Hihetetlen történet a férfiról, aki nem egy repülőtér terminálján vesztegelt, hanem konkrétan a világűrben száguldozva.
Egy szovjet űrhajós közel egy évig, 10 hónapon keresztül az űrben rekedt, eleveníti fel a történetet a LADbible.
Szergej Krikaljov 1991 májusában érkezett meg életében másodjára a Mir űrállomásra, de ez a második út végül jóval komolyabb élménynek bizonyult, mint az első.
Szergejhez Anatolij Artebarszkij szovjet tudós és Helen Sharman brit tudós is csatlakozott a küldetésen. De az útjuk során a Szovjetunió egyszer csak felbomlott, ami bizonytalanná tette Kazahsztán helyzetét.
Ennek következtében Krikaljovnak tíz hónapig az állomáson kellett maradnia, mivel már nem volt országa. Ez kétszer annyi idő, mint amennyire eredetileg tervezték a túrát.
Azért kellett ennyit várnia, mert a hirtelen függetlenné váló Kazahsztánnak teljesen elfogyott a pénze, az űrben rekedt űrhajós pedig pénzügyi szempontból nem tartozott a legfontosabb megoldandó kérdések közé.
Mint elmondta: „A legerősebb érv a gazdasági volt, mert így lehetővé vált számukra, hogy helyben erőforrásokat spóroljanak. Mondták, hogy ez nehéz nekem, és nem igazán tesz jót az egészségemnek. De most az ország olyan nehéz helyzetben van, hogy a megtakarítási lehetőség a legfontosabb.”
Végül nagy nehezen küldtek valakit helyette
Néhány űrhajóstársának sikerült hazajutnia, amíg ő fent volt, de Szergej nem akarta, hogy bármi gond legyen. Végül tíz hónap elteltével küldtek a helyére egy másik űrhajóst a Mirhez, hogy végre hazajöhessen.
A helyettes egyébként Klaus-Dietrich Flade német űrhajós mérnök volt. Szergej – akit az „utolsó szovjet állampolgárnak” tituláltak – 1992. március 25-én érkezett vissza a Földre, 311 napnyi űrben töltött nap után.
Bár azt gondolhatnánk, hogy a következő években el akarta kerülni, hogy visszatérjen az űrbe, Szergej valójában többször is visszament. Csak 2009-ben vonult nyugdíjba, miután összesen 803 napot 9 órát és 38 percet töltött az űrben.
A férfi története annyira lenyűgöző volt, hogy filmet is ihletett, így született meg 2017-ben a Sergio and Sergei. A film leírása szerint: “A Szovjetunió összeomlása idején egy orosz űrhajós rekedt a Mir űrállomáson.”
Úgy azért megéri az a 10 hónap, ha cserébe még film is készül az emberről, nem?
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ukrajna 2025 első felében Franciaországtól is kap vadászgépeket
Feltörtek egy 2 milliárd éves kőzetet, és életet találtak benne
Luxemburgi Erzsébet, a királyné aki királynő akart lenni
Ennek a törpebolygónak a kérge akár 90 százalékban is vízből állhat, ráadásul nincs is olyan messze
A tiltott sziget a Bengáli-öbölben, ahol az őslakosok hidegvérrel megölik a partraszállókat
TESZT: Hivatalosan is zseni, aki észreveszi a három állatot 15 másodperc alatt