Olyan halott csillagot észleltek kutatók, amelyről úgy gondolták, hogy nem is lenne szabad léteznie
Körülbelül 13 ezer fényévre található egy összeomlott csillag, amely annyira szokatlan, hogy felfedezői szerint nem is létezhetne. Egy évvel ezelőtt észlelték először, és valószínűleg egy eddig ismeretlen típusú pulzár lehet.
Amikor egy szupermasszív csillag életciklusa végére ér és szupernóva-robbanásban megsemmisül, maradványa, hacsak nem alakul fekete lyukká, egy rendkívül sűrű neutroncsillaggá tömörül, derül ki a New Scientist beszámolójából. A pulzárok gyorsan forgó neutroncsillagok, amelyek forgás közben rádióhullámokat bocsátanak ki mágneses pólusaik frlől. Általában másodpercenként legalább egy fordulatot tesznek, így minden egyes fordulatkor egy rádióimpulzust észlelünk, amikor a sugárnyaláb felénk mutat. Az utóbbi években azonban a csillagászok egyre több, lassabban forgó, rádióhullámokat kibocsátó objektumot találtak, amelyek ellentmondanak a korábbi elméleteknek. A tudósok úgy gondolták, hogy ha egy pulzár forgása több mint egy percig tart, akkor már nem bocsát ki rádióhullámokat. Ezeket hosszú periódusú rádiótranziensnek nevezték el.
Illusztráció. Kiemelt kép: depositphotos.com
2023-ban Manisha Caleb, a Sydney Egyetem kutatója csapatával együtt bejelentette egy 54 perces periódusú tranziens felfedezését. Most egy újabb, még lassabban forgó objektumot azonosítottak, amelyet ASKAP J1839-0756 névre kereszteltek. Ez a pulzár 6,45 óránként tesz meg egy fordulatot, ami az eddigi leglassabb a feljegyzett objektumok közül, ráadásul ez az első olyan tranziens, amely egy gyengébb jelet, úgynevezett interpulzust is kibocsát a fő impulzusok között, a másik mágneses pólusról. Kezdetben a kutatók arra gyanakodtak, hogy egy fehér törpe lehet, amely egy kisebb csillag halott magja. Joshua Lee, a kutatócsoport egyik tagja szerint azonban soha nem láttak még magányos fehér törpét, amely rádióimpulzusokat bocsát ki, és számításaik szerint ez túl nagy ahhoz, hogy egyedülálló fehér törpe legyen.
Ezután azt feltételezték, hogy talán egy magnetárral van dolguk, egy rendkívül erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillaggal, amelynek mágneses ereje akár tízezerszerese is lehet a legerősebb földi MRI-berendezésekének. Bár egy hasonlóan lassan forgó, 6,67 órás periódusú magnetárral már volt dolguk, az eddig csak röntgensugárzást bocsátott ki, rádióhullámokat nem. Ha az ASKAP J1839-0756 valóban egy magányos magnetár, akkor ez az első, amely ilyen lassú forgás mellett is képes rádiójelet sugározni. Caleb szerint ez az objektum teljesen átírja mindazt, amit az elmúlt hatvan évben a neutroncsillagok rádióemissziós mechanizmusairól gondoltunk. „Ez az egyik legfurcsább égitest, amit mostanában felfedeztünk. Korábban úgy hittük, hogy az ilyen csillagok nem léteznek, de most már tudjuk, hogy igen.”
Caleb szerint újra kell gondolni azt az elméletet, hogy a pulzárok rádiósugárzása megszűnik forgási sebességük lassulásával. „Az utóbbi években olyan objektumokat figyelünk meg, amelyek átlépik ezt az úgynevezett halálvonalat, de még mindig sugároznak rádiófrekvencián.”
Érdemes elolvasni:
