A táncoló pestis esete és az őrültségről alkotott kép a kora újkorban

Táncoló pestis. Forrás: Wikimedia Commons

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mentális betegségek a modern kor vívmányai, elvégre a pszichológiát is csak Freudtól számoljuk. De leszögezhetjük, hogy őrültségért régebben sem kellett a szomszédba menni. Fontos megjegyezni azonban, hogy akkoriban az emberek teljesen máshogy viszonyultak az ilyen jellegű problémákhoz.

Az agy funkciói és működési zavarai azonban már a korai modernek számára is rengeteg izgalmat rejtett. Ez volt hosszú idő után az első időszak, amikor a tudósok már merték megkérdőjelezni a vallás és a babonák készen kínált válaszait – derül ki a The Collector írásából. Erre az átmeneti szakaszra pedig remek példa a táncoló pestis esete.

Táncoló pestis

1518-ban Strasbourgban, egy forró nyári napon egy bizonyos Frau Troffea egyszer csak táncolni kezdett egy tér közepén, bármi különösebb ok nélkül. Ez a furcsa roham tíz napig tartott, egyelőre bármiféle zenei kísérlet – vagy önkontroll – nélkül, csupán kisebb megszakításokkal a végkimerüléshez közelítve. Az emberek eleinte csak értetlenül figyeltek, de aztán egy idő után elkezdtek ők is becsatlakozni. Augusztusra már százas nagyságrendről volt szó, de továbbra sem találtak a különös jelenségre semmiféle racionális magyarázatot. Mintha az egész valami fertőző betegség lett volna.

A kontrollálhatatlan táncot hiába próbálták megállítani, az embereket hiába próbálták kimeríteni. A korabeli feljegyzések szerint voltak, akik konkrétan felbéreltek táncosokat, hogy kifárasszák az őrült transzban lévőket annyira, hogy kizökkenjenek az állapotukból. Ennek ellenére azonban a legtöbb erőfeszítés teljesen hiábavaló volt, és voltak olyanok is, akiknek a különös tömeghisztéria az életét követelte.

Arra, hogy pontosan mi történt, tulajdonképpen a mai napig nincsen egységes magyarázat arra, hogy mi történt, de kétségkívül élénken él az emlékezetünkben: az évszázadok során számtalan művészt is megihletett ez az őrült, nem hétköznapi esemény. Ugyan korábban már számoltak be hasonló esetekről Nyugat-Európában, egyértelműen az 1518-as eset volt a legnagyobb horderejű és a legismertebb.

Táncoló pestis -Molenbeek
Forrás: Wikimedia Commons

Az őrültség “forrása”

Az őrültség és általában a mentális betegségek megítélésében még a kora újkorban is óriási szerepe volt a babonáknak és egyéb hihedelmeknek. Komolyabb lélektani fejtegetések helyett akkoriban teljesen épkézláb magyarázatnak tűnt az, hogy az ilyen problémák hátterében boszorkányok, vagy maga az ördög áll, vagy esetleg Isten büntetéséről van szó.

Általánosságban elmondható, hogy a vallás akkoriban teljesen más szerepet játszott az emberek életében, mint a mai világban, és ennek megfelelően a Biblia maradt a fő hivatkozási alap. Egyes értelmezéseknek köszönhetően a “hivatalos álláspont” sokáig az volt, hogy az olyan esetekben, mint például az imént említett táncoló pestis, az őrültséget démonok váltották ki, akik megszállták az ártatlan, vagy kevésbé ártatlan embereket.

A korszak másik fő csapásvonala sokszor azonban az volt, hogy az egészért a nőket tették felelőssé. Egy akkoriban kifejezetten felvilágosultnak számító, 16. századi orvos, Paracelsus például azt állította, a hisztériás rohamokat a nők sokszor szándékosan színlelik, hogy a férjeiket őrületbe kergessék, és hogy kibújjanak a kötelességeik alól. Azt se szabad elfelejteni, hogy a korabeli társadalmakban sokszor még mindig a világ legtermészetesebb dolgának tűnt az, hogy minden bajnak a boszorkányok az okozói.

Emellett azonban szépen lassan az orvostudomány alapjai is egyre inkább teret nyertek. Az anatómiának köszönhetően fokozatosan egyre többet tudtunk meg az agyról is, bár a nagy áttörés még váratott magára. A táncos “kórság” esetében például a korábban említett Paracelsus már akkor meg volt győződve, hogy a túlhevülés és a vérfelesleg volt a probléma forrása. Ezt pedig ennek megfelelően orvosilag, vagy hűsítéssel, vagy a túlhevült folyadékok elvezetésével lehetett gyógyítani.