Egyetlen rakétával irtották ki az oroszok az ukrán falu csaknem egyharmadát
Az orosz erők péntek reggel ismét tüzet nyitottak a kelet-ukrajnai Harkiv város központjára, az eddigi információk szerint két halálos áldozata és 28 sérültje lett a támadásnak – közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója a Telegramon.
A közlés szerint életét vesztette egy tízéves fiú és a nagyanyja, miután találat érte a lakóházukat. A 68 éves nő holttestét a mentést végzők emelték ki a romok alól, a halott fiú 11 hónapos, sérült öccsével együtt. A gyermekek szüleit úgyszintén sérülésekkel kórházba szállították. A szétlőtt épületek romjai között még tart a kutatás túlélők és holttestek után.
A kormányzó Facebook-oldalán arról adott hírt, hogy az orosz erők pénteken Vovcsanszk települést is ágyúzták, aminek következtében három helyi lakos sérült meg, a háromlakásos társasház pedig – amelyben laktak –, összedőlt és kigyulladt. Egy 76 éves férfi súlyos égési sérüléseket, egy 75 éves nő és egy 25 éves rokkant nő füstmérgezést szenvedett.
A helyi hatóságok közlése szerint a nap folyamán Kupjanszkot is lőtték Harkiv megyében az oroszok. Eltaláltak egy többszintes lakóépületet, az eddigi jelentések szerint senki sem sérült meg.
Az ukrán főügyészség sajtószolgálata a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg Tornado-Sz típusú rakéta-sorozatvetővel vette tűz alá a kupjanszki járásban lévő Sevcsenkove települést, a támadásban egy helyi lakos sérült meg.
Dmitro Csubenko, a Harkiv megyei ügyészség szóvivője az ukrán Szabadság Rádiónak adott nyilatkozatában elmondta: a több mint ötven halálos áldozatot követelő Hora falu kávézójára az orosz erők azért mérhettek célzott rakétacsapást csütörtökön, mert azt hitték, hogy katonák vannak bent, holott csakis civilek voltak, többségükben nők. Az ukrán belügyminiszter korábban már közölte, hogy a helyiségben a támadás idején épp halotti tort tartottak egy elesett ukrán katona emlékére, és mintegy hatvanan voltak odabenn, a falu lakosainak csaknem egyharmada. “A csapás nagyon pontos volt, és drága rakétát használtak, amiből kevés van Oroszországban” – jegyezte meg a szóvivő.
Roman Mrocsko, a déli Herszon város katonai adminisztrációjának vezetője a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a a megyeszékhely központjára nyitottak tüzet pénteken hajnalban az orosz csapatok, és eltaláltak egy lakóépületet. A személyi sérülésekről szóló információkat még pontosítják – tette hozzá.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 281 ezret. Állításuk szerint előző nap mintegy 620 orosz katona halt meg. Az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek között húsz orosz harckocsit, 23 tüzérségi rendszert és 29 drónt.
Ez is érdekes lehet:
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Különleges hármas csillagrendszert találtak 5 ezer fényévre tőlünk
Rekonstruálták a bronzkori lándzsák harci használatát, az eredmény pedig meglepte a régészeket
Mely dinoszauruszok jelentenék ránk a legnagyobb veszélyt ma?
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak