Ezzel a titkos fegyverrel akar választást nyerni Orbán: kiszivárgott a hangfelvétel

Vasárnap Orbán Viktor a Harcosok Klubjának zánkai edzőtáborában beszélt arról, hogy miképp szeretné megnyerni azt a választást, amire 20 év óta nem volt példa hazánkban, hisz a felmérések szerint most először az elmúlt két évtizedben nem a Fidesz vezet. Orbán meglepő dolgokat mondott egy Telexhez kiszivárgott hangfelvétel szerint, többek között azt is, hogy nagyon nem állnak jól bizonyos területeken, de sikerült feltüzelnie hallgatóságát, így vélhetően hamarosan több vonatkozásban is javítani fognak.

20 év után jött el a fordulat lehetősége a magyar politikában

A magyar miniszterelnök a felmérések szerint most először van olyan helyzetben 2006 óta, hogy veszíthet az országgyűlési választásokon. Akkor az azóta már visszavonult DK-elnöktől, Gyurcsány Ferenctől kapott ki szoros küzdelemben, egy akkor még arányosabb, kétfordulós választási rendszerben. 2010-ben még az 1989-1990-ben létrehozott választási rendszerben nyert kétharmadot, amit azóta háromszor is megismételt, ám 2014-től már egy aránytalanabb, a győztest sokkal jobban favorizáló szisztémában. Most ez fordulhat visszájára, hisz abban a pillanatban, hogy egy másik politikai tábor kerül előnybe, a választási rendszer számára adhat kétharmadot vagy akár annál is erősebb többséget az Országgyűlésben. A kiépített Orbán-rendszer pedig kártyavárként omolhat össze.

A felmérések szerint Magyar Péter Tisza Pártja nagyon vezet a Fidesz előtt és miközben a kihívó a vidéket járja, hogy a kistelepüléseken, a legfideszesebb területeken is további támogatókat szerezzen, Orbánék azon ügyködnek, hogy üssék a Tiszát ahol lehet és közben széleskörű osztogatásokkal csábítsák vissza a bortányok és a gazdasági válság miatt elcsámborgott szavazóikat.

Nagy bajban vannak Orbánék?

A kampány része az úgynevezett Harcosok Klubja, valamint a Digitális Polgári Körök létrehozása, mivel a miniszterelnök szerint a napi közéleti csatározásokat csak ezek segítségével, kommentekkel és lájkokkal lehet megnyerni. Márpedig mindennap nyerni kell, az nem lehet az elkövetkező 6 hónap uralkodó közhangulata, hogy urizáló fideszeseken szörnyülködik vagy nevet az internet népe. A miniszterelnök nem ezekkel a szavakkal, de ehhez hasonló tartalommal szólt a harcosok feladatáról vasárnap, a zánkai “edzőtáborban”.

Orbán Viktor 2026 választások
Edzőtáborozók, harcosok. Forrás: FB/Orbán Viktor

Felszólalálásának egy órás felvétele a Telexhez szivárgott ki. Dull Szabolcs, a portált vezető politikai elemző szerint ez rossz jel a Fidesz rendszerére nézve, mert korábban nem volt jellemző a szivárgás, hacsak nem szándékosságról van szó. Ha utóbbi, akkor is intő jel, hisz azt jelzi, nagy bajban van Orbán.

Változtatni kell

Orbán szerint a 2026-os választás egyszerre fog eldőlni az online térben és a terepen. Csakhogy szerinte egyik vonatkozásban sem állnak jól. Ez azért is érdekes, mert korábban a Fidesz azt mondta a Tiszáról, hogy online párt, terepen harmatgyengék, de Orbán most elismerte, hogy a Fidesznek nemcsak a Kuvatov-listái nem naprakészek, de a mozgósítási rendszere is berozsdásodott. Szerinte minden választójukat névről kellene ismerni és felkeresni kétszer-háromszor a kampány során, az utolsó hetet végig terepen kellene tölteni és aztán vasárnap mindenkit elvinni szavazni. Ám beszéde alapján úgy tűnik, a mindig olajozottan működő Kubatov-gépezet most kissé köhöghet.

Orbán Viktor 2026 választások
Forrás: FB/Orbán Viktor

Az online tér a beszéd alapján újdonság lehet a Fidesz számára, aminek az ellentmond, hogy elképesztő mennyiségű pénzt költöttek el lájkok és nézettség vásárlására különféle tartalmaikra. Ám úgy tűnik, az az elementáris erővel jelentkező internetes kritika, ami már hónapok óta megbénítja még a miniszterelnök Facebook-oldalát is, elért a központba és reakcióra késztette a vezetőket. Orbán digitális hadosztályokat állítana fel, a Harcosok Klubjának tagjai például legalább napi fél órát kellene kommenteljenek és lájkoljanak, a digitális polgári köröktől a lájkolás és napi pár perc az elvárt penzum.

Miért kell a kétharmad?

Orbán szerint a minősített többségre azért van szükség, mert ha demokratikus versengés dönti el egy ország politikáját, akkor jönnek majd a migránsok, mint Nyugaton. Ezért kell az erős, nagy felhatalmazással rendelkező kormánypárt, amelyik képes arra, hogy gyorsan és szerinte jó döntéseket hozzon minden nehéz kérdésben.

Orbán Viktor 2026 választások
Forrás: FB/Orbán Viktor

A miniszterelnök egyetlen jó szót sem tudott mondani ellenfelére, szerinte a Tisza magja rossz emberek gyülekezete, akiket le kell győzni, meg kell futamítani.

A képek tanúsága szerint mintegy 1500 főnyi hallgatóságát meggyőzte, ám még saját Facebook-oldalán sem igazán látszik a változás: a kommentek többsége még mindig nagyon erősen kritikus.

A legutóbbi, 5 nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott Publicus-felmérés szerint a Tisza 4-7%-kal vezet a Fidesz előtt a különböző választói csoportokban (teljes népesség, biztos szavazók, biztos szavazó pártválasztók).

A 2026-os parlamenti választásokkal kapcsolatos további cikkeinkért kattints.

Source:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük