Kínai hackerek kvantumszámítógépekkel akár a katonai szintű titkosításokat is képesek lehetnek feltörni
A kínai Sanghaji Egyetem kutatói azt állítják, hogy egy kvantumszámítógép segítségével közeledtek a katonai szintű titkosítás feltöréséhez.
Egy, a Chinese Journal of Computers-ben szeptember végén megjelent tanulmányban a kutatók azt állítják, hogy a D-Wave nevű vállalat egyik szabványos kvantumszámítógépével képesek voltak megtámadni a szubsztitúciós-permutációs hálózatokat (SPN), a széles körben használt titkosítási szabványokban alkalmazott klasszikus kriptográfiai algoritmusokat, olvasható a Futurism beszámolójában.
A Tom’s Hardware cikke szerint a tanulmány két különböző módszertant vázol fel, mindkettő a D-Wave algoritmusából származtatható.
Ezeket a hálózatokat olyan algoritmusokban használják, amelyeknek feladata az érzékeny intézmények, köztük a hadseregek és a bankok védelme. Így, ha a kutatók állításai igazak, eredményeik miatt az intézmények felülvizsgáltathatják kiberbiztonsági intézkedéseiket.
A hackerek lesznek a jövő hadviselésének legfontosabb figurái?

Illusztráció. Kiemelt kép: depositphotos.com
A szakértők már évekkel ezelőtt figyelmeztetnek arra, hogy a hagyományos számítógépektől eltérő módon működő kvantumszámítógépek hamarosan megtörhetik azokat a titkosítási szabványokat, amelyek a féltve őrzött információkat védik a hackerektől.
A legújabb kutatások azt sugallják, hogy a technológia lépéseket tesz egy ilyen eshetőség felé.
A The South China Morning Post beszámolója szerint a hackerek tanulmánya alapján ez volt „az első alkalom, hogy egy valódi kvantumszámítógép valós és jelentős mértékű fenyegetést jelentett több, ma használatos, teljes körű SPN-struktúrájú algoritmusra”.
Azonban a hackerek technikájának részletei továbbra is elég homályosak. A kvantumalapú támadásokat ráadásul sokkal rövidebb titkosítási kulcs ellen hajtották végre, mint amit a való világban általában használnak.
Ez pedig azt jelenti, hogy az állítólagos eredmények a legjobb esetben is csak ígéretes, bár még mindig elméleti kiindulópontot jelentenek az ilyen algoritmusok feltöréséhez a szabad természetben.
Azonban sokatmondó a tény, hogy a Kanadában alapított D-Wave egy magánvállalkozás, amelynek termékei és szolgáltatásai a kiskereskedelmi vásárlók számára is elérhetőek.
A The Registerben kifejtették, hogy „pusztán az a tény, hogy egy készen kapható rendszert használtak fel a klasszikus titkosítás elleni életképes támadás kifejlesztésére, csak megerősíti azt, hogy újra kell gondolni az adatvédelem módját”.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hihetetlen leleplezés: Michael Jackson kulcsfontosságú kérdésben hazudhatott
Egyre szebb a Budai Vár, számos része újult meg
A Hold óriási, lenyűgöző képződményei kevesebb, mint 15 perc alatt jöttek létre
Egy új felfedezés szerint a kacsák ősei már a dinoszauruszok korában is jelen voltak
Új magyar légitársaság indul Budapestről a Távol-Keletre
A dinoszauruszok korát csodálhatjuk meg hamarosan a Biodómban