300 milliárdból épült ez a luxusszálloda, de soha nem szállt meg benne senki

Bemutatjuk a világ legfurcsább hoteljét, amely a legmodernebb technológiával épült, csak éppen vendégek nincsenek. Te megszállnál itt?

A „végzet szállodájának” is nevezik azt a méregdrágán felépült hotelt, ami évtizedek után is kong az ürességtől, számol be róla a LADbible.

Az Észak-Korea fővárosában, Phenjanban található Ryugyong Hotel építése 1987-ben kezdődött, és a nagy tervek szerint két éven belül meg is nyitották volna a látogatók előtt.

A szálloda megnyitóját az 1989-es Ifjúsági és Diák Világfesztiváljára időzítették. A tervezők a világ legmagasabb szállodája rekordját akarták megdönteni, amely cím akkoriban Dél-Koreáé volt.

A Ryugyong Hotel alakja szokatlan, egy piramisra emlékeztet. 300 méter magas, 105 szintes, akár 3000 szobával és 5 étteremmel is rendelkezik.

Annak ellenére azonban, hogy a szervezők közel 300 milliárd forintot fordítottak a projektre, az épület csak nem akart elkészülni. 1992-ben érte el tervezett magasságát, de a gazdasági válság felé száguldó országban az építkezés leállt. Még egy darut is otthagytak az épület tetején.

A következő 16 évben a Ryugyong Hotel torzóként, meztelen beton külsővel tornyosult a környező épületek fölé. Ez idő alatt jogosan érdemelte ki a „végzet szállodája” becenevet. Hosszú szünet után a darut aztán eltávolították, és a Ryugyong Hotelt fémbe és üvegbe burkolták.

A Kempinski jött, aztán ment

2012 végén a német Kempinski szállodacsoport bejelentette, hogy a következő évben részben megnyitja a Ryugyongot saját irányítása alatt. Alig néhány hónappal később azonban a cég meggondolta magát.

Így több mint 30 éve a munka kezdete után a szálloda még mindig nem nyitott a vendégek előtt. Bár egy olyan ember szerint, aki tartózkodott már az épületben, jelenleg nem is éppen barátságos odabent a környezet.

Simon Cockerell, egy észak-koreai túrákra szakosodott cég vezérigazgatója a sajtónak elmondta: “Bevittek minket az előcsarnokba, ahol sok volt a cement. Aztán felmentünk az egyetlen működő lifttel a tetőre, ami a 99. emelet volt, azt hiszem.”

„Sokáig tartott, amíg odaértünk, mert ez egy szervizlift volt, nem egy modern, gombsoros lift. Volt egy liftkezelő, aki meghatározta, hol kell megállni. A tetején körbenéztünk, csináltunk néhány képet, és újra lementünk az előcsarnokba” – tette hozzá.

A szálloda legutóbbi munkálatai 2018-ban zajlottak, amikor LED-lámpákkal tettek rá, hogy valamivel kellemesebb legyen a látvány Kitettek egy táblát is, amelyen egyszerűen csak ez állt: „A Ryugyong Hotel”.

Ennek ellenére továbbra sincs nyitva a látogatók előtt. Senki nem tudja, hogy valaha nyitva lesz-e.

Ez is érdekelhet:

Forrás: