Caligula császár bámulatos úszó palotáitól eldobod az agyad

Az olaszországi Nemi-tó sötét vize alatt évszázadokig rejtőzött két első századbeli pazar hajó, amely sötét titkot rejtegetett. Egykor egy “őrült római császár” egzotikus úszó palotái voltak, aki megbízta mérnökeit, hogy mindegy mibe kerül, de elégítsék ki minden igényét.

Amit megalkottak, az a császári pazarlás és az emberi kapzsiság és megszállottság szimbólumává vált. Az általunk Caligula néven ismert császár Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus néven született Kr. u. 12. augusztus 31-én. A Iulius-Claudius-dinasztia mindössze harmadik császára volt, az ünnepelt Germanicus hadvezér és az első császár, Augustus unokája, idősebb Agrippina fia. A Caligula becenév annyit tesz, “kis csizma”, és azért kapta, mert apjának katonái így hívták őt a gyerekméretű katonai csizmák miatt, amelyeket fiatalon viselt.

A fiatal császár hamar kifordult önmagából

Kr. u. 37-ben, dédnagybátyja és mostoha nagyapja, Tiberius császár halála után Caligula követte a trónon. Uralkodása igencsak ígéretesen indult, mivel drága nyilvános látványosságokat finanszírozott, és nagylelkű politikát vezetett be, amelynek célja az volt, hogy megkedveltesse magát a római néppel. Az ókori források szerint még az igazságtalanul bebörtönzött polgárokat is kiszabadította, és visszaállított néhány szenátori jogkört.

Egy éven belül azonban viselkedése drámaian megváltozott, talán egy súlyos betegség következtében, amely Kr. u. 38-ban érte. Ettől kezdve Caligula egyre kiszámíthatatlanabb és kegyetlenebb viselkedést kezdett tanúsítani. Élő istennek nyilvánította magát, és követelte, hogy ennek megfelelően imádják. Pazarló költekezései emellett kiürítették az államkasszát, amit ellensúlyozva birodalma egyes részein súlyos adókat vezetett be. Később pedig brutális kivégzéssorozatáról vált ismertté, amely elől politikai ellenfelei, sőt közeli családtagjai számára sem volt menekvés.

Fotó: Rogers Fund

Miért kellett Caligulának két óriási hajó egy alig másfél négyzetkilométeres tavon?

Caligula két hajót építtetett azzal a kizárólagos céllal, hogy fényűző úszó palotaként funkcionáljanak a Nemi-tónál. A képződmény Rómától 30 kilométerre délre található, és a rómaiak úgy vélték, hogy Diana istennő szent tava. Valójában a római elit tagjai gyakran gyűltek össze ezen a vidéken vallási és szabadidős tevékenységekre, ezért a császárnak az lehetett a szándéka, hogy a saját és a római arisztokrácia pazar életmódjának központi helyévé tegye meg a helyszínt. Ezeken fényűző banketteket és mulatságokat rendezhetett, hogy lehetőséget teremtsen az arisztokráciával való elegyedésre. Az ilyen pompás hajók építése azonban Caligula azon vágyának is része lehetett, hogy demonstrálja gazdagságát és hatalmát.

A császár hajói elképesztő méretekkel büszkélkedhettek

A History Skills beszámolója szerint a két hajó körülbelül 70 méter hosszú és 20 méter széles volt, amivel koruk legnagyobbjai közé tartoztak. A fából épült hajótestet a vasszögekkel és egy fejlett ólomburkolattal erősítették meg és szigetelték. Ezenkívül az állítólag 1,5 tonnás horgonyok jelenléte jelentős méretükre és kapacitásukra utalt. Építésük nyilvánvalóan jelentős erőforrás-befektetést és szakképzett munkaerőt igényelt a munkásoktól.

A fedélzeten pedig a kor luxusa fogadta a vendégeket. A belső tereket márványpadló díszítette, a falakon és a mennyezeten pedig színes mozaikok és freskók voltak láthatók. Egyes szobákban még fejlett vízvezetékrendszerek is voltak, amelyek ólomcsövek és bronz szelepek rendszerét használták, hogy a vendégek folyóvízhez juthassanak. Az ókori beszámolók szerint az egyik hajón még egy forgó emelvény is helyet kapott, ám a pontos felhasználása nem tisztázott, valószínűleg szertartási vagy szórakozási célokat szolgált.

Caligula egyik hajójának maradványa. Wikimedia

Több száz éve megtalálták már, de nem tudták azonnal felszínre hozni őket

Kr. u. 41-ben, Caligula meggyilkolását követően a hajók használata csökkent. Végül a tóba süllyedtek és feledésbe merültek: évszázadokig a víz alatt maradtak. Csak a 15. században kerültek újra a felszínre. 1446-ban egy helyi halász a Nemi-tó mélyén kutatva rábukkant a hajók maradványaira, de ásatásokra nem került sor. A 16. században aztán Prospero Colonna bíboros néhány kezdetleges módszerrel vissza akarta szerezni az ereklyék egy részét, erőfeszítései azonban kudarcba fulladtak, és a Caligula hajói iránti érdeklődés alábbhagyott.

1895-ben Eliseo Borghi tengerészmérnök szisztematikusabb feltárásra vállalkozott fejlettebb technológiával. Csapatának sikerült jelentős leletekre bukkannia, de maguk a hajók a víz alatt maradtak. A Nemi hajók feltárására irányuló legjelentősebb erőfeszítések Mussolini fasiszta rezsimje alatt történtek. Mussolini 1929-ben elrendelte a Nemi-tó lecsapolását az ősi hajók teljes feltárása érdekében. Ehhez az ambiciózus projekthez egy csatornát kellett építeni a tó vizének elvezetésére. 1932-re végre feltárták a két csodálatos hajót, amelyek gyorsan felkeltették a nemzetközi figyelmet.

Kiemelésüket követően a hajókat egy külön erre a célra épített múzeumban helyezték el a Nemi-tó közelében. A második világháború idején, 1944-ben azonban tragédia történt, amikor a visszavonuló német csapatok felgyújtották a múzeumot és megsemmisítették a hajókat. Szerencsére a részletes dokumentáció és a néhány lelet megmenekült a pusztulás elől, és ma is értékes betekintést nyújtanak a hajók működésébe.

Az egyik hajóról 1929-ben készült felvétel. Wikimedia

Hogyan jöttek rá, miféle roncsokról van szó?

A hajók megsemmisülése előtt a róluk készült közeli tanulmányok számos részletet megerősítettek az ókori beszámolókból. Az egyik legfontosabb megerősítés a fejlett hidraulikus mérnöki csövek használata volt, ami összhangban volt a beszámolókkal. A hajókon talált márványbetétek és mozaikdíszítések sora is igazolta a hajók pompájáról szóló leírásokat, de még a forgó platform jelenléte az egyik hajón megerősítette a speciális mechanikai újításokra vonatkozó történelmi utalásokat.

A régészeket megdöbbentette, hogy a rómaiak képesek voltak ilyen kifinomult mechanizmusokat beépíteni a szerkezeteikbe. A vizsgálatok azt is feltárták, hogy a hajótesteken széles körben használtak ólomborítást. Ez az ókori szövegekben említett technika a fából készült hajótestek ólommal való bevonását jelentette a tartósság növelése és a víz beszivárgásának megakadályozása érdekében. A burkolat megőrzése fizikai bizonyítékot szolgáltatott a Nemi tavi hajók építése során alkalmazott fejlett mérnöki gyakorlatokról.

A helyszínen megtalálták a hajók horgonyait is, amelyek súlya valóban elérte a 1,5 tonnát, tehát a hajók feltárása és az azt követő vizsgálatok az ókori beszámolók számos aspektusát megerősítették, így ez egy kivételesen ritka alkalom, hogy a régészeti bizonyítékok segítenek megerősíteni a történelmi források hitelességét.

Érdemes elolvasni:

• 3D-s animáció mutatja be a Colosseum hihetlen mechanikai vívmányait
• Először találtak bizonyítékot rá, hogy a gladiátorok valóban küzdöttek oroszlánokkal
• Római kori adócsalási ügyről szóló papirusz került elő csaknem 2 ezer évvel ezelőttről