20 éve próbálják felfedezni az ‘elátkozott’ hajóroncsot, de minden meghibásodik körülötte

Mindenki ismeri már az összes valódi és fiktív kalózhajó „átkát”, de mi a helyzet a Mica roncsával? A Mexikói-öböl tengerfenékén majdnem 800 méter mélyen fekvő Mica-roncsot saját rejtélyes legendája övezi.

A hajóroncsot 2001 februárjában véletlenül fedezték fel, amikor az ExxonMobil olajipari munkásai véletlenül kettévágták egy vezetékkel.

Tekintettel arra, hogy a Mexikói-öböl a tengeri régészet egyik legnagyobb helyszíne, a szakértők megragadták az alkalmat, hogy feltárják az elveszett hajót és feltárják a múlt kincseit. Mint azonban hamarosan kiderült, a csaknem 20 méteres hajóroncs elérése nem lesz könnyű feladat a rendelkezésükre álló fejlett technológia ellenére sem, számolt be az Indy100.

Szégyellős hajóroncs

2002-ben az amerikai haditengerészet nukleáris kutató-tengeralattjárójával részt vett egy expedícióban, amelyet Brett A. Phaneuf, a Texas A&M Egyetem tudósa vezetett. Phaneuf biztos volt abban, hogy a nyár végére ki tudja deríteni, miféle hajóronccsal van dolguk, de nem így történt.

Ehelyett csapatát végtelen problémák gyötörték, amelyeket ő tréfásan a roncs átkának tulajdonított.

”Rossz vudu van itt kint” – mondta a The New York Times-nak. ”Minden, ami elromolhat, el is romlott.”

2002 januárjában Phaneuf és kollégái azt remélték, hogy a roncsból olyan tárgyakat, például porcelánt és fémet tudnak felhozni, amelyekkel megállapítható a roncs eredete és kora, de a küldetést folyamatos balesetek árnyékolták be.

Képernyőfotó: Bureau of Ocean Energy Management/YouTube

Balszerencse-sorozat vagy átok ül a hajón?

Először a roncs vizsgálatára leküldött apró tengeralattjáró alig 30 perce volt a vízben, amikor a manőverezéshez használt hidraulikus rendszer hirtelen meghibásodott. Ezután a vezérlőteremben lévő monitor, amely ilyen esetekben gyakorlatilag a kutatók szeme, teljesen elsötétült.

És ha ez még nem lenne elég, amikor a tengeralattjáró végre elérte a roncsot, a szonár meghibásodott, ami után a kapitány félrehallotta az expedíció projektvezetőjének utasítását, és az ellenkező irányba rántotta el a rovert.

Ekkor a csapat úgy döntött, hogy hagyják az egészet.

De nem hagyták. Ahogy azonban Phaneuf fogalmazott, „a roncs átka folytatódott”. Ugyanezen év júliusában a kutatók egy ugyanilyen robot-tengeralattjárót indítottak a hajóroncs helyszínére, de amint belépett a vízbe, irányíthatatlanná vált. A fizikai köteléke ekkor beleakadt a támogató hajó hajócsavarjaiba, és azonnal megsemmisült.

Eközben a tengerfenéken a haditengerészet tengeralattjárójának sikerült szonártérképeket készítenie a helyszínről több órányi videóval együtt. A robotkarok azonban túl rövidek voltak ahhoz, hogy elérjék a kutatók által összegyűjteni kívánt leleteket.

Később a nyár folyamán a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) egyik kutatóhajója felajánlotta, hogy megáll a helyszínen, hogy felvegyen néhányat az elsüllyedt leletek közül, de amikor a hajó elindult a kikötőből, egy törmelékdarab beszorult az egyik hajócsavarba, így kénytelenek voltak visszatérni. A második alkalommal pedig a hajócsavar teljesen elakadt, ami azt jelentette, hogy a hajónak javítás céljából ki kellett kötnie.

A furcsa kudarcok ellenére a NOAA csapata ismét megpróbálta elérni a roncsot, de egy hajócsavar tengelye eltört, átszúrta a hajó hátulját, elárasztotta a géptermet, és majdnem elsüllyedtek.

Nem találtak fogást rajta

A következő januárban Phaneuf és kollégái megpróbálták visszaküldeni a már megjavított tengeralattjárót a Micához, de perceken belül ismét meghibásodott. Hónapokig tartó kutatás után a tudósoknak csak egy kis rézdarabot sikerült kiemelniük az elsüllyedt hajótestből.

De, ahogy Phaneuf rámutatott, ez szinte használhatatlan volt. ”Nincs rajta semmi, semmilyen információval nem szolgált.”

A tengeralattjáró által rögzített többórás videofelvételek és a részletes szonártérképek ellenére a kutatók egyetlen tényt tudtak megállapítani: a hajónak két árbóca volt.

A küldetés azonban még így sem teljes katasztrófa. A technikusok ismét megjavították a fűnyíró méretű tengeralattjárót, és elhajóztak a Mica közelében lévő második hajóroncshoz, amelyet azelőtt még nem vizsgáltak meg.

Mivel ez a roncs sekélyebb vízben volt, mindössze 400 méter mélyen a legénység egyik tagja egy nagyobb tengeralattjáróval is le tudott menni, hogy közelebbről megnézze. A két hajó együtt tiszta rálátást kapott a jó állapotban lévő, közel 200 láb hosszú roncsra.

Dr. Jack Irion, a szövetségi Minerals Management Service tengeri régésze ezután a csapat által nyújtott leírásokból arra következtetett, hogy a hajó egy fűrészáru szállító lehetett, amely 1876-ban süllyedt el, miközben az angliai Liverpoolból New Orleansba tartott.

Phaneuf azt mondta, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy egyszer visszatérjenek, mondván ”jár nekünk egy kis szerencse”. Azonban ez az expedíció még nem történt meg, így a Mica körüli rejtély továbbra is fennáll. Nem tudjuk, kik voltak a fedélzeten, pontosan hány éves volt a hajó, és azt sem, hogy mi taszította a vizes sírba.

Ehelyett a roncs csak egy újabb rejtély, amely a tenger mélyén lapul.