A kislány apját 2017-ben diagnosztizálták rákkal és bár rengetegféle kezelést kapott, szervezete 2 év múlva, 2019-ben feladta a küzdelmet a daganatos megbetegedéssel szemben. Jason Goodsellnek mégis született egy kislánya, mégpedig három évvel a halála után, 2022 decemberében.
A LadBible cikke szerint Jason mindössze 30 esztendős volt, amikor egy ausztráliai körútjuk során rákkal diagnosztizálták. Sok esélyt ráadásul nem adott neki a daganat, mert akkor már negyedik stádiumban volt, ráadásul a betegség már megtámadta a beleit és a máját is. Hosszas kezelés kezdőtött, kemoterápiát kapott, sugárkezeléseket, illetve meg is műtötték, ileosztómiás zsákot is kapott, ám szervezete 2019. május 3-án feladta a küzdelmet. Tinderen 2014-ben megismert mennyasszonyával éppen aznap házasodtak össze.
2022 decemberében mégis lánya született feleségétől, Sian Goodselltől. A férfi ugyanis már a megsemmisító diagnózis kézhez vétele után lefagyasztatta spermáját, a hölgy pedig már az első beültetéskor teherbe is esett. A Karácsony másnapján, Sidneyben beindult szülés már sokkal nehezebb volt. Matilda ráadásul nemcsak koraszülött lett a szülést késleltető kezelések ellenére is, de még ráadásul meg is betegedett.
Közös gyermekük mindig ismerni fogja az apját
Nekrotizáló enterocolitis-szal született, belei egy része begyulladt. Ha nem kezelték volna, akkor az itteni szövetek elhalnak, ami a bélrendszer működésének végéhez és a kisbaba halálához vezet. Ám az ausztrál orvosok észnél voltak. Megfelelő előkészítés után egy hónapos korában megműtötték. A négy órás operáció pedig jól sikerült és bár a következő 17 hetet még a kórházban kellett tölteniük, utána hazatérhettek.
A kislány ma 6 hónapos, kicsattan az egészségtől az anyag Facebook-oldalára felöltött fotók tanúsága szerint és Sian is megtalálta borzalmas vesztesége után a boldogságot mellette. Szerinte úgy néz ki mint Jason, az ő fiatalkori leányénje. Akárhogy is, nagyon elkötelezett abban, hogy megismertesse vele vér szerinti apját, ezért a lakás tele van fotóival. “Tilly mindig ismerni fogja az apját”, mondogatja. Ez például egy tegnap Facebookra feltöltött kép:
Ez pedig néhány további kép róluk:
Érdekelnek a hasonló történetek? Íme még kettő:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Zelenszkij: Jövőre döntő csapást kell mérnünk Oroszországra, hogy ne fenyegesse többé Európát
A Föld első csúcsragadozója teljesen már étrenden élt, mint eddig gondolták
Túrázz a levelek színkavalkádjában: őszi kirándulási tippek – Spinanga
A Nagyszebeni kézirat a 16. században íródott, és rakétákról is értekeznek benne
A kutatók szerint ha valaha is intelligens élet jeleire bukkanunk, valószínűleg mind kihaltak
Ukrajna 2025 első felében Franciaországtól is kap vadászgépeket