• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
  • Jelentős károkat okozott a vihar a Balaton körül, a budapesti reptér járattörlésekkel is számol – FRISSÍTÉS: reptérlezárás, katasztrófa sújtotta övezet

  • Magyar turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál: nyolc sérült

Ügyelet Ügyelet · 2023.02.21.
· Külföld

Már Szerbia is keményen fegyverkezik – mi lesz itt?

Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne, ezért a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállítás apropóján.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) helyszíni beszámolója szerint a szerb elnök rámutatott, hogy óriási a fegyverkezési verseny a világon, ezért Szerbia sem maradhat le. Mint mondta, jelenleg a költségvetés két százalékát fordítja Belgrád a hadseregre, míg más országokban ez legalább négy százalék. Ezért növelik meg az eddigi másfélmilliárd eurós hadi költségvetést további 700 millióval. “Akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják” – húzta alá.

Amellett pedig, hogy a saját hadseregét és hadi iparát erősíti, a tervek szerint francia harci repülőgépeket is beszerez majd Szerbia. Aleksandar Vucic közölte, a francia Dassault Aviation SA Rafale repülőgépek beszerzése további hárommilliárd eurós kiadást jelenthet, a tárgyalások azonban még folynak a gyártóval.

Az elnök bejelentése szerint a szerb hadiipar a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet saját gyártású drónok és pilóta nélküli gépek előállítására. Aleksandar Vucic közölte: nagy az érdeklődés a szerb fegyverek iránt, mindenki fegyverkezik, mindenki háborúra készül.

A szerb elnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy megnyílik a hadsereg elitegységeibe történő jelentkezés pályázata. A tervek szerint a különleges egységek létszámát a közeljövőben 1500-ról ötezerre növelik, az ott szolgálók bérét pedig jelentősen megemelik. A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2023/02/20/orosz-hirszerzes-mindent-kilottunk-amit-a-nyugat-adott-ukrajnanak/” ][/hm_embed]

Source: MTI

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
katonaság Szerbia
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Láttál már felfelé csapó villámot? Hihetetlen képet lőttek egy vörös lidércről

  • 178 napot töltött űrutazással ez a férfi, óriási hazugságra döbbent rá

  • Európa legforróbb napjai: közel a rekord, ismét izzik a kontinens

  • Nincs küszöb a kezdéshez, fektess be a GoldenMiningbe, hogy napi bevételre tegyen szert

  • Hoppá: tényleg az ufók titkos üzenetét rejti ez a furcsa képződmény?

  • Figyelem! Teljes hajózár lesz a Dunán rendezvény miatt a hétvégén, de jön sztárvendég is

Kapcsolódó cikkek

Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén Antalya. Forrás: TGA
2025.07.07.

Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén


Olvasson tovább
Dalai láma találkozó Tibet buddhizmus
2025.07.07.

90 éves a dalai láma, a világ egyik legbölcsebb embere: ki lesz az utód?


Olvasson tovább
Nílus Egyiptom Kairó
2025.07.06.

A Nílus vízéért folytatott harc – háború vagy diplomáciai megoldás?


Olvasson tovább
szabadka busz
2025.07.06.

Magyar turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál: nyolc sérült


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Láttál már felfelé csapó villámot? Hihetetlen képet lőttek egy vörös lidércről

Láttál már felfelé csapó villámot? Hihetetlen képet lőttek egy vörös lidércről

Tovább olvasok
<b>178 napot töltött űrutazással ez a férfi, óriási hazugságra döbbent rá</b>

178 napot töltött űrutazással ez a férfi, óriási hazugságra döbbent rá

Tovább olvasok
Európa legforróbb napjai: közel a rekord, ismét izzik a kontinens

Európa legforróbb napjai: közel a rekord, ismét izzik a kontinens

Tovább olvasok
Nincs küszöb a kezdéshez, fektess be a GoldenMiningbe, hogy napi bevételre tegyen szert

Nincs küszöb a kezdéshez, fektess be a GoldenMiningbe, hogy napi bevételre tegyen szert

Tovább olvasok
<b>Hoppá: tényleg az ufók titkos üzenetét rejti ez a furcsa képződmény?</b>

Hoppá: tényleg az ufók titkos üzenetét rejti ez a furcsa képződmény?

Tovább olvasok
Figyelem! Teljes hajózár lesz a Dunán rendezvény miatt a hétvégén, de jön sztárvendég is

Figyelem! Teljes hajózár lesz a Dunán rendezvény miatt a hétvégén, de jön sztárvendég is

Tovább olvasok
Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén

Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén

Tovább olvasok
Ha a Művészetek Völgyében jársz, látogass el a Református Udvarba is

Ha a Művészetek Völgyében jársz, látogass el a Református Udvarba is

Tovább olvasok
Retró buszokkal akartak segíteni a lerobbant IC utasainak a kánikulában, máshova túl kevés buszt küldtek

Retró buszokkal akartak segíteni a lerobbant IC utasainak a kánikulában, máshova túl kevés buszt küldtek

Tovább olvasok
Jelentős károkat okozott a vihar a Balaton körül, a budapesti reptér járattörlésekkel is számol – FRISSÍTÉS: reptérlezárás, katasztrófa sújtotta övezet

Jelentős károkat okozott a vihar a Balaton körül, a budapesti reptér járattörlésekkel is számol – FRISSÍTÉS: reptérlezárás, katasztrófa sújtotta övezet

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4