Bethlen Gábort magyar királlyá választották, de miért nem koronázták meg?

Bethlen Gábor nevéhez szokták fűzni Erdély aranykorát. Báthory Gábor (1608-1613) erdélyi fejedelem zűrzavaros évei után az új uralkodó megszilárdította a hatalmát, békét és bőséget teremtett Erdélyben, ráadásul külpolitikai sikereket is aratott. Újra és újra harcba szállt a Habsburgok ellen, akikkel újra és újra előnyös békéket tudott kötni. Hadjáratainak egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy 1619-ben magyar királlyá választották.

Bethlen Gábor diplomáciával megágyazott támadása

Amikor 1618-ban kitört a harmincéves háború a cseh rendek és a Hsbsburgok között, Bethlen Gábor (1613-1629) lehetőséget látott a hatalma kiterjesztésére.  Báthory Gábor halála után ingatag belső helyzetét ekkorra már megszilárdította. Addigra a Habsburgoktól is megkapta a fejedelemsége elismerését, amiért cserébe először elutasította a csehek szövetségre irányuló kérését. Valójában azonban Bethlen Gábor kivárásra játszott, ugyanis időbe telt, amíg a követsége Isztambulban meggyőzte a Portát. Egyrészt arról, hogy mégse kelljen átadni Jenő várát a törököknek, valamint ne cseréljék le a fejedelmet, másrészt arról, hogy a lengyel hadszíntéren harcoló törökökhöz ne kelljen semmilyen módon csatlakoznia. A törökökkel kapcsolatos politikájában értékes szövetségesre tett szert Deák Mehmed magyar származású temesvári pasa személyében.

A diplomáciai előkészítés miatt ezért a Habsburgokat készületlenül érte az erdélyi támadás. Igaz, a sikerekhez az is kellett, hogy a magyarországi főnemesek egy része is átállt Bethlen Gábor oldalára. 1619. szeptember 5-én például Rákóczi György egyszerűen kinyitotta Kassa kapuit Bethlen Gábor seregei előtt. A magyar rendeknek két fontos okuk akadt, ami miatt az erdélyiek mellé álltak. Egyrészt II. Mátyás 1619-ben bekövetkezett halála után úgy vélték, hogy joguk lett volna szabadon királyt választani, nem pedig elfogadni a II. Mátyás életében megkoronázott II. Ferdinándot. A másik okot pedig éppen a friss uralkodó szolgáltatta: fanatikus katolikusként lényegesen türelmetlenebbül állt hozzá a protestánsok vallásgyakorlásának jogaihoz, mint a kompromisszumkészebb és a rendekkel együttműködő II. Mátyás.

II. Mátyás német-római császár és magyar király (Wikipédia)

A magyar rendek támogatása mindenesetre azt jelentette, hogy az erdélyi fejedelem seregei villámgyorsan elfoglalták Felső-Magyarországot. Megadta magát neki Érsekújvár és Nagyszombat is, sőt, 1619 októberében elfoglalta Pozsonyt. Ez Bethlen kezébe juttatta a Magyar Szent Koronát is. Csapatai 1619 novemberében már Bécs falai alatt jártak. Bár a szövetségesei nem örültek neki, végül azzal az indokkal, hogy a Habsburgok által támogatott Homonnai Drugeth György Lengyelország felől megtámadta Erdélyt, hogy a trónjára törjön, visszavonult a város alól.

A választott király

Az erdélyi fejedelemnek két fontos tényezőt kellett mérlegre tennie, amikor átgondolta, hogy megszerezhető-e a magyar királyi cím. Egyrészt a törökök szándékát folyamatosan puhatolnia kellett. A Porta ugyanis nem akarta felrúgni a Habsburgokkal kötött fegyverszünetet, így Bethlen Gábor nem mehetett olyan messzire, hogy egy Habsburg-török háborút kiprovokáljon. Mielőtt a harcok elindultak, a törököktől Bethlen feltételeket is kapott: amennyiben győz és megszerzi a királyságot, nem lehet erdélyi fejedelem, azt át kell ruháznia a testvérére és a két országrész nem egyesülhet.

Bethlen Gábor (Wikipédia)

Másrészt a magyar rendekkel is dűlőre kellett jutnia. 1619 végén egy országgyűlést hívott össze Pozsonyba, ahol szó esett a megválasztásáról. A rendek azonban kemény feltételeket szabtak: választási hitlevelet akartak kiadatni Bethlennel, amely inkább eredményezte volna egy lengyel típusú nemesi köztársaság létrehozását. Utóbbit erősítette az a tény, hogy a rendek kikötötték, hogy ha a leendő magyar király megszegi a hitlevelét, akkor ellenállhatnak az uralkodónak. Az erdélyi fejedelem visszautasította a feltételeket, és az erdélyi szokások szerint megpróbált úrrá lenni a rendek okozta nehézségeken: akadályozta az országgyűlést a jogainál fogva, remélve, hogy a magyar rendek rájönnek, hogy nekik nagyobb szükségük van rá, mint fordítva. Formálisan a választást azzal utasította vissza, hogy még nincs kezében az egész ország, így bármire felesküdni nem aktuális.

1620 elején fegyverszünetett kötött a fejedelem és a Habsburgok, egy összehívandó országgyűlés kezébe adva a magyar király és a rendek közötti egyenetlenségek elsimítását. 1620. július 3-án el is kezdődött az országgyűlés a cseh-morva-osztrák rendek, a lengyel és a török követek jelenlétében. A Habsburgok bécsi küldöttei azonban azt a feltételt támasztották, hogy nem akartak Bethlen Gábor szövetségeseivel együttesen tárgyalni, míg az erdélyi fejedelem hívei külön nem szerettek volna az asztalhoz ülni, így végül a tárgyalások kisiklottak.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadjáratai (MTA TTI)

A törökök jelenléte is szokatlannak számított, Bethlen Gábor szerencséjére az 1619 decemberében hivatalba lépő Cselebi Ali pasa nagyvezír támogatta a törekvéseit, ezért a szultán levelet is küldött az országgyűlésnek, ahol a rendek figyelmébe ajánlotta, hogy olyan királyt válasszanak, aki jóban van a törökökkel, mert azt ők is támogatni fogják. A rendek értették az üzenetet és megválasztották az új királyt, figyelmen kívül hagyva az esetleges alávetési szándékot.

Egy sosemvolt királyság

Bethlen Gábor királyságának törökökkel kapcsolatos problémájára azonnal fény vetült, amikor a budai pasa elfoglalta Vácot. Tudni kell a gyorsan változó török viszonyokról, hogy Bethlennek nemcsak szövetségesei, de ellenlábasai is voltak a török udvarban, akiknek lobbizniuk kellett az éppen aktuális nagyvezírnél vagy más török tisztviselőknél, hogy kedvező döntés szülessen. Mivel a budai pasa a Porta engedélye nélkül hajtotta végre Vác elfoglalását, ezért Bethlen szövetségesei gyorsan vissza tudták hívatni a tisztségéről, de mindez beárnyékolta az alig elkezdődő királyságot.

Peter Snayers festménye a fehérhegyi csatáról (Wikipédia)

Hamarosan egy másik esemény is történt, ami megváltoztatta az erőviszonyokat. A Prága melletti Fehérhegynél 1620. november 8-án a csehek vereséget szenvedtek a Habsburg-csapatoktól, így az uralkodó elleni felkelésük összeomlott. Az erdélyi sereg katonailag támogatta ugyan a cseheket, de érdemi szerepet nem játszottak a csatában. A vereség után azonban a magyar rendek úgy vélekedtek, hogy ideje visszatérni a Habsburgok hűségére.

Bethlen Gábor 1621 januárjában Nagyszombatra hívott össze országgyűlést, ám ott kevesen jelentek meg, jó részük amúgy is távozott, ami nyilvánvalóvá tette a frissen választott magyar király táborának elolvadását. Hainburgban béketárgyalások kezdődtek, ám nem jutottak eredményre. A Bethlen által kijelölt tárgyalók maguk is a magyar rendek képviselői közül kerültek ki és inkább a békét, mint a fejedelem érdekeinek a képviseletét tartották szem előtt, amit utóbbi érthető okokból nem fogadott el. A katonai műveletek, erdélyi sikerekkel, folytatódtak őszig.

Végül 1621 őszén újrakezdődtek a tárgyalások és ekkor már Bethlen Gábor engedett. Lemondott a magyar királyi címéről, visszaszolgáltatta az időközben a Habsburgoktól biztos távolságra vitt Szent Koronát és garantálta, hogy nem támadja meg II. Ferdinándot. Cserébe erdélyi fejedelemként élete végéig megkapott hét vármegyét, amelynek katonaságához II. Ferdinánd évi 50 ezer arannyal járult hozzá, személyes birtokául Munkács, Tokaj és Ecsed várát, valamint Tarcalt és Keresztúrt, végül pedig a birodalmi fejedelmi címet és Oppeln és Ratibor hercegségeket. Bár később indított még hadjáratokat, a magyar trón megszerzéséhez soha többet nem jutott ilyen közel.