Aggasztó és veszélyes hiányosságokat tárt fel a kormányhivatal ellenőrzése a BKV autóbuszainál – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön az MTI-vel. Szentkirályi Alexandra szerint életveszélyesek a budapesti buszok, Karácsony Gergely szerint a javítások nagy részét már el is végezték, Vitézy Dávid pedig legalább 10 milliárd forintot költene buszvásárlásra és a BKV beruházásaira.
Négy telephelyen vizsgálódtak – csak minden ötödik busz volt rendben
Budapest Főváros Kormányhivatala azért rendelt el azonnali hatállyal műszaki ellenőrzést, mert az utóbbi napokban több BKV-autóbusz is kigyulladt, veszélyeztetve az utasok életét és biztonságát, írja az MTI. kormányhivatal műszaki ellenőrei a buszok karbantartásért és műszaki vizsgáztatásáért is felelős BKV négy telephelyén tartottak vizsgálatokat, hogy felmérjék a mindennapi forgalomban részt vevő járművek állapotát.
A vizsgált járműveknél komoly és veszélyes hiányosságokra derült fény: a kormányhivatal munkatársai az ellenőrzött autóbuszok 22 százalékát a műszaki érvényesség törlésével kitiltották a forgalomból, 28 százalékát 30 napon belüli műszaki szemlére kötelezték, 28 százaléknál pedig azonnali javítást rendeltek el. A közlemény szerint az ellenőrzött járművek mindössze 22 százaléka volt műszakilag megfelelő állapotban.

Kigyulladt és elfüstölt buszok Budapesten. Korábban a motortér-tisztítás hiánya merült fel, mint lehetséges ok a nagy meleg mellett. Forrás: FB/Szentkirályi Alexandra
Olajszivárgás, fék, gumiabroncs, futómű
A legjellemzőbb hiányosságok közé tartoztak az akár tűzveszély kialakulásához vezető olajszivárgás, a nem megfelelő fékhatás, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapota – ismertették, hozzátéve, hogy a vizsgálatok több esetben az utastér rendeltetéstől eltérő állapotára (ülések rögzítése, kapaszkodókkal kapcsolatos problémák) és a kötelező tartozékok (kitámasztó ékek, porral oltó eszközök) hiányára, illetve lejárt érvényességére is rámutattak.
Karácsony Gergely: nincs fennakadás, a hibák nagy részét máris kijavították
Karácsony Gergely főpolgármester hosszú Facebook-posztban reagált és próbálta helyre tenni a dolgokat. Írása szerint a kormányhivatal mindösszesen 9 darab buszt rendelt kivonni a forgalomból, ami a közösségi közlekedésben fennakadást nem okoz. “A hibák kijavítása még éjjel megkezdődött, néhány autóbusz azóta el is készült”, tette hozzá.
Szerinte a buszokat rendszeresen vizsgálják: “van napi vizsgálat, hetente biztonságtechnikai vizsgálat, negyedéves szemle és évente hatósági vizsgálat.” A lerobbanások, kigyulladások oka Karácsony szerint az elöregedett, elhasználódott állomány, amiért anyagi erőjükhöz mérten folyamatosan cserélik a buszokat. “Az elmúlt 5 évben 360 új busz, 45 új troli és 40 új villamos állt forgalomba Budapesten”, tette hozzá, miközben a kormány csak hátráltatja az új buszok beszerzését.
A kormány akadályozza a fejlesztéseket
Ennek ellenére “több mint 300, 15 évnél idősebb jármű van forgalomban. Ezért továbbra is kiemelt cél az új, korszerű, klimatizált, kamerával és utastájékoztató rendszerrel felszerelt buszok beszerzése. (…) Több, mint 300 új elektromos és dízel busz érkezik a budapesti forgalomba a következő két évben.”
Utalt arra, amiről már Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom képviselője is beszélt korábban: a kormány akadályozta meg 2021-ben, hogy a főváros lecserélje a most, a kormányhivatal által forgalomból kivont buszokat. Karácsony azonban beszélt arról is, hogy csupán egy szignó kellene a kormánytól ahhoz, hogy “Budapest hozzájusson egy nagyon kedvező európai fejlesztési forráshoz, amiből szintén a járműállomány megújítására költenénk.”
Vitézy: semmi értelme a közösségi költségvetésnek miközben lángolnak a buszok
Vitézy Dávid szerint semmi értelme úgy 1 milliárd forintot közösségi költségvetésre elszórni, hogy közben ugyanennyi pénze van a BKV-nak például buszbeszerzésre és fejlesztésekre. Példaként említette a Szél Kálmán téri árnyékolókat 120 millióért és egy értelmetlen kerékpársávot a Bajcsy-Zsilinszky úton, ami helyett lehetne az előbbi célra költeni.
Szerinte akkor kellene ilyen projekteket finanszírozni – ezeknek szerinte egyébként van helye Budapesten -, ha legalább 10 milliárd forintja van Budapestnek a járműpark felújítására, új buszok beszerzésére.
Szentkirályi Alexandra: életveszélyes busszal utazni Budapesten
A Fidesz fővárosi képviselője ismét keményen nekiment Budapest vezetésének, de Magyar Péternek és Vitézynek is. Szerinte az ő felelősségük, hogy a csőd szélén lévő város utolsó pénzéből inkább szeméttelepet vásároltak (ez Rákosrendező lehet) és olyan Tarlós István (Fidesz) főpolgármestersége alatt nem fordulhatott volna elő, hogy a buszoknak csak az ötöde alkalmas a közlekedésben részt venni. Szerinte ezért a Karácsony-Tisza koalíciót terheli a felelősség.
Olvass tovább nálunk:
- KÉPEK, VIDEÓK: Hatalmas lángokkal égett Budapest szívében egy BKV busz, egy épületre is átterjedt
- VIDEÓ: 2 újabb BKV-busz füstölt el Budapest belvárosában, ez lehet az ok
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Meghökkentő alakú háromezer forintosokat bocsát ki a jegybank
A magyar köztársasági elnök nem merte leírni, hogy az oroszok támadták meg Kárpátalját
Embertelen, családellenes szabályt alkalmaz Magyarország a vendégmunkásokkal szemben
A maxiruha sokoldalúsága: hogyan viseljük nappal és este?
Orosz támadás Kárpátalján: mérgező is lehet a magyar határtól nem messze gomolygó fekete füst
Mi lesz a Népligettel? Elkeserítő állapotok uralkodnak Budapest legnagyobb közparkjában