Ezekre a helyekre juthatunk be exkluzív sétára az Építészet Hónapja alkalmából
Októberben ismét megrendezésre kerül az Építészet Hónapja, amikor Budapesten – és Pécsett – különleges városi sétákon vehetünk részt.
Az Imagine célkitűzése, hogy vezetett séták során egy új oldalát mutassák meg az álatlunk ismert épületeknek, utcáknak és parkoknak, úgy, ahogy még nem láttuk. A csapat honlapján számtalan sétára jelentkezhetünk, szinte minden nap, most azonban valami sokkal nagyszabásúbbat jelentettek be.
Idén ötödik alkalommal várja októberben az Imagine azokat, akik kíváncsiak az építészeti különlegességekre. Az Építészet Hónapja kampány keretében limitált alkalommal zajlanak rendhagyó városi séták és épületbejárások Budapesten és Pécsett.
2024-ben például egy Andrássy úti palotába, egy zsinagógából lett vívóterembe, de még egy barokk kori könyvtárba is eljuthat az érdeklődő közönség. Az októberi kampány ideje alatt több mint 40 alkalommal, 11 új tematikában indulnak túrák. Ezek pedig sokszor exkluzív betekintést nyújtanak a színfalak mögé és a helyszínek évszázados történetébe is.
Zsinagógából vívóterem
Budapest egyik gyönyörű és szinte ismeretlen zsinagógáját is felkeresik ezen a sétán, ahol nem csak a látvány, de a történet is igazán egyedülálló… Volt egyszer ugyanis egy pesti zsidónegyed, melyet mára szinte mindenki elfeledett. A város egyik apró, igencsak forgalmas, ám mégis rejtett szegletében nemcsak a régi, impozáns épületek új funkcióit mutatják meg, de a zsidóság történetén keresztül a különböző sportágak hőskorába is elkalauzolják a sétálókat.
A nagy Saxlehner-titok
Hogyan legyek milliomos? Talán pont ezen gondolkodott 180 évvel ezelőtt Váczi utcai posztókereskedésének pultja mögött a séta főszereplője, Saxlehner András, míg egy nap a sors vagy a szerencse be nem kopogtatott ajtaján. Új palotájának kapuja mögött pedig már Thék Endre, Róth Miksa, Lotz Károly és Jungfer Gyula alkotott, írja a turizmus.com.
ELTE-séta felsőfokon
Az ikonikus Múzeum körúti kampuszt fedezzük fel: elhagyatott obszervatórium, téglafalba karcolt nevek a természetrajzi épület falán, egy hatalmas monogramos tükör az egyik lépcsőházban – de vajon egykor ki igazgatta benne a kalapját? Az impozáns téglaépületeket és a vaskerítést mindenki ismeri, de csak keveseknek és ritkán árulják el a falak évszázados titkaikat.
Működik a stratégia
A szervezők a közelmúltban egy felmérést is készítettek a városi felfedezés trendjeiről, a városi séta hatásairól. Az 1200 főből álló válaszadói minta közel 70%-a részt vett már ilyen programon, válaszaikból pedig egyértelműen kiderül, hogy nem csupán izgalmasabbnak és szerethetőbbnek, de sokszínűbbnek és átláthatóbbnak is látják Budapestet a városi sétáknak köszönhetően.
A városi sétára járó válaszadók többsége emellett tudatosan követi is a város változásait: 45 százalékuk figyeli és felkeresi a megújuló helyszíneket, átalakuló tereket. (Szemben azokkal, akik nem szoktak városi programon részt venni. Ők ugyanis vagy kifejezetten csak a kedvenc helyszíneik változásait figyelik (34 %-uk) vagy inkább csak közlekedési szempontból (18 %) tájékozódnak a változásokról.)
Fontos kiemelni, hogy a jó ár-érték arányt csupán a 7. legfontosabb szempontnak jelölték egy kulturális program értékelésénél a válaszadók, ami annak ismeretében még jelentőségteljesebb, hogy az is kiderült: döntő többségük (77%) havonta 15 000 Ft-nál kevesebbet költ kulturális kikapcsolódásra.
A felmérésben a szervezők arra is kíváncsiak voltak, hogy melyik budapesti épület a kedvence a válaszadóknak. A válaszokban számtalan izgalmas helyszínt soroltak fel a kitöltők: a Magyar Állami Földtani Intézettől, a Párisi Udvaron át a Magyar Zene Házáig változatos volt a lista, ám a legtöbben mégis az Országházra, majd ezt követően az Operaházra voksoltak.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egy tudós szerint már 50 éve találtunk életet a Marson – és rögtön meg is semmisítettük
Ilyen volt az ókori gyógyítás – a spiritualitás, a természet és a tudomány keveréke
Megmutatjuk, kik voltak a legkiválóbb magyar csillagászok a történelem során
3600 éves sajtot találtak a régészek egy sírban
Az étrended formálja az agyad: hogyan hatnak az ételek a fejlődésére?
Szenzáció: a NASA 470 millió km távolságból fogott be jeleket