Az ember, akinek átment a fején egy vasrúd, és ezzel megújította az agykutatást
Egy vasútvonal építése során egy véletlen robbanás következtében az egyik építőmunkásnak, Phineas P. Gage-nek átment a fején egy masszív vasrúd. A balesetet követően senki sem gondolta, hogy életben marad, mint ahogy azt sem, hogy ez az orvostörténet sarkalatos pillanata lesz, és a gyógyászat történelmének egyik legvitatottabb terápiáját eredményezi.
1848. szeptember 13-án Gage robbanóport helyezett el egy lyukban egy 1 méter hosszú, 3,2 centiméter átmérőjű, 6 kilós döngölővas segítségével, amikor is az idő előtt berobbant.
Ahogy azt az IFLS is írja, a szerszám felnyársalta a férfi koponyáját, átszúrta a bal arcát, majd áthaladt az agyán, végül áttörte a koponya tetejét, és néhány méterre a robbanás helyétől „vérrel és agyvelővel borítottan” ért földet.
Már az a tény elég figyelemre méltó, hogy Gage túlélte a balesetet, a legérdekesebb azonban az, amit Dr. John Harlow, ugyanaz az orvos, a balesetkor is a helyszínen tartózkodott, megfigyelt a gyógyulás során. Sérülését követően, csakúgy, mint Gage kollégái és barátai, jelentős változásokat észlelt a férfi viselkedésében, ami rávilágított a személyiség és az agy közötti kapcsolatra, amelyet korábban soha nem vizsgáltak.
Harlow arról számolt be, hogy Gage munkatársai, „akik őt a leghatékonyabb és legtehetségesebb munkavezetőnek tartották […] rendkívül markánsnak tartották az elméjében bekövetkezett változást. […] Tiszteletlen lett, időnként megengedte magának a legdurvább trágárságokat is (ami korábban nem volt szokása), és csekély tiszteletet tanúsított társai iránt. […] Intellektuális képességeiben és megnyilvánulásaiban egy gyermek szintjén állt, és engedett állati szenvedélyeinek […] Gondolkodása gyökeresen megváltozott, olyan határozottan, hogy barátai és ismerősei azt mondták, „ő már nem Gage”.
Az orvosok később megállapították, hogy a sérülés jórészt Gage agyának orbitofrontális kérgét érte a frontális lebenyben. A balesetet követő vizsgálatok adták az alapot később egy rendkívül vitatott eljárás kidolgozásának, ami frontális lobotómia néven vált ismertté.
Az első ilyen, mai szemmel nézve horrorisztikus beavatkozást egy lisszaboni kórházban végezték el 1935-ben, majd az 1900-as évek közepére lobotómiák tízezreit hajtottak végre világszerte olyan technikákkal, mint az alkohol közvetlenül az agyba fecskendezése, vagy egy jégcsákány szemgödörbe való szúrása.
Az eljárás kifejlesztése dr. Antonio Egas Moniz nevéhez fűződik, aki ezért 1949-ben orvosi Nobel-díjat kapott.
A módszer célja az agynak annak elülső lebenyéhez fűződő kapcsolatainak megszakítása volt, amitől azt várták, hogy így kezelni tudják egyes mentális betegségek, például a skizofrénia tüneteit. Az ugyan kétségtelen, hogy egyeseknek javult az állapota, ám nagyságrendileg magasabb volt azok száma, akiknek az életét tönkretette a pszichosebészet egykor ünnepelt beavatkozása.
Ez is érdekes lehet:
