Egy új tanulmány szerint ha nem találunk életet a Földön kívül, csak oda kell vinnünk
A csillagászok folyamatosan kutatnak a földön kívüli élet nyomai után, így nem csoda, hogy a Naprendszerben is vannak jelöltjeik. Úgy vélik, hogy a saját csillagrendszerünkben a Jupiter körül keringő Europa és a Szaturnusz körül keringő Enceladus holdaknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy hordozzák azt.
Mindkét objektum mély óceánokkal rendelkezik, és az Enceladus esetében azt is tudjuk, hogy az óceánban vannak az élethez és a kémiai aktivitáshoz elengedhetetlen elemek. Egy új tanulmány pedig egészen meghökkentő javaslatot tesz: a kutatás szerzői szerint az Enceladust földi mikrobákkal kellene beoltani.
Egy egész égitestet „fertőznének meg” élettel, ha még nincs rajta
Ennek kivitelezéséhez azonban először küldetéseket kellene indítaniuk a Szaturnuszhoz, és megállapítaniuk, hogy az Enceladus óceánjában valójában soha nem alakult ki. A tanulmány szerzői szerint tudományos érvek szólnak amellett, hogy életet vigyenek oda, hogy tanulmányozzák és megértsék, hogyan terjed egy élettelen, de lakható világon. Ez pedig megmutathatja, hogyan terjedt el otthonunkon annak legkorábbi időszakában.
A kutatók munkájukban úgy fogalmaztak, hogy „ez a helyzet bármely fiatal bolygón fennállna az élet kialakulása után, még a bolygószintű élővilág kialakulása előtt, például a Föld hadaikum és archaikum időszakaiban. A jeges holdok óceánjainak beoltásából nyert ismeretek segítségével könnyebben megérthetnénk a korai óceánokban élő élet terjedését, amennyiben a Földön az mélytengeri hidrotermális kürtőkben kezdődött.”
A Földön lévő élet megértésén túl a kutatók kideríthetik, hogyan kolonizáljanak új világokat, és egy lakott Enceladus az Naprendszer külső részének feltárásához szükséges nyersanyagok fontos forrásává válhat. Sőt, a tanulmányban még ennél is tovább mennek, és azt írják, hogy a terv akár a jelenlegi technológiával is megvalósítható. Míg a Mars terraformálása meghaladja a lehetőségeinket, vannak olyan módszerek, amelyekkel az emberiség képes életet vinni olyan világokra, ahol még nincs, számol be az IFLScience.
Hajlandóak lennénk Istent játszani, csak hogy terjeszkedjünk?
Azonban az, hogy valamit meg lehet tenni, még nem jelenti azt, hogy meg is kell tenni. A szerzők nem kerülik el azt a tényt, hogy egy ilyen vállalkozás minden aspektusa mélyreható etikai kérdésekkel járna. Ha életet találnak az Enceladuson, az forradalmi jelentőségű lenne, és valóban aggódnánk annak lehető legnagyobb mértékű megőrzése miatt. De ha a kísérletek nem találnának bizonyítékot annak létezésére, mennyire kellene biztosnak lenniük, mielőtt ilyen kísérletet végrehajtanának? Illetve egy másik fontos kérdés, hogy jogunk van-e egy egész bioszférát átalakítani határozatlan időre, vagy akár véglegesen?
A szerzők kifejtik, hogy ez „alkalmazható lehet más óceáni világokra is, mint például az Europa, a Titan, a Ceres, és valójában bármely bolygótestre, amelyről végül kiderül, hogy élhető környezettel rendelkezik, de nincs rajta élet. Időszerű megvitatni ezt a potenciális biológiai határt és az azzal kapcsolatos etikai kérdéseket”. A kozmosz kutatása nagy lehetőségeket rejt a földi élet megértése szempontjából, de az egyértelműnek tűnik, hogy attól még, hogy megtehetünk valamit, még nem biztos, hogy meg is kell tennünk.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Különleges ajándékokat kapott III. Károly koronázása alkalmából
Veszélyben az egyik magyar légitársaság?
Új olajmezőt találtak Magyarországon, több mint ezer hordónyit termel naponta
Versenyt futnak az idővel a gleccserkutatók, több évszázadnyi információ veszhet oda
Jelentősen gyorsult az emberi evolúció a húsfogyasztás megjelenésével
63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk