Arnold Schwarzenegger olyan filmekben dolgozott együtt a tegnapi napon életműdíjjal kitüntetett Piroch Gáborral, mint a Terminátor 3, a Vörös zsaru, vagy az Emlékmás. Videóüzenetében bevallotta, hogy Piroch vállalta mindig a legnehezebb jeleneteket és mindent megtett azért, hogy Schwarzenegger a lehető legjobban mutathasson a filmvásznon. Ráadásul azt is elárulta, kettejük közül ki a jobb sakkjátékos.
Igaz barátok, sőt, Schwarzenegger reméli, dolgoznak még majd együtt
A rövidesen 78. születésnapját ünneplő egykori testépítő-világbajnok, Arnold Schwarzenegger szivarral a szájában, szívmelengető videóban köszöntötte az életműdíjjal kitüntetett Piroch Gábort, a legendás magyar kaszkadőrt. Piroch tegnap vette át a Magyar Filmakadémia életműdíjait a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Arnie szerint ha valaki, akkor Piroch nagyon is megérdemli e díjat, hiszen évtizedek óta elkötelezetten dolgozik kaszkadőrként. Azt is hozzátette, hogy igazából azért felelt magyar barátja a közös filmekben, hogy ő, a híres hollywoodi színész jól mutasson a vásznon és a képernyőn. A jellegzetes németes akcentussal beszélő sztár hozzátette, hogy a legveszélyesebb akciókat mindig jóbarátja hajtotta végre, így nem kis részt vállalt sikereiből.

Forrás: FB/Schwarzenegger
“Hálás vagyok a barátságodért, és hálás vagyok azért a rengeteg alkalomért, ahányszor megvertél sakkban. Hihetetlen mindaz, amit letettél az asztalra, sok szeretettel gondolok rád, és a jövőben is sok szerencsét kívánok.” Hozzátette, hogy reméli, még dolgoznak majd együtt a jövőben. Majd sítlusosan “Hasta la vista, baby”-vel zárta üzenetét. Íme a videó:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nemzeti Filmintézet (@nemzetifilmintezet) által megosztott bejegyzés
Piroch Csaba válaszolt Schwarzenegger üzenetére
Piroch Csaba magyarul válaszolt barátjának elmondása szerint a “világ másik oldaláról”. Elmondása szerint nagyon megtisztelő és hihetetlen volt Schwarzenegger üzenete és arra utalt, hogy az ő kiváló együttműködésük, ami szívélyes barátságon alapul kicsit történelmi örökség is, az osztrák-magyar kapcsolat bizonyítéka. Piroch kezében pezsgővel kívánt minden jót barátjának és megköszönte Szedlacskó Ádámnak, a Flex Gym tulajdonosának, Schwarzenegger másik magyar jóbarátjának, hogy segített az üzenet célba juttatásában. Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon mindenki látta az üzenetét és mindenki nagyon szereti Schwarzeneggert. Arról viszont nem beszélt, hogy esetleg újabb filmekben dolgozhatnának együtt.
Itt a videó, aminek sajnos hangja nincs, de az angol feliratozás jól olvasható:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nemzeti Filmintézet (@nemzetifilmintezet) által megosztott bejegyzés
Schwarzenegger utoljára tavaly szeptemberben volt Budapesten, amikor is Orbán Viktor miniszterelnökkel mentek közösen kondizni, de beült a miniszterelnöki székbe is egy rövid időre. Emellett azt is tudjuk, hogy ellátogatott a Déryné étterembe is és Szedlacskó Ádámmal is találkozott. Akkori látogatásáról beszámoló partneroldalunkon, a Daily News Hungary-n olvasható ITT.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ennyi volt! A Wizz Air megszünteti abu-dzabi járatait
Citadella és a Szabadság-szobor megújulása: itt vannak a legfrissebb képek
Íme 2025 legrosszabb és legjobb balatoni strandjai: nézd meg a listán a kedvenceid minősítését
Egy kozmikus ürességben lebeghet a Föld – Ezért nem jönnek ki a csillagászok számításai?
Bevándorlók vagy kivándorlók vannak többen? Így változott Magyarország népmozgása 1995 óta
Már a CNN is aggódik: kártevők pusztítják Magyarország legrégebbi könyvtárát – képek