Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt – derült ki az ukrán parlament honlapján közzétett információból.
Nincs katona Ukrajnában
A törvény a hivatalos közlönyben való kihirdetését követő naptól számított egy hónap múlva lép hatályba.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetése szerint a parlament által április 11-én elfogadott törvény megerősíti a hadköteles korhatár 27 évről 25 évre csökkentését és eltörli a “korlátozottan alkalmas” státuszt. A tartósan külföldön tartózkodó állampolgároknak be kell jelentkezniük katonai szolgálatra Ukrajnában. Azt, hogy ezt pontosan miként kell megtenniük, a kormány határozza meg.
Ezen túlmenően azoknak a 25 és 55 év közötti férfiaknak, akiket a háború kezdete után másod- és harmadfokú rokkantnak minősítettek, ismét orvosi és szociális vizsgálatnak kell alávetniük magukat. A törvény értelmében ezentúl a felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek is behívhatók lesznek katonai szolgálatra, kivéve azok, akik Ukrajna nemzetbiztonsága elleni bűncselekményeket követtek el. A nőket nem mozgósítják.
Új törvények is jönnek még a katonákra vonatkozóan
A sorkatonai szolgálat helyett úgynevezett katonai alapszolgálatot vezetnek be a sorköteles korúaknak, vagyis a 18 és 25 év közöttieknek. Nem alkalmazhatók a közszolgálatban azok a 60 évesnél fiatalabb férfiak, akik nem végezték el az általános katonai alapképzést vagy nem teljesítettek katonai szolgálatot. A törvény nem tartalmazza a katonák rotációjának határidejét, a kormány külön törvényjavaslatot dolgoz ki erről.
Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa keddi sajtótájékoztatóján pozitívan értékelte a törvényt. Hangsúlyozta: jelenleg nagyon heves harcok folynak a fronton, és a katonákat el kell engedni eltávozásra, ehhez pedig növelni kell a létszámot az ukrán fegyveres erők soraiban. “Szerintem most a lehető legdemokratikusabb az eljárás. Minden hadkötelesnek át kell mennie egy eljáráson, beleértve az anyakönyvi adatok ellenőrzését, majd ezt követően azoknak, akik nem teljesítik törvényi kötelezettségüket, ismét a demokratikus elvek szerinti jogszabályok alapján kell felelniük ezért” – mondta.
Az oroszok szerint ukránok állnak a moszkvai terror mögött
Megerősítette a kapcsolatot a nyomozás Crocus City Hall koncertterme elleni terrortámadás elkövetői és az ukrán “nacionalisták” között – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára kedden egy arhangelszki tanácskozáson.
“A nyomozás során megerősítették és eljárásügyileg rögzítik a terrortámadás közvetlen elkövetőinek kapcsolatát az ukrán nacionalistákkal” – mondta.
Patrusev, aki további részletekbe nem bocsátkozott, azt ígérte, hogy a terrortámadás elkövetői, a bűntársaik és a szervezők el fogják nyerni méltó büntetésüket, “függetlenül attól, hogy hol rejtőznek, és hogy hogyan próbálják eltüntetni a bűncselekmény nyomait”.
A legnagyobb terrortámadás
A Moszkva melletti Krasznogorszkban lévő Crocus City Hallban március 22-én este követték el a modern Oroszország történetének egyik legnagyobb terrortámadását. A merénylettel kapcsolatban, amelyben 145 ember vesztette életét, eddig 11 gyanúsítottat tartóztattak le.
Patrusev egyébként az arhangelszki fórumon az etnikai enklávék kialakulása elleni fellépést sürgetett, valamint a migráció szférájában elkövetett jogsértések megszűntetését, tekintettel arra, hogy az illegális migráció táptalaja a bűncselekményeknek, beleértve a terrorista és szélsőséges bűncselekményeket is.
Az orosz külügyminisztérium kedden közölte, hogy csütörtökön Pekingben orosz-kínai konzultációt tartottak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemről, a tárcák illetékes osztályai vezetőinek szintjén. A felek kitértek az egyebek között a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában és Afganisztánban jelentkező biztonsági fenyegetésekre, és megvitatták a szakirányú együttműködés erősítésének terveit mind kétoldalú alapon, mind a nemzetközi szervezetekben.
A moszkvai tájékoztatás szerint kínai diplomaták határozottan elítélték a Crocus City Hall elleni terrortámadást, és leszögezték a terrorfenyegetés elleni közös fellépés fontosságát.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Feltörtek egy 2 milliárd éves kőzetet, és életet találtak benne
Luxemburgi Erzsébet, a királyné aki királynő akart lenni
Ennek a törpebolygónak a kérge akár 90 százalékban is vízből állhat, ráadásul nincs is olyan messze
A tiltott sziget a Bengáli-öbölben, ahol az őslakosok hidegvérrel megölik a partraszállókat
TESZT: Hivatalosan is zseni, aki észreveszi a három állatot 15 másodperc alatt
Bizarr felfedezés: Tutanhamont merev férfiassággal mumifikálták