Évek óta Budapest legnépszerűbb, turisták által is nagy számban látogatott adventi vásárai az Advent Bazilika és a Vörösmarty tér. Mindkét helyen sajátos a hangulat, a bazilikánál rendszeresen van fényfestés és korcsolyapálya, míg a Vörösmarty tér különlegességét egyebek mellett a közeli Budapest Eye, a Duna-part és a Váci utca adja. Idén is számíthatunk kedvezményes árú fogásokra, ám a különféle ajándékokért és egyéb ételekért ismét mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlnunk.
A turistáknak jó áron lesznek a portékák
Persze a magas árak nem mindenkinek okoznak problémát. Egy ide látogató külföldi turista számára elfogadható árnak tűnik egy 2000-2500 forintos lángos vagy egy 5500 forintos hotdog, esetlege egy 2600 forintos pálinka, ám magyar pénztárcának ezek döbbenetesen magas összegek. Vélhetően ez is az oka, hogy e karácsonyi vásárok kevésbé a helyieket szolgálják, mint inkább az ide látogató, nagy vásárlóerejű külöldieket, akik itt szerezhetik be szuvenírjeikat vagy kaphatnak kóstolót a magyar gasztronómia remekeiből.
A Népszava szerint az idei 15. jubileumi Advent Bazilikán több mint 100, a Vörösmarty téri Classic Xmas vásáron pedig több mint 70 árus lesz. A Vörösmarty téren lesz ingyenes kisvasút, kulturális programok, koncertek, a Bazilikán pedig ünnepi fényfestés. Természetesen egyik helyen sem fog hiányozni a karácsonyi jászol és a karácsonyfa sem.

Lesznek kedvezményes ajánlatok is
Jó hír, hogy lesz fix menü, 1600 forintért, a szervező AVB médiacsapata további “tematikus fogásokról is írt 2000-2500 forintos áron. Ez mindenképp jó hír a hazai rajongók számára, akik tavaly is horribilis árakkal találkoztak. A Szent István Bazilika előtt 2000 forint volt a sima lángos, 5500 forint az alap hot dog. Pököltet cipóban 7300 forintért lehetett vásárolni, a forralt bor 1450 forintba került, míg a sört 1500 forintért csapolták. A Vörösmarty téren vastagabban fogott a ceruza: 2300 volt a sima lángos, 2500 forint a sült gesztenye, 7500 forintért lehetett pecsenye kacsát enni lila káposztával. A pálinka pedig 2600 forint volt.

A budapesti adventi vásárokat is körbelengi a politika
Néhány éve mindkét adventi vásárt az AVB Rendezvényszervező Kft. szervezi, amely Krskó Tibor érdekeltsége. A Népszava szerint Krskó Csetényi Csabával jutott milliárdos állami média megrendelésekhez, Csetényi pedig a kormány propagandaminiszterének, Rogán Antalnak volt a szomszédja akkor, amikor Rogán még az V. kerület polgármestereként dolgozott.
Az AVB szervezi az Advent Bazilikát már 15 éve (2010-ben jutott kormányra Orbán Viktor kétharmaddal), a Vörösmarty téri vásárt azonban csak 2022 óta. Akkor ugyanis a kormány államosította a korábban a fővároshoz tartozó Vörösmarty teret, majd 99 évre hasznosításra a fideszes vezetésű belvárosi önkormányzatnak adta. Az önkormányzat pedig az AVB-t bízta meg a Vörösmarty téri vásár szervezésével.

2021 óta pedig az AVB éves bevétele is szépen hízik: akkor még 273 millió forintot szedtek be, tavaly már 1,33 milliárdot. Az V. kerületi önkormányzat szerint sok önkormányzati feladatot látnak el magas színvonalon, ezért a cég tavalyelőtt 90%-os, tavaly 80%-os és a Népszava számításai szerint idén is 80% körüli kedvezményt fog kapni a közterület-használati díjból.
Mind a Vörösmarty téri, mind pedig az Advent Bazilika november 14-én, azaz pénteken nyit majd.
Olvass tovább nálunk:
- Minden idők legjobb adventi vásárának választották a budapesti Advent Bazilikát
- Ismét fény tölti be a Margitszigetet: megnyílt Budapest legnagyobb téli mesevilága
További, rendezvényekkel kapcsolatos cikkeinkért kattints.
Forrás:

