Az emberiség hajnalán valójában két populáció egyesült

Egy új kutatás szerint a modern ember, a Homo sapiens nem egyetlen, egyenes vonalú ősre vezethető vissza.

A kutatók szerint ehelyett genetikai örökségünk legalább két ősi populációra nyúlik vissza, amelyek több mint egymillió évvel ezelőtt elváltak egymástól, majd mintegy 300 ezer évvel ezelőtt újra találkoztak. A csoport egy speciális algoritmust fejlesztett ki, amely a 1000 Genomes Project hatalmas genetikai adatbázisát elemezte. Ez a globális kezdeményezés a modern afrikai, ázsiai, európai és amerikai populációk DNS-ét térképezte fel. A nagyméretű genomi adatokban rejlő bonyolult mintázatok vizsgálatával a kutatók modellezni tudták, hogyan váltak el és egyesültek újra az ősi emberi populációk.

Az IFLScience beszámolója szerint az eredmények egy olyan időszakra vezetnek vissza, amikor a Homo sapiens még nem fejlődött ki. Az emberi evolúció eddigi legelfogadottabb elmélete szerint a H. sapiens 200-300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, egyetlen vérvonalból származva. Az algoritmus azonban arra utal, hogy a modern emberi DNS legalább két ősi populációra vezethető vissza, amelyek körülbelül 1,5 millió évvel ezelőtt váltak szét, és több mint 1 millió évig elszigetelten éltek. Majd mintegy 300 ezer évvel ezelőtt – fajunk megjelenésének hajnalán – a két populáció rejtélyes módon újra összekapcsolódott, és újra elkezdett kereszteződni. Az egyik csoport a modern ember genetikai állományának 80 százalékát adja, míg a másik 20 százalékot.

A Cambridge-i Egyetem genetikai tanszékének munkatársa, Aylwyn Scally professzor elmondta, hogy „közvetlenül azután, hogy a két ősi populáció szétvált, az egyikben súlyos genetikai szűkületet látunk, vagyis nagyon kis méretűre zsugorodott, mielőtt lassan növekedni kezdett volna egymillió éven keresztül. Ez a populáció később a modern ember genetikai anyagának körülbelül 80 százalékát adta, és úgy tűnik, hogy ez volt az az ősi populáció is, amelyből a neandervölgyiek és a gyenyiszovaiak kiváltak.” Dr. Trevor Cousins, a Cambridge-i Egyetem genetikai tanszékének vezető szerzője viszont hozzátette,  „a genetikai anyagunk kisebbségét adó populáció egyes génjei, különösen az agyműködéssel és az idegi feldolgozással kapcsolatosak, kulcsszerepet játszhattak az emberi evolúcióban.”

A fosszilizálódott maradványok azt mutatják, hogy az olyan fajok, mint a Homo erectus és a Homo heidelbergensis éltek ebben a döntő időszakban, ami potenciális ősökké teszi őket a modern populációk számára. Azonban további kutatásokra és bizonyítékokra van szükség, mielőtt bármilyen merész kapcsolatot lehetne teremteni e fosszíliák és a megfelelő ősi csoportok között. A valóságban a történet valószínűleg még ennél is zavarosabb. Csakúgy, mint minden más élő faj, az ember sem egyenes vonalú és progresszív átmenettel fejlődött ki a görnyedt majomtól a bunkósbottal hadonászó barlanglakón át a felegyenesedett emberig.

Evolúciós történelmünk rendkívül összetett, tele kereszteződésekkel, eltérő utakkal és hiányzó karakterekkel. Ahelyett, hogy egy tiszta “családfát” képzelnénk el, képzeljük el inkább egy kusza bokrot számtalan összefonódó ággal, amelyek mindegyike különböző hominineket képvisel, akik együtt éltek, keveredtek és befolyásolták egymást. Cousins elmagyarázta, hogy egyre világosabbá válik, hogy az a gondolat, mely szerint a fajok elkülönült vonalakban fejlődnek, túlságosan leegyszerűsítő. A kereszteződés és a genetikai csere valószínűleg újra és újra jelentős szerepet játszott az új fajok megjelenésében az állatvilágban.

Érdemes elolvasni:

• A valaha talált legősibb sziklavésetét fedezhették fel Spanyolországban
• Megtalálták a legősibb emberi maradványokat Európában
• 2 millió évvel ezelőtt őseinkkel együtt egy másik emberféle is két lábon járt