Hátborzongató halál utáni rituálékkal emlékeznek az elhunytakra ebben a törzsben
Az indonéziai Sulawesi szigetén élő toradzsa törzs kultúrájában a halál egyesek számára nem a vég, hanem egy olyan utazás része, amelyet a közvetlen családtagokkal közösen tesznek meg.
Amikor egy személy meghal, a hozzátartozók úgy gyászolják az elhunytat, hogy a testet úgy kezelik, mintha az elhunyt még élne. Úgy vélik, ha az elhunytat az otthonukban tartják, akkor nem is halt meg, hanem “betegnek” tekintik, és annak megfelelően gondoskodnak róla, írja a Heritage Daily.
A társadalmi státusztól függően a testet heteken, hónapokon vagy akár éveken keresztül tisztítják, öltöztetik és táplálják. A “Rambu Solo” nevű toradzsa temetés rendkívül költséges esemény, a családok akár több tízezer dollárt is költhetnek rá, és a holttestet otthon tartják, amíg nem tudnak eleget gyűjteni a temetési szertartások megfelelő lebonyolítására.
Bár ez a gyakorlat sok kultúra számára furcsának vagy zavarónak tűnhet, a toradzsák nem félnek a halottaktól, és az elhunytak iránti szeretetük felülmúlja a halál és a bomlás látványával kapcsolatos aggodalmakat vagy kellemetlen érzéseket.
Az étkezések, a mindennapos tevékenységek, az imák és az élet minden más aspektusa az elhunyt személy testével történik. Miután a temetés időpontját eldöntötték, a család vásárol egy vízibivalyt, amelyet később feláldoznak. Úgy hiszik, hogy a bivalyok azok a “járművek”, amelyeken a halott a túlvilágra, Puyába, a szellemek földjére utazik.
A temetés nem jelenti a kapcsolat végét. Háromévente végzik a Ma’nene rituálét, aminek jelentése “az ősök gondozása” vagy “a holttest megtisztítása”, és amelyet második temetésnek neveznek. Bár nem minden toradzsa ért egyet ezzel a szokással, vagy nem vesz részt benne, a halottak emlékére történő feltámasztása a mai napig bevett szokás.
Érdemes elolvasni:
