Kilométeres ‘pókokat’ találtak a Mars felszínén

Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express űrszondája “pókokat” észlelt a vörös bolygó déli sarkvidékén.

Ezek azonban olyasfajta pókok, amelyek itt a Földön sokunk csodálatát vagy félelmét váltják ki. Ezek ugyanis egy összetett geológiai folyamat eredményei, amely során szén-dioxid szublimál, a bolygó tavasza során pedig sötétebb színű anyagot hozott fel a felszín alól, számol be a Futurism.

Mars pókok
A CaSSIS (Colour and Stereo Surface Imaging System) által készített kép a Mars déli pólusa közelében látható “pókokat” mutatja. ESA/TGO/CaSSIS

Ezek a pókok nem viccelnek, ugyanis akár egy kilométer átmérőjűek is lehetnek

A Phys.org szerint a szén-dioxid magas gejzíreket alkot, amelyek pók alakú mintázatokban szórják szét a marsi talajt. A bámulatos jelenség több pedig akár ezer kilométerről, a szomszédunk körüli pályáról is érdekes látványt nyújt.

Sok ilyen foltot találtak a vörös bolygón kívül, az Inka-városnak (Inca City, de hivatalosan Angustus Labyrinthus) nevezett marsi tájon kívül, köszönhetően az inka romokat idéző geometrikus gerinceknek.

A “város” eredetét továbbra is homály fedi. Az ESA kutatói szerint a kővé váló homokdűnékből alakulhatott ki az idők során. Más elméletek szerint viszont magma szivárgott át a marsi kőzeteken.

A felszínre törő szén-dioxid gáz okozta pókokat ezek között az földönkívüli inka romok között lehet felfedezni, körülbelül akkor, amikor a marsi tél alábbhagy, és melegebb hőmérsékletben fürdik a felszín.

mars vörös bolygó
Forrás: Pixabay

Az elmélet 20 éves, a megoldás azonban nemrég született meg a Mars pókjaira

Ezt az elméletet még 2003-ban vetették fel először, és egy 2021-es tanulmányban sikerült végre laboratóriumban is reprodukálni az eredményt.

A tudósok egy darab szárazjég és egy, a marsi légkört szimulálni képes gép segítségével sikeresen létrehozták a pókok kicsinyített változatát a laboratóriumban.

“A kísérletek közvetlenül azt mutatják, hogy a vörös bolygón a Föld körüli pályáról megfigyelhető, pókszerű mintázatokat a szárazjég szilárdból gázzá történő közvetlen átalakulása okozta”

– magyarázta Lauren McKeown, az Open University bolygókutatója, egyben a tanulmány vezető szerzője.

Érdemes elolvasni:

Forrás: