Tavaly rekordbevételt könyvelhetett el Oroszország az energiahordozók értékesítéséből, miközben jelentős tartalékokat is felhalmozott az elmúlt években. Ha tehát évekig stagnálna vagy akár csökkenne az orosz gazdaság, akkro sem roppanna meg Moszkva szemben jópár elemző tavalyi jóslatával. Ráadásul még a szükséges nyugati technika nagy részéhez is hozzájutnak közvetítőkön keresztül. Az EU és az Egyesült Államok nagyon büszkék a szankciókra, miközben Putyin úgy tűnik, szabadon folytathatja azt, amit elkezdett Ukrajnában.
Pogátsa Zoltán közgazász legutóbbi podcastjában Bendarzsevszkij Anton Oroszország szakértővel kereste a válaszokat az Oroszország elleni szankciós politika sikertelenségére (a teljes adás ITT meghallgatható, alább csupán az érdekesebb megállapításokat fésültük össze). Tavaly még szinte minden szakértő azt jósolta, hogy nehéz évek következnek Oroszországra (és energiakitettsége miatt Európára is), miközben ezek egyike sem valósult meg. Pedig Bendarzsevszkij szerint Oroszország a világtörténelem legkeményebben szankcionált állama, se Venezuela, se Kuba, se Irán ellen nem voltak ennyire széleskörűek a szankciók, amelyek egy része ráadásul már 2013-2014 óta hatályban van.
Amikor néhányan – talán vágyvezérelt gondolkodástól is hajtva – azon lamentáltak, hogy melyik szankciós csomag fogja majd bedöntetni az orosz elnök hatalmát, néhány részlettel biztosan nem számoltak. Egyrészt azzal, hogy Oroszország számos tekintetben önellátó (energia, nyersanyagok, mezőgazdaság), másrészt – és ez a lényegesebb – különféle exportcikkeit más piacokra is el tudja adni, például Indiának vagy Kínának. Sőt, innen ezek az exportcikkek gyakran Európába és Amerikába jutnak. Mondjuk átcimkézik vagy összekeverik az orosz Ural-típusú olajat és eladják Hollandiának vagy az Egyesült Királyságnak.
Ez is érdekelhet:
- Oroszországban vandálkodnak az egykori Wagner-harcosok – Olvass tovább ITT
- Medvegyev: Oroszországnak egyre több régiója lesz
Minden eljut Oroszországba
Import kapcsán már nehezebb a helyzet, de úgy tűnik, azt is megoldották az oroszok. Csipet például nem tudnak előállítani, de a gyakorlat azt mutatja, hogy közvetítőkön keresztül megoldják. Ezek között van Örményország, Kazahsztán vagy akár Hongkong is. Kérdés, hogy a német vagy dél-koreai gyártók tudják-e: a kereskedési lánc végén Oroszország van. Bendarzsevszkij szerint nehezen elképzelhető, hogy nem, de üzleti érdek is van a világon (meg hát, ha ők nem, akkor majd lesz más, aki beszáll az üzletbe).
Végezetül. Ha mindez még nem is lenne igaz, Oroszország akkor is elképesztő pénzügyi tartalékokkal rendelkezik, hisz készült a háború eszkalációjára és betárolt. Tavaly rekordösszegeket, a korábbiak 2-3-szorosát kasszírozta az energiaexporton, így ha például most évekig nem tudna értékesíteni, akkor sem bomlana meg az egyensúly középtávon. Hiába van az orosz tartalékok egy része befagyasztva, elegendő áll rendelkezésre a rendszer megtámogatására.
Se Európa, se Oroszország nem omlott össze
A tavalyi jóslatokkal szemben Európa sem omlott össze az orosz energia nélkül. Ez egyrészt az enyhe télnek, másrészt az energiahatékonysági fejlesztéseknek és a spórolásnak köszönhető. Úgy tűnik, idén télen sem lesz gond, legalább is az európai – így magyar – gáztározók töltöttsége megfelelő alapot nyújt a bizkodásra.
Összességében tehát Oroszországnak volt ideje és szándéka is felkészülni, ugyanakkor kiszolgáltatottsága a világ nem szankcionáló része felé nőtt. Külön kiemelendő itt a Kínával szembeni függősége. Nemrég olyan kínai térkép látott napvilágot, ahol több indiai és orosz terület is kínai birtokban ábrázolták, természetesen Tajvant is. Az indiaiak nagyon kiakadtak, az oroszok hallgattak, ami egyesek szerint jelzi a függőségek alapos átalakulását.
China has declared part of Russia as its territory on new official maps#China‘s state-owned Standard Map Service has presented a set of geographic maps for 2023, on which for the first time part of #Russia‘s territory is indicated as part of China. It is about the Bolshoy… pic.twitter.com/ZdU7KapkNw
— NEXTA (@nexta_tv) August 29, 2023
Aki esetleg más podcastokra is kíváncsi a témában, ajánljuk a G7 hasonló témájú adását ITT.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Nagyszebeni kézirat a 16. században íródott, és rakétákról is értekeznek benne
A kutatók szerint ha valaha is intelligens élet jeleire bukkanunk, valószínűleg mind kihaltak
Ukrajna 2025 első felében Franciaországtól is kap vadászgépeket
Feltörtek egy 2 milliárd éves kőzetet, és életet találtak benne
Luxemburgi Erzsébet, a királyné aki királynő akart lenni
Ennek a törpebolygónak a kérge akár 90 százalékban is vízből állhat, ráadásul nincs is olyan messze