A legendás aranyváros, Eldorádó nem is település, hanem egy rituálé volt?
Bár az Eldorádóról szóló mesés történetek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy kalandorok tömegei keltek útra az Újvilágba, soha nem találtak közvetlen bizonyítékot az Andokban található arany metropoliszra.
Valószínűleg azért, mert Eldorádó egyáltalán nem város volt, hanem egy ősi rituáléra utalt, amelynek főszereplője egy aranyporral behintett ember. Igaz, erre is nagyjából annyi bizonyíték van, mint magára a városra, írja az IFLS.
Juan Pablo Quintero-Guzmán, a világhírű bogotai Museo del Oro (Aranymúzeum) munkatársa egy új régészeti kutatás eredményeiről szóló tanulmányban elmagyarázza, hogy Eldorádó mítosza a 17. századi spanyol krónikástól, Juan Rodríguez Freyle-től származott. Ő írta le azt a koronázási ceremóniát, amelyet a muiscaiak tartottak a Guatavita-tónál, a mai Kolumbia területén. Freyle szerint a vezető tisztség örökösének hat évet kellett böjtölnie egy barlangban, majd aranyporral borították be, és egy tutajon a tó közepére szállították, amelyet megraktak aranyból készült tárgyakkal.
„Az arannyal borított férfi úgy ajánlkozott fel a címre, hogy az összes aranyát a tóba dobta” – írta Freyle. „Ezt a szertartást nevezhették Eldorádónak, amely név oly sok emberéletbe és pénzbe került” – folytatja, utalva a számos drága expedícióra a nem létező aranyvárosba.
Elmesélte továbbá, hogy Quintero-Guzmán Sebastián de Belalcázar spanyol hódítónak tulajdonítja az aranyláz elterjesztését, megjegyezve, hogy ő használta először az Eldorádó nevet egy hely megjelölésére, ami állítása szerint a Guatavita-tó környékén fekszik. És bár a régészek már rég felhagytak ennek keresésével, néhány bizonyíték arra utal, hogy az Eldorádó szertartás valóban megtörtént.
1912-ben Hartley Knowles brit mérnök számos aranytárgyat és egyéb ékszert talált a tó fenekén, miután lecsapolták a vizet. 1969-ben pedig egy aranyból készült tutajmodellt talált egy helyi gazda egy közeli barlangban, ami mindeddig az ősi rituálé legmeggyőzőbb bizonyítéka.
Quintero-Guzmán és munkatársai is átkutatták a Guatavita-tó környékét olyan tárgyak után, amelyek arra utalhatnak, hogy nagyszabású ünnepélyes rendezvényeket tartottak ott. Meglepő módon azonban csak 157 kerámiatöredéket találtak.
Az a tény viszont, hogy ezekben az edényekben a chicha nevű alkoholos italt tartották, amiket főként rítusok alkalmával használtak, azt jelzi, hogy valóban tarthattak itt ilyeneket, de az egyéb leletek hiánya arra utal, hogy „a rituális tevékenységek nem voltak nagy horderejűek” – írja Quintero-Guzmán.
Ezen eredmény alapján kifejti, hogy „nagyon kevés bizonyíték áll rendelkezésre a Guatavita-tónál tartott rituális gyakorlatok folytonosságának alátámasztására a korai muiscai időszaktól a gyarmati időszakig”. Ennek ellenére azonban kitart amellett, hogy az Eldorádó szertartás valószínűleg létezett, ám elképzelhető, hogy csak egyszer történt ilyen, de nem volt visszatérő hagyomány.
Lehetséges, hogy egy akkori vezető szervezte az eseményt, mégpedig politikai indíttatásból, valószínűleg azért, hogy demonstrálja riválisai feletti uralmát, miközben az istenek kegyeit is kereste.
„Miután a társadalompolitikai rend stabilizálódott, a szent helyeken természetesen továbbra is mutattak be áldozatokat az isteneiknek, így a Guatavita-tónál is, de ezek már nem az aranyember-szertartások voltak” – írja Quintero-Guzmán.
„Amikor a spanyolok megérkeztek, olyan csoportokkal találkoztak, akik hallottak az őseik által végrehajtott rítusról, és ezt elmesélték a konkvisztádoroknak is”.
Ez is érdekes lehet:
