Az 1814-es londoni sörcunami többeknek is az életébe került
1814 októberében egy viszonylag szokatlan ipari katasztrófa rázta meg Londont, amelynek következtében egy körülbelül 4,5 méter magas sörcunami söpört végig az utcákon, miután az egyik helyi sörfőzde hatalmas hordója megrepedt. Akármilyen nevetségesen is hangzik, az eset és következményei a város lakói számára halálosan komolyak voltak.
A katasztrófa középpontjában a The Horse Shoe sörfőzde állt, amely a Great Russell Street és a Tottenham Court Road sarkán állt St. Gilesban, London központjában – derül ki az Ancient Origins cikkéből. A sörfőzdét a feljegyzések szerint 1764 előtt alapították, és jelentős porter sörgyártóként volt ismert. 1810-re a sörfőzde tulajdonosai egy 6,7 méter magas erjesztő tartályt állítottak fel a telephelyükön, ami akár 3500 hordó sört is képes volt tárolni.
Abban az időben ebben nem is volt semmi rendkívüli. Ahogy a Smithsonian Magazine írásából is kiderül, a legtöbb nagy londoni sörfőzdének akkoriban voltak ilyen, vagy ennél nagyobb tartályai – sőt állítólag a Horse Shoe-nak sem ez volt a legnagyobb kapacitású tárolóegysége, mégis ez okozta a katasztrófát.
A probléma forrása
Az ilyen hatalmas erjesztő tartályokat erős vasgyűrűkkel rögzítették, éppen azért, hogy az erjedés során felgyülemlő nyomás hatására nehogy felrobbanjanak. 1814. október 17-én délután George Crick, az egyik raktáros észrevette, hogy a tartály egyik karikája lecsúszott. Az alkalmazott ekkor még egyáltalán nem aggódott, hiszen évente egy-kétszer történt hasonló, és főnöke is biztosította arról, hogy nem lesz gond: a megszokottak szerint írni kell az illetékeseknek, és megjavítják.
Körülbelül egy órával később azonban hatalmas robbanás hallatszott a raktárból. Mint kiderült, hibás hordó ereje hatására több tartály is szétment, így okozva az elképesztő horderejű áradást.
A sörcunami áldozatai
Mivel a sörfőzde a város szegényebb negyedében helyezkedett el, a férfiak nagy része a baleset idejében még munkában voltak. Ennek következtében az áldozatok éppen azok voltak, akik a leginkább ki voltak szolgáltatva: nők, idősek és gyerekek. A korabeli források alapján nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani a sörcunami nyolc áldozatának kilétét, de az biztos, hogy közülük többen is egy elhunyt kétéves kisfiú virrasztásán vettek részt.
Szintén az áldozatok között volt egy fiatal cselédlány, akire vagy a robbanás, vagy a sörcunami ereje döntötte rá a falat, valamint egy anya a kisgyermekével, akik éppen gyanútlanul teáztak, amikor a folyadék elárasztotta otthonukat. Mivel a környéken nem volt vízelvezető rendszer, a sör nem tudott más irányba folyni, mint a föld alatti pincékbe, így elárasztva a szegényebb lakosok otthonait. A New Street volt az árvíz által leginkább sújtott terület, és a legtöbb halott is innen származott.
Ami a következményeket illeti, ha nem lenne elég, hogy a sör elmosta az otthonukat, és emberéleteket is követelt, a károsultak végül semmi kártérítést nem kaptak. A bíróság kimondta, hogy az eset miatt senki sem büntethető, a sörcunamit elháríthatatlan külső erő okozta.
Ezeket is érdemes elolvasni:
A vízivás nem is jó a másnaposságra, derül ki egy új kutatásból
A majmok legalább annyira le tudnak részegedni, mint az emberek
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni
A régészeknek jó okuk van arra, miért nem nyitják fel Kína első császárának sírját
Az univerzum rejtélyes, ötödik alapvető ereje a Föld körüli aszteroidákra is hatással lehet
Lengyel tábornok: Abban a percben szétlőjük Szentpétervárat, amint Oroszország lépést tesz a balti államok felé