Rák gyanújával ment sebészhez, ‘fenyőfát találtak a tüdejében’
Egy hajmeresztő történet szerint egy férfi tüdejében egy növekedő fenyőfát találtak a sebészek, amkor rák gyanúja miatt műtötték meg.
Az eset még 2009-ben történt, amikor az 5 centiméteres fát az orosz orvosok fedezték fel, miután felnyitották a 28 éves Artyom Szidorkint, hogy eltávolítsák azt, amit daganatnak hittek. Az egészségügyi személyzet úgy vélte, hogy Szidorkin valahogy belélegezte a magot, amely később egy kis fenyőfává csírázott a tüdejében.
A beteg rendkívüli fájdalmakra panaszkodott a mellkasában, és vért köhögött fel, számolt be róla akkor a Daily Mail. Az orvosok meg voltak győződve arról, hogy rákos. “100 százalékig biztosak voltunk benne”, mondta Vlagyimir Kamasev sebész Izsevszkből.
Röntgenfelvételeket készítettünk, és pontosan olyan dolgot találtunk, mint egy daganat. Több százat láttam már korábban, ezért a műtét mellett döntöttünk.
Mielőtt a férfi tüdejének nagy részét eltávolította volna, a sebész megvizsgálta a biopszia során vett szövetet. “Azt hittem, hallucinálok”, mondta Dr. Kamasev. “Megkértem az asszisztensemet, hogy nézze meg, és ő is megerősítette, hogy jól látom, tényleg egy apró fenyőfa van a szövetek között.” Ezután Szidorkin is elmesélte a történetet a saját szemszögéből.
Úgy vélték, hogy a vér köhögését a vérkapillárisokat átszúró apró fenyőtűk okozták. Nagyon fájdalmas volt. De hogy őszinte legyek, nem éreztem semmilyen idegen tárgyat magamban. Nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nem rákról van szó.
A beszámoló a népszerű bulvárlapban, a Komszomolszkaja Pravdában jelent meg, és a Novosztyi hírszolgálat is átvette. Azonban kiderült, hogy az orvosok átveréséről volt szó, akik csak meg akarták nevettetni Szidorkint a műtét után.
Az orvosok később beismerték, hogy egy teljesen normális szövetmintát találtak, és annak helyére csempészték a kis fát. Ez a fénykép terjedt el a közösségi médiában. A sebészek végül elmagyarázták, hogy nem gondolták, hogy az ártalmatlan tréfájuk valaha is ennyire népszerű lesz, de csak fel akarták vidítani Szidorkint, aki, mint kiderült, nem rákban, hanem tukerkolózisban szenvedett. Szidorkin azonban nem vette ilyen jó néven, etikátlannak és ízléstelennek nevezte az orvosok poénját, és még azon is elgondolkodott, hogy bepereli őket.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A tiltott sziget a Bengáli-öbölben, ahol az őslakosok hidegvérrel megölik a partraszállókat
TESZT: Hivatalosan is zseni, aki észreveszi a három állatot 15 másodperc alatt
Bizarr felfedezés: Tutanhamont merev férfiassággal mumifikálták
A laposföld-elmélet valójában óriási veszélyekkel fenyeget, mutatjuk, hogy miért
A Szahara pora élteti az Atlanti-óceán térségét is
Egyetemi professzor: szimulációban élünk, semmi nem valódi, amit látunk