Tegnap rajtolt el 33 év várakozás után a MotoGP Balatonfőkajáron, a Balaton Park Circuit-en. A 18 éves Varga Tibor a MotoGP betétfutamának számító MotoE-széria Magyar Nagydíján esett egy ijesztőt, amit a saját édesapja sem mer újranézni.
Hatalmasat esett a 18 éves magyar motoros
A szemtelenül fiatal, debreceni Varga Tibor az olasz Snipers csapat színeiben versenyzik a MotoE-világbajnokságban, azaz az elektromos motorkerékpárok gyorsasági világversenyén. Ő egyébként az első magyar versenyző a bajnokságban, aki egyébként számos győzelmet aratott már 2024-ben.
Az MTI szerint a 18 éves magyar versenyző a negyedik helyről várta a rajtot a MotoE kategóriájának szombati első versenyét, amit kiválóan kapott el, és elsőként fordult el az első kanyarban. A féktávja kissé rövidre sikerült, és visszacsúszott a harmadik helyre, ahonnan viszont gyorsan visszajött a másodikra.
Az élen motorozó olasz Lorenzo Baldassarrit üldözve, a pálya hátsó szakaszában, a 14-es kanyarban aztán a magyar motoros nagyot bukott, majd tehetetlenül sodródott a pálya szélén miközben az olasz Mattia Casadei áthajtott a lábán.
Élete versenye volt múlt hétvégén
A bukás miatt félbeszakították a körözést és elkapták róla az élő közvetítést, majd ápolása idejére ponyvával vonták körül, ami minden sportban nagy bajt jelez. A versenyirányítás közleménye szerint Vargát további vizsgálatokra kórházba szállították.
A magyar motoros az előző versenyhétvégén, az ausztriai Red Bull Ringen élete legjobb eredményét elérve a negyedik helyen végzett, a világbajnoki pontversenyben pedig a 11. pozíciót foglalja el.
Szerencsére csak könnyű sérülései lettek
Varga nem sokkal később a Facebook-oldalára azt írta ki, hogy már jól van, édesapja úton van érte a veszprémi kórházba és akkor még bízott benne, hogy a 16.10 órakor kezdődő második futamra visszaér a Balaton Parkba. A versenyző valamivel 15 óra után meg is érkezett a pályára, de sajnálattal számolt be arról, hogy az orvosok nem engedélyezték számára a részvételt a második viadalon.
Korábban a verseny hivatalos Facebook-oldalán azt írták, hogy “a mai futamon Varga Tibor ütközött. A versenyző a balesetet követően nem kért fájdalomcsillapítót, azonban a könyökét fájlalja.”

Forrás: FB/Moto GP of Hungary
Édesapja a Blikknek úgy nyilatkozott a balesetről, hogy úgy néz ki, megúszták könnyű, égési sérülésekkel a kézfején és a könyökén. Fia “csak” az esés pillanatában veszítette el az eszméletét, de utána már magához tért és kommunikált a kiérkező mentőkkel.
Az esésről készült videót IDE kattintva nézheted meg.
Olvass tovább nálunk:
- Elstartolt a háromnapos magyar MotoGP „szuperhétvége”: programajánló
- Szakértők figyelmeztetnek: Már 10 év múlva fürdésre alkalmatlan lehet a Balaton!
További cikkeink verseny témában.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Miért maradtak magukra a magyarok Mohácsnál?
Szakértők figyelmeztetnek: Már 10 év múlva fürdésre alkalmatlan lehet a Balaton!
Kik voltak a magyar marslakók? Budapesten nyílt róluk kiállítás
Egyre több a veszélyes állat: szúnyogoktól és kígyóktól retteghetünk hazánkban is
Jövő héttől expresszvillamos jár Budapesten!
Vasárnaptól sokkal olcsóbban utazhatunk kedvenc tengerpartunkra