Kleopátra uralkodásának ideje mutatja meg igazán, milyen régóta is létezik Egyiptom
Kleopátra Kr. e. 69-ben született, nagyjából 2500 évvel a gízai nagy piramis építése után született, és körülbelül 2000 évvel az első holdraszállás előtt. Ez azt jelenti, hogy Kleopátra közelebb áll napjainkhoz, mint az ókori Egyiptom legelső dinasztiáihoz.
A World Atlas beszámolója szerint a piramis elkészítése körülbelül ugyanannyi munkást igényelt, mint az Apollo-program sikerre vitele. Vannak azonban más érdekes párhuzamok, amelyek a gízai piramisokhoz és a fáraóhoz kapcsolódnak.
A nagy piramist Hufu, vagy görögösen Kheopsz fáraó számára építették, amely a Föld legmagasabb építménye volt egészen az Eiffel-torony 1889-es megépítéséig. Az építkezés során sok vér folyt, és Kleopátra is vasszigorral uralkodott. A síremlék Kr. e. 2560 körül készült el, az uralkodónő viszont Kr. e. 30-ban halt meg.
Kleopátra közelebb áll a modern időkhöz, mint Hufu piramisához
Az 1956-os forradalom 500 évvel közelebb van Kleopátra életéhez, mint a gízai építkezések, de értelmetlen lenne felsorolni ezen túl bármit is a modern történelemből, mivel fél évezrednyivel még most is közelebb vagyunk a legendás fáraóhoz, mint maguk a piramisok.
Ejtsünk szót azért arról is, hogy mi történt a piramisok idejében, vagyis jóval a fáraónő születése előtt. Ekkor Egyiptom még háborúban állt Mezopotámiával, a Harappa-civilizáció a mai Pakisztán területén épp hatalomra tört, az Óbirodalom pedig még Egyiptom viszonylag friss korszaka
Hufu fáraó ez idő tájt élt és rendelte el piramisát, Mezopotámiában ekkor alakult meg az első uri dinasztia, Csin Si Huang-ti a hadakozó fejedelemségek kora után egységesítette Kínát, és ekkor kezdősött a Stonehenge 500 évig tartó építése. De ekkor háziasították a tevéket, illetve a butmir nép neolitikus kultúrája is ugyanekkor létezett a mai Bosznia-Hercegovina területén.
Ez történt tehát a gízai piramisokkal egy időben. De térjünk vissza Kleopátrához, aki történetesen görög makedón volt, konkrétabban Nagy Sándor egyik hadvezére Ptolemaiosznak leszármazottja, akinek dinasztiája Nagy Sándor egyiptomi hódítása után három évszázadon át uralta a Nílus vidékét.
Az uralkodónő természetesen értelmiségi volt, aki nem kevesebb, mint kilenc nyelven beszélt. A rossz nyelvek szerint karizmatikusabb volt, mint amilyen szép, aminek köszönhetően Marcus Antonius és Kleopátra előbb szeretők lettek, majd összeházasodtak, és három gyermekük született, de a nagy Julius Caesartól is volt egy fia.
Azonban boldogságuk nem tartott sokáig, amikor is Octavianus győzedelmeskedett Marcus Antonius seregei felett az actiumi csatában, Antonius a vereség után önkezével vetett véget életének, majd Kleopátra is követte, ám azt a mai napig homály fedi, hogy hogyan végzett magával.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet