Kappadókiában jártunk: sziklába vájt keresztény nagyvárosok 60 méter mélységben
Kappadókia Törökország belső, középső részén, Közép-Anatólia régiójában található. Természeti látványosságát tekintve kiemelkedően különleges és egyedülálló jellegű, a világ egyik leglenyűgözőbb tájegységeként ismert.

Sziklaváros, Fotó: Mayer Jácint
Kappadókia egyedülálló adottságai
Kappadókia különlegességét elsősorban a karsztformációk és tufakő sziklák alkotják, amelyeket az évezredek során az erózió és a vulkáni tevékenység hozott létre. Ezek a sziklák furcsa alakzatokat teremtettek: például kúpokat és oszlopokat, amelyeket “tufa kéményeknek” is neveznek. Az emberek évszázadokon keresztül ezekben a sziklákban építettek lakhelyeket, templomokat és monostorokat. Leghíresebb kőzetbe faragott látványosságai a sziklatemplomok, Kaymakli és Derinkuyu földalatti városai, és az Uchisar-erőd, amelyek menedékként szolgáltak a veszélyes időkben.

Uchisar, Fotó: Mayer Jácint
A puha kőzetbe faragott települések a korai bizánci kortól, a 6. századtól gyakran napjainkig folyamatosan használatban voltak. És, mint bármilyen más lakóhely, ezek is rendelkeznek mindenféle használati térrel: közösségi helyiségekkel, rengeteg lakhatást biztosító szobával, malmokkal, lóistállókkal, műhelyekkel, borospincével, sokszor freskókkal díszített templomokkal, és a mindezekhez közlekedést biztosító szűk átjáró alagutakkal. A régészeti leletek között megtalálhatóak a mindennapi életben használt anyagok úgy, mint például az őrlőkövek, kézi malmok, öntőformák, fazekasság emlékei, fémtárgyak, pénzérmék, faeszközök, pipák, olajlámpások.
Ezekből a földalatti városokból több tucat van, de csak 8 látogatható, és azokban is csupán egy-egy blokk. Ugyanis ezek a hatalmas földalatti rendszerek blokkokban épültek ki, mindegyik blokk ugyanarra a mintára: fastruktúra szerűen egy központi tengely körül. A mellékhelyiségeket és az állattartás helyszínét a bejáratok mellé tervezték, így az ürüléket könnyedén ki tudták juttatni a föld alól. Befelé haladva a lakó és tároló helyiségeket találjuk, majd a templomot és van ahol temetőt is.

Szintek közti átjáró, Fotó: Mayer Jácint
Komoly szellőzőrendszer biztosította a légmozgást. A helyiségek közötti szűk vízszintes járatrendszereket úgy alakították ki, hogy átáramlott rajtuk a levegő. Minden blokkhoz tartozott egy függőleges akna, ami kútként és szellőzőaknaként is szolgált. Az aknák tetejét ügyesen elrejtették, hogy az avatatlan ellenség szeme rá ne akadjon.
Ezeket a földalatti városrendszereket elsősorban menedékjelleggel használták, ezért békeidőben nem tartózkodtak itt életvitelszerűen. A lakóik főleg keresztények voltak. A legnagyobbnak számító földalatti városban, Derinkuyuban, akár több tízezer ember is el tudott élni huzamosabban.

Szűk összekötő átjáró, Fotó: Mayer Jácint
Ezek a hatalmas létesítmények jól kialakított védelmi rendszerrel bírtak. Ha valaki a földalatti városba vezető rendkívül szűk járatba betört, egy kőkapuval találta szembe magát. A kapu egy nagy és súlyos kőhenger volt, amit belülről úgy torlaszoltak el úgy, hogy kintről nem lehetett a szűk térben hozzáférni, és nagyon nehezen lehetett volna csak megmozdítani. A malomkőhöz hasonló kőkorong közepén kis nyílás kiszúrási vagy kilövési lehetőséget biztosított. A bevezető járatok felett volt egy másik, csak belülről megközelíthető védőjárat is, ahonnan szűk réseken forró olajat önthettek a betolakodni vágyókra.
A földalatti városokról általánosságban elmondható, hogy kiterjedésük nagy, ezért a kijelölt útról letérők ma is könnyen eltévedhetnek a szerteágazó és kiterjedt komplexumokban. Derinkuyunál némileg kisebb, de átgondoltabban kialakított és jobban strukturált Kaymakli városa.

3 emelet, Fotó: Mayer Jácint
A Kaymakli földalatti város 1985-ben került fel az UNESCO Világörökségi listájára, és 1964. óta látogatható. 8 emeletes, az első emeletet a hettita korban építették. A római és bizánci korban földalatti várossá alakították át, egyre mélyebb tartományba bővítve. Ma 4 szintje látogatható.
A földalatti város első emelete az istálló. A terület apró mérete arra utal, hogy lehetnek más istállók is olyan részeken, amelyeket még nem tártak fel. Innen balra egy átjáró következik egy görgethető, malomköves ajtóval, ami a templomba vezet. A folyosó jobb oldalán lakóterületként használatos szobákkal találkozhatunk.

Ülőfülkék Kaymakliban, Fotó: Mayer Jácint
A második emeleten található templom egyetlen hajóval és két apszissal rendelkezik. Az apszisok előtt egy oltár áll, a széleken pedig ülőpárkányok. Ez az egyik leglátványosabb terme a ma is látogatható részeknek.
A vájatrendszer fenn épületekben végződik, vagy valamikor végződött, de ma vannak olyan elemei is, melyek szintén a kőzetbe faragottak, viszont a nyitott felszín felől közelíthetőek csak meg.

Malomkő, Fotó: Mayer Jácint
A bejárás nehézkes, hiszen az összekötő folyosókon csak görnyedten közlekedhetünk a már említett védelmi okokból és felegyenesedni csak a termekben tudunk. Az előttünk haladó lassabb látogatótársunkat nem előzgethetjük, hanem szépen sorban történik a menet. A világ minden tájékáról rengeteg turista keresi fel a barlangvárosokat, melyek lényegét fényképekről nem igazán lehet visszaadni, csak a helyszínen tudjuk megélni.

Felső terem, Fotó: Mayer Jácint
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Románia Csernobilja, amely megmérgezte a Tiszát
Öt zseniális magyar feltaláló, akikről méltatlanul keveset beszélünk
Az emberiség leghosszabb őstörténeti vándorlása 20 ezer évig tartott
Szíria válsága… Vajon al-Sharaʿ Szíriát cseréli idegen harcosokra?
Donald Trump hétfőn telefonon tárgyal Putyinnal az ukrajnai háború befejezéséről
Elveszett szárazföldön találták meg az eddigi legrégebbi, emberelőd által készített díszítést