A jelenlegi népesedési tendenciák mellett az emberiség hamarosan kinövi a Földet. Lehet, hogy ez a bolygó jelenti a megoldást?
A NASA kutatói elképesztő bejelentést tettek a közelmúltban: felfedeztek egy távoli bolygót, amely feltűnően hasonlít a Földre. A LADbible által is szemlézett hír hallatán sokan már az emberiség következő otthonát vizionálják, de a lelkesedés mellé érdemes egy vastag kabátot is bekészíteni. Az új égitest ugyanis bár több szempontból is emlékeztet bolygónkra, extrém hideg uralkodhat rajta, és hihetetlen távolság választ el minket tőle.
A Kepler űrteleszkópot már közel tíz éve, 2018-ban leállították, de az általa összegyűjtött adatok a mai napig is kincsesbányát jelentenek a csillagászok számára. A szakemberek folyamatosan elemzik a megfigyeléseket, és nem ritka, hogy évekkel később bukkanak rá olyan bolygókra, amelyeknek korábban nyomát sem találták. Így került most reflektorfénybe egy égitest, amely körülbelül 146 fényévre található a Földtől, egy a Naphoz hasonló csillag közelében.
Földszerű pályán mozog és sziklás a felszíne
A NASA szerint az égitest egyik legizgalmasabb tulajdonsága, hogy keringési ideje meglepően hasonlíthat a Földéhez: nagyjából egy földi év alatt kerüli meg saját csillagát. Emellett az adatok alapján az sem kizárt, hogy egy „sziklás bolygóról” van szó, ami alapvető feltétel lehet az élet kialakulásához. Ezek a jellemzők együtt ritkának számítanak, ezért is kapott ekkora figyelmet a felfedezés.
A jelenleg HD 137010 b néven emlegetett bolygó esetében az is felmerült, hogy a csillaga úgynevezett „lakhatósági zónájában” helyezkedik el. Ez az a terület, ahol nem túl forró és nem túl hideg az időjárás, így megfelelő légkör mellett folyékony víz is kialakulhat. Szóval akár ez is lehet a bolygó, amit az emberiség majd gyarmatosít?
A hőmérséklet sajnos kijózanító
De most jöjjön a fekete leves: a bolygó csillaga halványabb és hűvösebb, mint a Nap, ezért a felszíni hőmérséklet becslések szerint nem haladja meg a mínusz 68 fokot. Ez még a Mars átlagos mínusz 65 fokos felszínénél is hidegebb. Továbbá egy friss tanulmány szerint valójában mindössze 50 százalék az esélye annak, hogy valóban a lakhatósági zónán belül található, vagyis könnyen lehet, hogy összességében túl hideg az élethez.
A tudósok ugyanakkor óvatosan optimisták. Ha a bolygó légköre több szén-dioxidot tartalmaz, mint a Földé, akkor az üvegházhatás melegebb környezetet teremthet, és akár folyékony víz is megjelenhet a felszínen. Ezért további megfigyelések szükségesek ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk erről az égitestről. Egyelőre azonban nagyon úgy tűnik, hogy az „új Föld” nemcsak elképesztően messze van, hanem sokkal inkább egy fagyos, idegen világnak is tűnik, mint az emberiség következő otthonának. A kérdésre tehát továbbra sincs végső válasz: mi lesz, ha kinőjük a Földet, vagy épp ha bolygónkon megszűnik a gravitáció?