Az amerikai szuperfegyver, amitől annyira megijedt Putyin, hogy Budapesten már békét is kötne

Két héten belül sor kerülhet Putyin és Trump elnökök találkozójára egy első ránézésre meglepő helyszínen, a magyar fővárosban, Budapesten. Az esemény kiváltója a szakértők szerint egy nagy hatótávolságú és akár nukleáris töltet célba juttatására is alkalmas amerikai rakéta átadásának belebegtetése Ukrajna számára. Bár Trump a konkrétumok terén visszafogottnak bizonyult legutóbb Floridában, úgy tűnik, már az átadás meglebegtetése is elegendő volt ahhoz, hogy Putyin tárgyalóasztalhoz ültesse. De mit tud az amerikai Tomahawk és tényleg annyira veszélyes-e Oroszországra nézve?

Októberben érkezhet Trump és Putyin is

Úgy tűnik még októberben sor kerülhet Trump és Putyin újabb találkozójára az augusztus 15-i, alaszkai tárgyalások után. Akkor az orosz elnök abba egyezett bele, hogy amerikai földön (bár egykor Oroszországhoz tartozó területen) beszél Trumppal az ukrajnai orosz invázió lezárásáról, ám a tárgyalások túl sok kézzelfogható eredménnyel nem jártak. Trump ki is fejtette több alkalommal, hogy csalódott Putyinban és egyszerűen nem érti miért nem állítja le Moszkva az ukrajnai háborút. Elemzők szerint Putyin célja mindössze az időhúzás volt, hisz folytatta az ukrán célpontok támadását és offenzíváját is.

Putyin és Trump találkozója NATO
Putyin és Trump Alaszkában. Széles gesztusok, kevés tartalom. Forrás: Kremlin Press Office/Anadolu

Kifulladtak az oroszok, erejük teljében az amerikaiak?

Bendarzsevszkij Anton kül- és biztonságpolitikai szakértő szerint azonban az orosz nyári offenzíva kifulladt, Trump pedig bedühödött. Mint arról mi is beszámoltunk, Trump vezetésével sikerült fegyverszüntet kötni Gázában, így félő, hogy az amerikaiak teljes figyelme Ukrajnára fordulhat, miközben korábban megígérte az elnök, hogy Tomahawk rakétákkal látja majd el Ukrajnát.

Amerikai szuperfegyver Putyin ellen
Tomahawk rakéta kilövés közben egy cirkáló fedélzetéről. Alapvetően nem szárazföldi kilövőállomásokra tervezték, de 2024-ben legyártottak olyanokat is az amerikaiak. Forrás: FB/Bendarzsevszkij Anton

Putyin és más orosz kormánytisztviselők korábban is figyelmeztettek, hogy e rakéták átadása “megsemmisítené az orosz-amerikai kapcsolatokat”, azaz Moszkva szemében vörös posztó. Trump azonban nagyon eltökéltnek tűnt, ezért is hívta fel múlt csütörtökön Putyin (2,5 órát beszéltek) és egyezett bele, hogy egy NATO-tagállam területén, Budapesten találkozzanak (nyilván szerepe van a trumpi javaslat elfogadásában az Orbán-kormány jó moszkvai kapcsolatainak is).

Mit tudnak a Tomahawk rakéták?

A lista mindenképp figyelemreméltó:

  • hatótávolságuk 1600 km, de van 2500 kilométeres változatuk is (a jelenleg használt ATACMS-eknek csak 300km);
  • akár 450 kg össztömegű robbanóejet is képesek szállítani;
  • akár nukleáris töltettel is felszerelhetők;
  • képes áttörni falakat, acélszerkezeteket, így jól erődített bunkerszerű helyeken is nagy pusztítást okozhat (pl. képes lenne eltalálni a legnagyobb orosz drónüzemet is a tatárföldi Jelabugában);
  • találati pontossága 5m körül van, azaz rendkívül precíz fegyver;
  • gyorsasága 885 km/h és jól tud rejtőzködni a radarok elől még akkor is, ha nem lopakodó;
  • az amerikaiak számos háborúban használták már őket, elsőként az Öböl-háborúban, legutóbb idén pedig a húszi lázadók ellen Jemenben, egyébként nagy hatékonysággal, kipróbált fegyvernek tekinthető tehát;
Amerikai tomahawk rakéta
A rakéták akár Nyugat-Szibériát is elérik. Forrás: depositphotos.com

Azt már a Privátbankár szedte össze a főbb amerikai sajtótermékek beszámolói alapján, hogy melyek mégis e rakéták hátulütői:

  • vannak ezeknél jóval fejlettebb rendszerek is és vélhetően az amerikaiak sem a legújabb típust adnák oda;
  • alapvetően nincs túl sok belőlük és azok egy része is kell az amerikaiaknak elrettentésre a Közel-Keleten és Kína ellen. Szakértők szerint 20-50 darabtól akár ezerig is adhatnak Ukrajnának, de utóbbi számot csak akkor teljesíthetnék, ha a régebbieket újítanák fel, ami időigényes;
  • jó eséllyel nagy mennyiségben (százas nagyságrend) és folyamatosan nem tudnának az amerikaiak utánpótlást szállítani Ukrajnának;
  • nagyon kevés a szárazföldi kilövőállás, ráadásul hamar áldozatul eshetnek az orosz ellencsapásoknak, ezért folyamatosan mozgásban kellene lenniük;
  • ennek következtében csak néhány támadást lehetne indítani, nem túlságosan sok rakétával orosz célpontok ellen.

Precíziós csapások amerikai segítséggel

Azonban az elmúlt hetek, hónapok bizonyították, hogy az amerikai hírszerzés adatai segítségével az ukránok elképesztően hatékony precíziós csapásokat voltak képesek olcsó drónokkal is végrehajtani az ukrán stratégiai célpontok ellen, például súlyos benzinhiányt idézve elő számos orosz vagy Oroszországhoz tartozó területen (pl. a Krímben). A Kreml vélhetően kalkulál azzal, hogy milyen pusztításra lennének képesek a Tomahawk rakéták, amelyek közül egyet le tudnának szedni, de tucatjával már biztosan célba találnának néhányan.

Ennek ellenére Bendarzsevszkij Anton szerint az amerikaiak részéről is blöff lehet a Tomahawk rakéták átadásának belengetése (Trump legutóbb azt mondta, ezek átadása nélkül zárná le a háborút). Ám az orosz elnök is blöffölhet azzal, hogy Budapestre jön, ám célja ismét csak annyi, hogy időt nyerjen és tovább támadja, gyengítse az ukrán ellenállást.

Zelenszkij egyébként tegnap ismét reményének adott hangot, hogy az amerikai fél ad majd Ukrajna számára ilyen nagy hatótávolságú rakétákat és szkepszisének adott hangot Putyin valódi megbékélési szándéai kapcsán. Azt azonban hozzátette, hogy Trump valóban nyomást gyakorolhat orosz kollégájára. Az ukrán elnök megerősítette, támogatja, hogy a Kongresszus olyan országok ellen hozzon szankciókat és vámokat, amelyek orosz olajat vásárolnak. Ezek közé tartozik egyébként hazánk is.

Más amerikai “szuperfegyverek” már érkeznek

A Szeretlek Magyarországnak adott interjújában Bendarzsevszkij elmondta, hogy bár a Tomahawk rakéták vannak a figyelem középpontjában, már megszületett a döntés arról, hogy az amerikaiak nagy mennyiségben adnak 450 km hatótávolságú SM–6 (ERAM) rakétákat Ukrajnának. Ezek szintén sokkal pusztítóbbak lehetnek, mint a korábbi támadásan résztvevő fegyverrendszerek, hisz folyamatos amerikai hírszerzési segítséggel egészül ki használatuk.

A budapesti találkozón Bendarzsevszkij szerint akár az is megtörténhet, hogy nagy vonalakban megállapodnak egy rendezési tervben, de az is, hogy csak részeredmény születik, például részleges fegyverszünet a légitámadásokra vonatkozóan (hisz azok mindkét félnek érzékeny veszteségeket okoznak).

A külpolitikai szakértő szerint a budapesti orosz-amerikai csúcs az október 27-i héten kerül majd megrendezésre.

Source:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük