Régen minden jobb volt? A magyar munkások bérét is felemésztette a lakhatás múlt században?
Régen minden jobb volt? Azt a kérdéskört járjuk körbe, hogy a lakhatás ára milyen terheket rótt a magyar dolgozókra a múlt században?
Szűkös lakhatás a századfordulón
A 20. század elején a magyar munkásság lakhatását a szűkösség és a zsúfoltság jellemezte. Budapesten a legelterjedtebb a szoba–konyhás bérlakás volt, fürdőszoba nélkül, az udvaron közös kúttal. Egy ilyen lakás havi bérleti díja 15–30 korona volt, ami egy segédmunkás 1-2 heti keresetének felelt meg. Ez azt jelentette, hogy a családi jövedelem harmada a lakásra ment el, így a megélhetéshez alig maradt tartalék.
A fennmaradó háromheti bérből kellett kifizetni az ételt, a tüzelőt, a ruhát és a gyerekek költségeit. A korabeli árak mellett ez szinte lehetetlen volt, ezért sok család inkább társbérletet vállalt, vagy csak egy ágyat bérelt mások lakásában havi 8-10 koronáért. Az úgynevezett „ágyrajárás” világában gyakori volt, hogy egyetlen lakásban 11–17 ember zsúfolódott össze.
- Korona (1892–1927): 1 korona = 100 fillér (1910 körül. kb. 1500–2000 forint mai értékben)
- Pengő (1927–1946): 1 pengő = 100 fillér (1930 körül kb. 1000–1500 forint mai értékben)
A főváros lakásgondjait enyhíteni próbálták a nagyvonalúan megépített Népszállóval, amely 1911-ben nyílt meg a Dózsa György úton. Az épület négyszázötven szobájával egyszerre adott átmeneti szállást több száz embernek: főként munkásoknak, de kisebb hivatalnokoknak, diákoknak és rászorulóknak is. Olcsó szálló volt, ahová a lakók szállásjegyet váltottak, 1940-ben például egy hálófülke ára 45 fillér, egy kisebb szoba pedig 60 fillér volt – mai pénzben néhány száz forint. Az intézmény az „ágyrajárás” civilizált változatát jelentette.
A budapesti Népszálló 1911-ben nyílt meg 450 hálófülkével a szálláskeresők számára. Kép: Wikimedia Commons
Vidéken könnyebb, de puritánabb
A bányavidékeken és ipartelepeken valamivel jobb volt a helyzet. Tatabányán vagy Ózdon a szolgálati lakások bérét automatikusan levonták a fizetésből, jellemzően 10–15 korona volt havonta. Ezek apró, 30–35 négyzetméteres házak voltak, konyhával és kamrával, de a WC közös, az udvaron állt, a falak gyakran nyirkosak voltak. A fürdést sok helyen a városi kádfürdőkben oldották meg, ahol pár fillérért kaphattak egy kád meleg vizet. Még így is előrelépést jelentett ez a zsúfolt budapesti bérkaszárnyákhoz képest, ahol a magánéletnek esélye sem volt.
Havi 25 pengő: a bőrgyári lakások ára
1927-ben a korona helyét átvette a pengő, így ettől kezdve már ebben a pénznemben számolták a fizetéseket és a lakbéreket.
Szerény lakásbelső a 30-as évekből. Kép: Fortepan / Lőrinczi Ákos
Egy egyszerű munkáslakás havi bérleti díja ekkoriban 15–25 pengő volt. Egy bányász vagy gyári munkás 70–90 pengőt keresett, tehát a fizetés harmada itt is elment a lakhatásra. Újpesten például a bőrgyári munkásoktól 25–30 pengőt vontak le a gyári lakásokért, amit sokan túl magasnak tartottak, ezért inkább más családdal költöztek össze hogy csökkentsék a költségeket. A lakhatás mellett a berendezés is komoly kiadásnak számított: egy komplett hálószoba-garnitúra ára több havi keresetet vitt el, ezért sokan részletre vették vagy használtan vásárolták.
Megszületett az első egységes szabály a munkásszállókra
A második világháború után sok nagyvállalat tartott fenn saját szállót a dolgozói számára, de sokáig nem volt egységes szabályozás. Ez 1961-ben változott meg, amikor megszületett az első országos rendelet a munkásszállók díjszabásáról. A szabályozás öt kategóriát különböztetett meg: a legjobb körülmények között lakók havi 180 forintot fizettek, a legegyszerűbb szállások ára viszont mindössze 15 forint volt. Az olcsóbb szállásokon sokan zsúfolódtak össze egy szobában, míg a drágább kategóriákban kevesebb lakó, több bútor és emberibb körülmények voltak.
A díjban benne volt a világítás, a fűtés, a takarítás és az ágynemű rendszeres mosása is. A legtöbb helyen a költséget automatikusan levonták a fizetésből, így a munkásoknak nem kellett külön kifizetniük.
Szoba-konyhák, ágyrajárás, szolgálati lakások, majd kategóriákba sorolt munkásszállók – a formák változtak, de a gond ugyanaz maradt: a dolgozók fizetésének jelentős részét mindig a lakhatás vitte el. És ahogy a mai albérletárak mutatják, ez a teher száz év alatt sem lett könnyebb.
Ez is érdekelhet:
- A Szovjetek palotája a 20. század legnagyobb projektje lett volna
- Bejutottak Kádár János titkos balatoni nyaralójába, ez fogadta őket
- Szögesdrót és őrtorony. A recski kommunista kényszermunkatábor
