Hogyan lett a római karlendítésből a szélsőjobb szimbóluma?
A jobb karral való karlendítés – mondanunk sem kell, miért – világszerte hírhedt gesztus, amely örökre összefonódott a náci Németországgal és a 20. századi fasizmussal, és napjainkban is gyakran használják szélsőjobboldali csoportok.
Sokan úgy vélik, hogy az ókori Rómából származik, mivel eredeti elnevezése is „római köszöntés” volt. Azonban történelmi források nem támasztják alá kellő mértékben, hogy a rómaiak hivatalos üdvözlésként használták volna ezt a mozdulatot. A karlendítés valójában nem az ókori Itáliában, hanem a 18. századi Franciaországban, a forradalom idején terjedt el. Jacques-Louis David festőművész játszott kulcsszerepet a kép megalkotásában és népszerűsítésében, derül ki a History Extra beszámolójából.
Jacques-Louis David Horatiusok esküjének másolata Anne-Louis Girodet de Roussy-Trioson által. Toledo Art Museum
Neoklasszikus festményei az ókori Róma témáit dolgozták fel, és az egyenes karú tiszteletadást is megjelenítették. Az 1785-ben készült Horatiusok esküje című festménye három római testvért ábrázol, amint nyújtott karral, lefelé fordított tenyérrel esküt tesznek apjuk előtt. A kompozíció az állampolgári kötelesség és áldozatvállalás eszméjét sugallta, ami a forradalom küszöbén álló franciák számára inspiráló üzenet volt.
1791-ben David egy másik jelentős történelmi pillanatot is megörökített: a Labdaházi esküt, amikor a harmadik rend képviselői, vagyis az adófizető többség fogadalmat tettek, hogy addig folytatják üléseiket, amíg el nem készül egy írott alkotmány. Az erről készült vázlaton a résztvevők egy része szintén előrenyújtott karral látható, megerősítve a gesztus forradalmi jellegét.
Hogyan jutott a karlendítés Európából Amerikába, majd a fasiszta Olaszországba?
A gesztus a 19. század végén az Egyesült Államokban is megjelent, ahol a Bellamy-köszöntés néven vált ismertté. James B. Upham, egy gyermekeknek szóló magazin szerkesztője 1892-ben vezette be ezt az üdvözlést, amely során a diákok a Pledge of Allegiance (Hűségeskü) recitálása közben előrenyújtott karral tisztelegtek az amerikai zászló előtt. Az eredeti cél az amerikai hazafiság kifejezése volt, viszont a 20. századi európai fasizmus térnyerésével egyre nagyobb vitát váltott ki az Egyesült Államokban, és rövid úton a kéz szívre helyezésével helyettesítették.
A karlendítés a 1920-as években Benito Mussolini fasiszta mozgalmában kapott új szerepet. Ebben az időszakban számos ókori Rómáról szóló filmben is megjelent, így a francia forradalomban kialakult kapcsolat végérvényesen megszilárdult. Mussolini számára a köszöntés a Római Birodalom dicsőségének felelevenítését és az olasz nacionalizmus megerősítését szolgálta, ám ezzel együtt az autoriter és militarista uralom jelképévé is vált.
Mussolini egyik ihletője Gabriele D’Annunzio költő és politikai aktivista volt, aki 1919-ben nacionalista társaival együtt megszállta az Adria-parti Fiumét –a mai Rijekát –, hogy tiltakozzon az első világháború utáni békeszerződések ellen. Az önkényes hatalomátvétel során D’Annunzio számos szimbolikus gesztust vezetett be, köztük a „római karlendítést”, amely az olasz fasiszta mozgalom számára is inspirációt jelentett. A gesztus hamarosan Spanyolországtól Romániáig számtalan szélsőjobboldali mozgalomban is megjelent.
Adolf Hitler és Benito Mussolini 1940-ben. Eva Braun
A náci Németország része a történetben
Rövidesen a náci párt is átvette a gesztust, amely a Führer iránti hűség jelévé vált. A „Hitler-köszöntés” néven elhíresült mozdulat a náci ideológia egyik központi szimbólumává nőtte ki magát. A karlendítést gyakran kísérte a „Sieg heil!” kiáltás. Előfordult, hogy Hitler a kézfejét felfelé fordítva üdvözölt, ami a hivatalos köszöntés egy alternatív változataként terjedt el.
A gesztus azonnali ellenszenvet váltott ki a szövetséges hatalmak körében a második világháború alatt. 1945 után, a Harmadik Birodalom összeomlásával és a holokauszt borzalmainak napvilágra kerülésével a karlendítés egyértelműen az elnyomás, a népirtás és a rasszizmus jelképévé vált. Emiatt több országban, köztük Németországban, Ausztriában és Lengyelországban, törvényileg tiltották be.
Ennek ellenére a 20. század második felében és napjainkban is felbukkan szélsőséges politikai csoportok körében. Spanyolországban például General Francisco Franco diktatúrája alatt általánosan használták, és a rezsim bukása után is maradtak hívei, akik nyíltan alkalmazzák. Modern szélsőjobboldali és neonáci szervezetek szintén átvették a gesztust, hogy ezzel utaljanak a 20. századi fasiszta rezsimekre.
Képernyőfotó: Diario as/YouTube
Nem római, hanem modern politikai eszköz
Bár sokan az ókori Rómához kötik a karlendítést, történelmi bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a rómaiak valóban így üdvözölték volna egymást. Ez a mozdulat valószínűleg a 18. és 19. századi politikai mozgalmakban alakult ki, majd a 20. századi diktatúrák révén vált világszerte ismertté, manapság pedig nem a Római Birodalmat szimbolizálja, hanem az elnyomást, erőszakot és a gyűlöletet.
Érdemes elolvasni:
