Egyelőre senki sem tudja, hogy miért dőlt le a 15. századi szilágycsehi magyar református templom 17. század elején épült tornya. Ám tény, hogy a torony darabhai az úttestre zuhantak, megrongálva több ott parkoló autót. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédiát.

Bűncselekmény történhetett?
A Blikk szerint a büntetőeljárás gondatlanságból elkövetett rongálás és a munkavédelmi előírások megszegésének gyanúja miatt indult, de célja a pontos okok és körülmények feltárása is. A hatóság célja azt kideríteni, hogy a torony felújítása, karbantartása során történt-e szabályszegés.

A Szilágy Megyei Tanács, a megyei főépítész, az építésfelügyelőség, a kulturális igazgatóság, a városháza és a református egyház szakemberei már tegnap bejárást tartottak a helyszínen, hogy meghatározzák a szükséges lépéseket a romeltakarítás és az újjáépítés kapcsán, valamint megállapítsák, hogy biztonságos-e a még álló felépítmény. Kiemelten fontos ügy, hogy a törmelékből az értékes, újra felhasználható elemeket megmentsék.

Szerdán a baleset helyszínére érkeztek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetői, valamint a Zilahi Református Egyházmegye esperesei és lelkipásztorai is. Imádság után ők is felmérték a károkat és egyeztettek arról, hogy milyen lehetőség lenne a felújításra. Gyűjtések indulnak e célból hamarosan vélhetően Magyarországon is.

A magyar református templom történeti jelentősége
A szilágycsehi templom nemcsak regionális szinten foglal el kiemelt szerepet műemlékeink között. 15. századi gótikus szentélye ugyanis szine érintetlen, tornya 1614-ben épült. A templom a Blikk szerint harmonikusan ötvözi a gótikus, a barokk és a klasszicista építészet elemeit. A templom külön történeti értéke, hogy részben megőrizte eredeti faragott köveit és egykori címerpajzsait, amelyek a korabeli családi és földbirtokosi kapcsolatokra utalnak. A templom mai épülete Szaniszló Ferenc nagyváradi püspök idején, 1864–1865-ben készült el.

Természetesen e templom is eredetileg római katolikus volt, a 16. századi vallásváltás során, az 1530-as években vált a Drágffy-család befolyására a községgel együtt reformátussá.

Történelem archívumunkért kattints, de ezeket a cikkeket különösen is ajánljuk:
- Szenzációs: Középkori templom maradványaira bukkantak Esztergom közelében!
- Merőben új módszerrel próbálta “megtéríteni” Luthert Werbőczy István későbbi magyar nádor


