2006 májusában különös hajóra lettek figyelmesek a barbadosi hatóságok mindössze 70 tengeri mérföldre (azaz 130 kilométerre) Ragged Point-tól, a sziget legkeletebbi ponjától. A fedélzetre lépve megdöbbentő látvány fogadta őket, ami arra utalt, hogy a hajó nagyon messziről érkezett.
A The Sun brit bulvárlap beszámolója szerint a hajó hónapokkal korábban indult el a Zöld-foki Köztársaság egyik szigetéről és tragikus útvonalon jutott el a Karib-tengerre a fedélzetén azok maradványaival, akiknek az eredeti terve az volt, hogy a Kanári-szigeteken dolgozzanak kiszabadulva az afrikai pokolból. Nem volt szerencséjük: az útjuk maga lett a pokol, ráadásul a világ egy másik pontján bukkantak újra fel.
A fedélzetre lépő barbadosi hatóságokat megdöbbentő látvány fogadta: rövidnadrágos és színes pólókat viselő egykori utasok kiszáradt, részben mumifikálódott maradványai a sós tengervíztől, napsütéstől és széltől keményre szikkasztott ruhákban. Mindannyian szörnyű kínok közepette adták vissza lelküket Teremtőjüknek hónapokkal korábban. A halál oka éhezés és kiszáradás volt, ám szenvedésük hetekig tartott a nyílt óceánon.
Egy búcsúlevél vezette nyomra a hatóságokat
A hatóságok már csak tizenegy holttestet találtak a hajón, ám eredetileg többen keltek útra a Zöld-foki-szigetekről. Persze azonnal mítoszok és legendák keltek szárnyra a szigetlakók között, hogy vajon honnan érkeztek és kik is voltak a tragikusan járt utasok. Az egyetlen biztos pontja a nyomozásnak egy levél volt, amit az egyik utas hagyott hátra. Ebben búcsúzott Bassadában (Szenegálban) élő családjától jelezve, hogy szeretne nekik pénzt küldeni. “Kérlek, bocsássatok meg nekem és viszlát. Ez az életem vége ezen a hatalmas marokkói tengeren”, fogalmazott halála előtt az utas.
Ezen a nyomon elindulva sikerült rekonstruálni a teljes tragédiát. Eszerint egy spanyol fickó ígérte meg néhány Zöld-foki-szigeteken várakozó afrikai bevándorlónak, hogy pénzért átszállítja őket A Kanári-szigetekre (előbbi független ország, utóbbi az uniós tagállam Spanyolország része).
A szellemhajó szomorú története
51-en fizettek, nem is keveset: 1300 euró volt a viteldíj. Ám a spanyol kereket oldott és egy szenegálira bízta a csapatot. Sokan ekkor le is léptek, egyvalaki még a hajóról is leugrott, a többiek elindultak. Mauritána partjainál, Nouadhibou kikötője közelében már bajba kerültek, ekkor próbálta egy másik hajó elvontatni őket, de nem sikerült megmenteni. Ezt követően a spanyol “kerítő” sorsára hagyta a csapatot. Voltak, akik kiugrottak és úszva próbáltak eljtuni a szárazföldre, 11-en viszont a fedélzeten bíztak sorsuk jobbra fordulásában.
Az ő mumifikálódott testüket találták meg a barbadosi hatóságok néhány hónappal később a Karib-tengeren. Vélhetően január végén halhattak meg a fedélzeten.
Ez a migrációs útvonal az egyik legveszélyesebb, mégis nyugat-afrikaiak ezrei próbálnak akár házilag készült lélekvesztőkön elevickélni a Kanári-szigetekre. Csak 2023 első néhány hónapjában majdnem ezer migráns lelte halálát itt.
Ez is érdekelhet:
- A migránsok okozták a holland miniszterelnök vesztét – Részletek ITT
- Megoldódhatott a Szahara szemének rejtélye – Olvass tovább EBBEN a cikkben
Kiemelt képünk illusztráció, egy fából ácsolt bárka, melyen rohingja menekültek sodródtak partra Indonéziában február 2-án. Ők túlélték.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet