrégebb óta nem rendelkezett törvény. 2011-ben az új alkotmányba szintén a fenti mondat került bele, ráadásul az Alaptörvény a Himnusz első sorával kezdődik: “Isten, álld meg a magyart!“. Ennek ellenére apróbb változtatás még azóta is történt: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kérésére a Magyar Olimpiai Bizottság elkészíttette a Himnusz 90 másodperces változatát, amely gyorsabb és némileg pattogósabb, mint a korábban használt dallam. Manapság ez csendül fel a nemzetközi versenyeken a magyar sportolók tiszteletére.