Oroszország nukleáris fenyegetéssel vádolja az ukránokat
Oroszország figyelmeztetést adott ki egy atomerőmű elleni állítólagos ukrán támadás miatt. Kijev augusztus 6-án indított meglepetésszerű behatolást az ukrajnai Szumi régióval határos Kurszkba, azóta pedig 1250 négyzetkilométernyi orosz területet és 92 települést vontak ellenőrzésük alá.
Pénteken Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő a TASZSZ-nak közölte, hogy Ukrajna állítólag drónnal próbálta megtámadni a kurszki atomerőművet, és hogy ezzel kapcsolatban vizsgálatot kell indítania a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ), adta hírül a Newsweek.

Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Wikimedia
A NAÜ csütörtöki közleménye szerint Oroszország egy drón maradványait találta meg 100 méterre az erőmű kiégett fűtőelemekeit tároló épületétől. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója várhatóan a jövő héten látogatást tesz az atomerőműben, ahol néhány szó is eshet az állítólagos támadásról.
“Az atomerőmű közelében folytatott katonai tevékenység komoly kockázatot jelent a nukleáris biztonságra. Jövő heti látogatásomkor még időben értékelhetjük a helyzetet,” mondta.
Ukrajna a jelentések szerint az év eleje óta több területet foglalt el a kurszki térségben, mint amennyit Oroszország Ukrajnában, és ez az első alkalom, hogy külföldi csapatok orosz területet foglaltak el a második világháború óta. A váratlan támadás miatt Moszkva kénytelen volt erőforrásokat és katonákat kivonni az ukrajnai offenzívák frontvonalától.
Regionális tisztviselők csütörtökön közölték Putyinnal, hogy eddig 115 ezer kurszki lakost evakuáltak otthonából a behatolás miatt.
A 2022 februárjában kezdődött konfliktus már régóta nukleáris aggodalmakat vált ki, mivel Oroszország nukleáris fegyverekkel rendelkezik, a régió nagy része pedig nukleáris energiával működik.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
India új, 3,7 milliárd dolláros föld alatti nukleáris tengeralattjáró bázissal biztosítja magát
Újjáéleszti a második világháborús csendes-óceáni bázisait az Egyesült Államok
Tódor Kármán: Egy zseniális elme a repüléstudományban
Magyarország sivatagi homokdűnéi a Kiskunságban
Tiszazugi méregkeverők: A nagyrévi angyalcsinálók története
Tudtad, hogy van ‘busójárás’ Bulgáriában is?