Felégetett eszéki híd, tömeggyilkosságok, rommá lőtt Vukovár. Szlavóniában jártunk

Szlavónia, Fotó: Mayer Jácint

A történelmi Szlavónia a mai Horvátország területén, eredetileg a Dráva és a Száva között és a Száva túlsó partján a Kapela-hegységig terjedő földrajzi-politikai régiót jelentette. Népességét tekintve Szlavónia szláv többségű, de magyar jellegű területnek számított a magyar vármegyerendszer tagjaként, mely Mohács előtt szigorúan különálló volt a horvátoktól. Az egységnek Zágráb térsége is szerves részét alkotta, egyházszervezetileg a magyar alapítású zágrábi püspökség alá tartozott. A török megjelenésének időszakában a horvátok egyre északabbra húzódtak, ami által megváltozott az etnikai összetétel és Szlavónia identitása fokozatosan vált horvát-, a Szerémség irányába haladva pedig szerb jellegűvé. Szlavóniát ma horvát földrajzi régióként értelmezzük a Dráva és a Száva közötti terület keleti részére csökkentve. Természeti és épített öröksége a kevésbé felkapottak közé tartozik, Magyarország felől hamar és könnyen megközelíthető.

Eszék, Fotó: Mayer Jácint

Szlavónia legnagyobb és Horvátország negyedik legnagyobb települése Eszék. A város mindig főútvonalnak számított, melyen a Szentföldre vezető keresztesek és zarándokok is gyakran megfordultak. Az oszmánok uralma alatt itt állt a híres eszéki „török híd”, mely a maga korában a világ egyik legnagyobb faépítménye volt a környékbeli mocsárvilágon keresztül. A Dráva árterének felszínformáit, egykori vízfolyásait, magaslati pontjait, övzátonyait követve 8 km hosszúnak, az áthaladáshoz szükséges út idejét kétórányinak, szélességét pedig két szekérnyinek írják le a korabeli források. Fő védelmét délről az eszéki vár, északról a dárdai palánk látta el. Ez a híd biztosította az oszmán utánpótlást a magyarországi hadszíntér irányába. Az átkelőhely fontossága miatt többször történt megsemmisítésére kísérlet, melyek közül a leghíresebb Zrínyi Miklós 1664-es sikeres támadása volt. Eszék látképét leginkább az 1700-as években kiépített tekintélyes erőd uralja a Dráva partján, míg a város a horvátok, németek, magyarok egységes kultúrközegében egy csinos megyeszékhelynek számított. A délszláv háborúban súlyos károkat szenvedett, a környék hősi halottai között tekintélyes számú magyar is kimutatható.

A szétlőtt vukovári víztorony, Fotó: Mayer Jácint

A délszláv háború egyik legikonikusabb és tragikusabb történése Vukovárhoz köthető 1991-ből. Vukovárt a Horvát Nemzeti Gárda körülbelül 1800 könnyű fegyverzetű katonája és civil önkéntesek védték a nehézfegyverzettel támadó Jugoszláv Néphadsereg 36 000 katonája és a hírhedt szerb szabadcsapatok ellen. A csata alatt volt olyan nap, amikor 12 000 tüzérségi eszköz, köztük rakéták és repeszgránátok csapódtak be a városban. Ez volt abban az időben Európa legpusztítóbb és leghosszabb csatája, és a második világháború óta Vukovár volt az első nagyobb európai város, amelyet teljesen leromboltak. Az ostrom 87 napig tartott. A város romos épületeit mára helyreállították, a település viszont már nem tudta régi fényét visszavenni, lakossága töredékére csökkent.

Kórógy vára, Fotó: Mayer Jácint

A harcoknak magyar lakosságú falvak is áldozatul estek. Ha a horvátoknak a hősök városa Vukovár, akkor a szlavóniai magyaroknak a hősök faluja Szentlászló. A szerb betöréssel szemben ez a magyar falu tanúsította a legnagyobb ellenállást a környéken, amiben helyiek mellett a védelemből kivette a részét a magyarországi és külföldi önkéntesekből verbuvált nemzetközi egység is. A kitartás és a 152 napig tartó, komoly véráldozatokkal járó bátor ellenállás után végül Szentlászló elesett. Hasonló sors jutott a szomszédos, szintén magyar érintettségű Kórógynak is, melyet szabályos köralakú mocsári vára miatt mindenképpen érdemes meglátogatni.

Az erdődi vár, Fotó: Mayer Jácint

Tragikus helyszínként tartjuk számon Erdődöt, a szerb Arkan vezér hírhedt félkatonai szervezetének, a „tigriseknek” kiképzőközpontját. A délszláv háborúra általánosságban jellemző kegyetlenkedések civilek és hadifoglyok vetületében mindegyik hadviselő fél eszköztárában elfogadottnak számítottak. Ebben a térségben a Vukovár bevétele utáni időkben szerb tömeggyilkosságok és kitelepítések következtek, melynek folyományaként Erdődön Arkan emberei 1991 és 1992 folyamán 22 magyar és 15 horvát személyt gyilkoltak meg. A Bánffyak szebb napokat megélt, csodás dunai panorámával rendelkező várának falain ma is megtalálható a szerb címer, mutatva, hogy az egykori indulatok nem múltak el nyomtalanul.

Újlak, Fotó: Mayer Jácint

Utunkat Atya érintésével Újlakon fejeztük be. Újlak legfőbb nevezetessége a 300 méter hosszan elnyúló és 1300 méter falszakasszal rendelkező vára. A város az oszmán berendezkedés kiegyensúlyozott békéjét élvezte déli elhelyezkedésének köszönhetően a hódoltság teljes időtartama alatt, így ma is számos török épített örökséggel bír. A vár oldalában lévő ferences templomban őrzik Kapisztrán János jelképes sírját, aki itt hunyta le örökre szemét a nándorhehérvári diadalt követően. Ezzel elérkeztünk a szerb határra.