Caravaggio, a bajkeverő itáliai művész, aki szó szerint meghalt a művészetért
Caravaggio, a barokk kor karizmatikus művésze, forradalmi chiaroscuro (jelentése fény és árnyék), azaz a fényviszonyok hangsúlyozásának technikájával lenyűgöző mélységet kölcsönzött festményeinek, amellyel örökre nyomot hagyott a művészvilágban. Azonban nem csak festményeivel tűnt ki a tömegből, hanem elfogadhatatlan viselkedésével is.
Rövid élete azonban éppoly viharos volt, mint amilyen korszakalkotó a művészete, derül ki az Ancient Origins beszámolójából. Caravaggio (1571-1610) szinte kereste a bajt, ami gyakran vezetett erőszakos összetűzésekhez. Rengetegszer került (valószínűleg önként) verekedésekbe, ami hírhedt hírnevet szerzett neki Rómában, azonban gazdag és befolyásos pártfogói egy darabig kimentették a bajból.
Hiába tehát az alkotó művészi zsenialitása, lobbanékony természete miatt szinte név szerint ismert minden törvényhozót arrafelé. Ez a zűrzavaros és mértéktelen életmódja pedig végül utolérte őt is.
Egészen pontosan 1606-ban telt be az a bizonyos pohár, ugyanis egy párbaj során megölte kihívóját, így arra kényszerült, hogy elmeneküljön Rómából, és élete hátralévő részét szökevényként élje le.
A Britannica szerint már a pápa hivatalos kegyelmére várt Nápolyban, amikor egy fogadóban rajtaütöttek és súlyosan megsebezték. Lábadozása után pedig minden meglévő festményét egy batyuba csomagolta és útnak undult Róma felé. A hajója kikötött a nem messze található Porto Ercole kikötőjében, ő maga azonban már nem érte meg, hogy eljusson Rómába.
Caravaggio 1610-ben bekövetkezett halálát máig rejtély övezi. Az elméletek a betegségtől, konkrétabban a szifilisztől a merényletig terjednek. Halála tragikus lezárása volt a művész rövid, de annál nagyratörőbb életének.
Caravaggio megalkuvás nélküli elkötelezettsége a mestersége iránt végül egyszerre lett a legnagyobb diadala és tragikus bukása.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Különleges hármas csillagrendszert találtak 5 ezer fényévre tőlünk
Rekonstruálták a bronzkori lándzsák harci használatát, az eredmény pedig meglepte a régészeket
Mely dinoszauruszok jelentenék ránk a legnagyobb veszélyt ma?
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak