• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
  • A szlovák miniszter sorkatonaságot javasol, Magyarország területi fenyegetésétől is tartanak

Editor Editor · 2024.06.10.
· MIX

Durva: szexbörtönt talált családi háza alatt a férfi

Évek óta családja otthona az épület, aminek pincéjében döbbenetes nyomokra lelt. Szexbörtönként üzemelt a helyiség?

A férfi egy szabályos “szexbörtönbe” botlott az 1900-as években épült otthona alatt akkor, amikor már két éve ott élt, írja a Daily Star.

Elmondta, hogy az elrejtett helyiségre az alagsorban talált rá a vízvezetékrendszer javítása közben. A pince felfedezése közben bekukkantott egy szellőzőnyílásba. De nem volt felkészülve arra, amit ott várta.

A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott: “Több mint két éve ez a családom otthona – a mi tulajdonunk a ház. De a papírmunka során sem merült fel és a saját vizsgálódásunk sem utalt semmi erre az extra pincére.”

Nagyon régi házról van szó

Hozzátette, az épület nagyon régen, még 1900 környékén épült. Azóta kétszer is hozzáépítettek, a múlt század közepén ki lett egészítve egy új pincével is.

“De van egy másik alagsor is, amelyet titokban lezártak, és nem volt bizonyíték arra, hogy valaha is létezett. Soha nem gondoltunk arra, hogy a tárolószekrényen át egy lépcső vezet a titkos pincébe” – írta.

Found a secret basement in my home of two years.

A férfi bemerészkedett a „titkos szobába”, és találkozott a múlt emlékeivel. Köztük egy 1987-es újsággal, néhány kopott székkel, egy ágyráccsal és néhány meglehetősen nyugtalanító személyes holmival.

Ijesztő leírásokat talált

“Találtam egy jegyzettömböt. Volt benne szó élelmiszerről, kémiáról és volt benne néhány hátborzongató szexuális oktató információ a nemi erőszakról és a vérfertőzésről” – árulta el. “Benéztem a fal mögé is, volt ott egy kis koszos takaró és egy műanyag zsinór a koszba temetve. Nem tudtam kiszedni, de úgy tűnt, hogy semmi komoly.”

De a hátborzongató felfedezések nem álltak meg itt, mert talált olyan írásokat, amelyektől szabályosan végigfutott a hideg a hátán. Részletes leírások voltak valamiféle „gangról”, fegyverről, és arról, hogy „ez a lyuk palotának számít”.

Úgy véli, az alagsort a ház előző tulajdonosai zárhatták le. Felfedte a korábbi tulajdonos családjának szívszorító történetét is. “A lányuk 30 éves kora körül egy tornádóban halt meg. Az apuka egy helyi idősek otthonában vesztette életét. Az anyuka kórházban halt meg, a temetése napján pedig az 55 éves, értelmi fogyatékos fia, aki soha nem költözött el, az otthonában halt meg” – írta.

A kommentelők szerint is szexbörtönről van szó

Tehát az egész család meghalt, így a férfit különösen aggasztja, hogy talán soha nem fogja megtudni, hogy mi volt a szexbörtönnek tűnő helyiség valódi rendeltetése. A bejegyzéshez természetesen számtalan komment érkezett. Valaki azt írta: “Gratulálunk a gyilkolószoba felfedezéséhez.” Egy másik pedig hozzátette: „Teljesen úgy néz ki, mint egy szexbörtön.”

Ez is érdekelhet:

  • A pápák sem mind szentek, rengeteg botrányos bűnt követtek el
  • Ez a nő lefejezte a férjét, aztán megfőzte és BBQ-szósszal feltálalta – 18+

Kiemelt kép: depositphotos.com

Írd meg a véleményed, kattints ide és kommentelj!
bűnügy család

Comments are closed.

Érdemes elolvasni

rkk_336x280px
stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
<b>Élet a Marson? Úgy tűnik, itt van az eddigi legnagyobb bizonyíték!</b>

Élet a Marson? Úgy tűnik, itt van az eddigi legnagyobb bizonyíték!

Tovább olvasok
Fél áron haraphatunk jövő héten az autentikus nápolyi pizzákból országszerte

Fél áron haraphatunk jövő héten az autentikus nápolyi pizzákból országszerte

Tovább olvasok
Átment Kósa névtörvény-módosítása, de Legolász és Orália mégis maradnak a listán

Átment Kósa névtörvény-módosítása, de Legolász és Orália mégis maradnak a listán

Tovább olvasok
Te kibírnád? 29 órás repülőút indul idén: íme a világ leghosszabb közvetlen járata

Te kibírnád? 29 órás repülőút indul idén: íme a világ leghosszabb közvetlen járata

Tovább olvasok
Három osztrák apáca megszökött az idősek otthonából és hazatért régi kolostorába

Három osztrák apáca megszökött az idősek otthonából és hazatért régi kolostorába

Tovább olvasok
Különleges ázsiai bolt hódít Budapesten: már két üzletet is nyitott, Te meglátogattad már?

Különleges ázsiai bolt hódít Budapesten: már két üzletet is nyitott, Te meglátogattad már?

Tovább olvasok
Vannak helyek a Földön, ahol az iránytű használhatatlanná válik: melyek ezek?

Vannak helyek a Földön, ahol az iránytű használhatatlanná válik: melyek ezek?

Tovább olvasok
Ausztria és Magyarország új autópályás összeköttetése nyílik meg szeptemberben!

Ausztria és Magyarország új autópályás összeköttetése nyílik meg szeptemberben!

Tovább olvasok
Halálbüntetés külföldi média fogyasztásáért: újabb jelentés az észak-koreai rezsim brutalitásáról

Halálbüntetés külföldi média fogyasztásáért: újabb jelentés az észak-koreai rezsim brutalitásáról

Tovább olvasok
Eszkaláció a láthatáron? Lengyelország ENSZ-választ követel az orosz dróntámadások után

Eszkaláció a láthatáron? Lengyelország ENSZ-választ követel az orosz dróntámadások után

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4