Lenyűgözően romantikus fénypark nyílik egy magyar nagyvárosban a héten – képek

Több mint nyolcvan installációból, kétszázötvenezer izzóból és öt kilométernyi fényfüzérből épülő fénypark fogadja hatezer négyzetméteren a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet sötétedés után felkereső látogatókat október 24. és február 1. között – tájékoztatta a létesítményt működtető Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kedden az MTI-t.

Fénypark
Forrás: FB/Zsolnay Negyed

Fénypark nyílik Pécsett

Közleményük szerint a Fények elvarázsolt erdeje elnevezésű projekt a Decoled Story of Lights fénykiállítás-sorozat pécsi állomásaként valósul meg a kultnegyed udvarain és terein. A kiállítás különlegessége, hogy a Zsolnay gyár ikonikus, harminc méter magas kéménye is fénybe borul, miközben a látogatók programozható, okos LED-technológiával készült fényalkotásokat is megcsodálhatnak.

Fénypark
Forrás: FB/Zsolnay Negyed

A Story of Lights fénykiállítás-sorozatnak első alkalommal ad otthont a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed, ahol fényalagutat, erdei állatokat és a tündérfigurákat, valamint homlokzati vetítéseket láthatnak majd az érdeklődők.

Fénydísz, fényrajz okostechnológiával

A projektet tizenkét fős csapat építette fel körülbelül egy hét alatt, a kivitelezésben nagyjából kilencszáz munkaóra sűrűsödik, miközben a tervezésben és a logisztikában húsznál is több szakember működött közre. A helyszínhez illesztett látványvilág tudatosan a pécsi karaktert emeli ki: a negyed harminc méter magas gyárkéményének csúcsa klasszikus alpintechnikával kapott fénydíszt, de a látogatók “twinkly” (okos LED) technológiával megvalósított sokszínű fényrajzokat is láthatnak – emelték ki.

Fénypark
Forrás: FB/Zsolnay Negyed

A közleményben idézték Eva Poláčkovát, a Decoled ügyvezető igazgatóját, aki szerint azért keltenek életre Pécsen egy mesebeli erdőt, mert a Zsolnay a kreativitás és az alkotás bátorságának szimbóluma, és hogy a látogatók ne csak fotókat, hanem különleges érzéseket is hazavigyenek magukkal.

Fénypark
Forrás: FB/Zsolnay Negyed

A Zsolnay Kulturális Negyed fénykiállítása október 24. és február 1. között, minden nap 17 és 21 óra között látogatható, kivéve október 30-án, 31-én, november 1-jén, december 24-én, 25-én és 31-én.

Fénypark
Forrás: FB/Zsolnay Negyed

Így látogasd a fényparkot

A Zsolnay Negyed oldalán megosztott poszt szerint a fénypark nyitvatartása 2025. október 24-től 2026. február 1-ig:

  • hétfő – vasárnap: 17:00 – 21:00
  • Utolsó belépés: 20:30
  • Halloweeni rendezvény miatt zárva lesz a fénypark az alábbi napokon: október 30., 31., továbbá november 1-jén, december 24., 25. és 31-én.
Fénypark
Forrás: FB/Zsolnay Negyed

A jegyek 2900 és 3800 forint között érhetők el, de 2 éven aluli gyermekek számára a belépés ingyenes. Nyitvatartási időben a helyszínen, egyébként online szerezhetők be a belépők.

Fénypark
Forrás: FB/Zsolnay Negyed

Olvass tovább nálunk:

További rendezvényekről, eseményekről szóló cikkeinkért kattints.

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük