A pápák sem mind szentek, rengeteg botrányos bűnt követtek el
A történelem során a pápaság katolikusok milliárdjainak az erkölcsi útmutatás jelzőfénye volt. A katolikus egyházi vezetők illusztris társaságában azonban volt néhány botrányos figura még botrányosabb történetekkel, akik közül talán IX. Benedek viszi a prímet.
Benedek, aki 1032 körül, 18-20 éves korában, még forrófejű fiatalként lépett az egyház élére – ráadásul szinte ajándékba kapta azt –, híres volt arról, hogy a hivatalából fakadó szent kötelességeket a lehető legnagyobb ívben kerülte, írja az Ancient Origins.
Még egy pápa sem lehet mindig szent
A Vatikán a tivornyák játszótere lett, ahol a mértéktelenség lett az új úr. A promiszkuitásáról és a hedonista élvezeteknek iránti imádatáról szóló beszámolók még a legelvetemültebb rómaiakat is megbotránkoztatták, amiért megkapta a “megtisztelő” címet, mely szerint ő az alvilág démona, aki egy pap testében lakozik.
De Benedek bűnlajstroma ennyivel még nem ér véget. Mivel megvesztegethető volt, elképesztő összegért eladta a pápaságot, elárulta a hívek bizalmát és befeketítette az Apostoli Szentszék hírnevét. Tettei következménye volt, hogy a katolikus egyház megítélése soha nem látott mélységekbe süllyedt, amellyel a hívek legnagyobb bánatára kitörölhetetlen nyomot hagyott a történelemben.
Azonban nem Benedek volt az egyetlen, akinek jó pár dolgot fel lehetne róni. Az őt megelőző, 955 és 964 között uralkodó XII. János is hasonlóan züllött életmódjáról volt híres. Sőt, még vérfertőző kapcsolatokat is folytatott, ugyanezzel a lendülettel pedig a pápai palotát bordélyházzá alakította.
Hasonlóképpen, a VI. Sándor, aki 1492 és 1503 között volt az egyház feje, hírhedten korrupt és nepotista volt. Nem állt távol tőle sem a megvesztegetés és a zsarolás sem. De olyan is előfordult, hogy végignézte, ahogyan embereket löktek ki az ablakon a halálba.
A pápai gaztettek kijózanító emlékeztetői az emberi természet esendőségére, még akkor is, ha az ember a mértékesség szimbóluma, vagyis az egyház vezetője.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2028-ra feltámasztanák a gyapjas mamutokat
Harc a víz ellen: Innovációk az árvízvédelmi technológiákban
6 észak-koreai katona holttestét azonosíthatták az ukrán fronton
Meglepő dolgot fedeztek fel a pteroszauruszokról, a valaha volt legnagyobb repülő állatokról
Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
Nem egyedül jött az aszteroida, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett