Egyelőre még csak a menetrend látható, jegyet nem lehet foglalni az algériai nemzeti légitársaság új Budapest és Algír között közlekedő járataira. Igaz, már 2024-ben is ez volt a helyzet, végül mégsem indultak el az októberre ígért járatok. Jelenleg háromszög-járatokról van szó, a gépek ugyanis megállnának Bécsben is.
Az aeroroutes.com beszámolója szerint az Air Algerie 2020-ig közlekedett az algériai főváros, Algír és Budapest között. Tavaly is megígérték már, hogy visszatérnek, ám a nagy tervekből és az októberi indulásból végül sajnos semmi sem lett.

2016-ban ez a repülőgép érkezett elsőként Budapestre az Air Algerie légitársaság részéről. Forrás: FB/Budapest Airport
Most háromszög-járatokat terveznek a Budapest-Bécs-Algír útvonalon. Az aeroroutes.com szerint kétszer is közlekednének a három főváros között hetente. A tervek szerint október 29-én szállna fel az első repülőgép Algírból, hogy Bécsen keresztül Budapestre érkezzen, majd pedig visszatérjen az algériai fővárosba. Algírból 10.30-kor indulna, Bécsben (Schwechat) 13.15-kor szállna le, hogy továbbinduljon Budapestre 14.15-kor és megérkezzen hozzánk alig 55 perccel később. Innen 16.10-kor indulna vissza és 19.10-kor landolna Algírban, azaz 3 óra alatt lenne az afrikai fővárosban Európa szívéből. Október 29-e szerdára esik, tehát e járat szerdánként közlekedne.

Forrás: FB/Budapest Airport
Ilyen repülőkkel közlekednek majd Budapestre
A másik járat szombatonként szállítaná az utasokat. Algírból 10.30-kor indulna, ugyanakkor érkezne meg Bécsbe és indulna tovább, mint a szerdai. perccel később szállna fel Budapestről és pontban este 7-kor landolna Algírból.
Egyelőre még csak maga a menetrend érhető el, foglalni nem lehet. Annyit lehet még tudni, hogy Boeing 737-700-asokkal repülnének, de akár 600-as és -800-as változatok is megjelenhetnek az útvonalon az Airportal szerint.

A 2016-ban landolt első járat csapata. Forrás: FB/Budapest Airport
Az Air Algerie is tervezi egyébként a szélestörzsű flottája megújítását. Ők az Airbus A330neo gépekben gondolkodnak és egy regionális légitársaság alapítását is bejelentették.
Olvass tovább nálunk:
- Remek hír az utazóknak: Még erősebb lett a magyar útlevél a Henley Passport Index szerint
- Elfelejthetjük az országonkénti engedélyeket, hamarosan egyetlen vízummal látogathatunk meg 6 csodás országot
Katt a további utazás témájú cikkeinkért.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Így zajlott a történelem legnagyobb vonatrablása
Forma 1 rajongók figyelem: Ingyenes életnagyságú F1 LEGO autókiállítás Budapesten!
Újabb budapesti helyeket keresett fel Zendaya és egy másik hollywoodi színésznő is csatlakozott hozzá – KÉPEK
Százezreket fog érinteni a Keleti pályaudvar hetekig tartó felújítása: íme a részletek
Újabb részletek a több áldozatot követelő dunai hajóbalesetről, melyben egy gyermek is megfulladt
Ördögi kannibalizmus: őseink felfalták a gyermekeket 850.000 éves lelet alapján