Évtizedek óta a Muszlim Testvériség képes volt terjeszkedni számos arab országban, egészen addig az „ébredésig”, amelyet több közel-keleti és öböl menti állam – legfőképpen Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Jordánia – vezetett a szervezet betiltása és terrorszervezetté nyilvánítása érdekében.

Tanulmányok megerősítik, hogy a Muszlim Testvériség a támogató államok segítségével továbbfejlesztette a szélsőséges ideológiai és vallási toborzási képességeit, hogy a maga javára befolyásolja az arab közvéleményt és új ügynököket toborozzon.

Tunéziában a szervezetnek sikerült a politikai színtér élére kerülnie sejtje, a Rásíd el-Gannúsi vezette Ennahda (Újjászületés) mozgalom révén, mielőtt a kormány a tagjaira kiszabott szigorú ítéletekkel végleg lezárta volna a sejt történetét.

A tunéziai terrorizmusellenes bíróság június 2-án, kedden este életfogytiglan, plusz további 30 év börtönbüntetésre ítélte a Muszlim Testvériséghez kötődő Ennahda vezetőjét, Rásíd el-Gannúsit a mozgalom úgynevezett „titkos biztonsági apparátusával” kapcsolatos ügyben, írja az Al Jazeera.

Az ítéletek az Ennahda több prominens személyiségét is érintették. Köztük volt a volt miniszterelnök, Ali Laarayedh, akit 42 év börtönre ítéltek, valamint Musztafa Khedher, aki életfogytiglani és további 96 év börtönbüntetést kapott. Ezen felül életfogytiglani és további 76 év börtönbüntetést szabtak ki Ridha Barounira, Taher Boubahrira és Kamal Aifira, valamint további 7 vádlottra is.

Az elítélteket „terrorista csoportosulás létrehozása, a Köztársaság területén terrorista bűncselekményekhez kapcsolódó csoporthoz való szándékos csatlakozás, készségek és szakértelem terrorista csoportok és terrorizmussal gyanúsított személyek rendelkezésére bocsátása, valamint a terrorizmusellenes törvényben rögzített egyéb terrorista bűncselekmények” miatt állították bíróság elé.

Az ügy 2022 elején robbant ki, miután az ügyészség, valamint a 2013 februárjában és júliusában meggyilkolt Chokri Belaid és Mohamed Brahmi politikusok védőcsapata panaszt nyújtott be. Belaid és Brahmi jogászai azzal vádolták az Ennahda titkos apparátusát, hogy részt vettek a 2013-as merényletekben, kémkedést folytattak és beépültek az állami intézményekbe. A mozgalom egyes vezetőit, élükön Gannúsival, az apparátus irányításával és felügyeletével is vádolták.

A fellebbviteli bíróság tavaly februárban 20 év börtönbüntetésre ítélte az Ennahda vezetőjét az úgynevezett „állambiztonság elleni összeesküvés 2.” ügyében. Egy tunéziai bíróság pedig 2025 februárjában 22 év börtönre ítélte a volt parlamenti elnököt, Gannúsit, és különböző időtartamú szabadságvesztésre másokat is – köztük Hichem Mechichi volt miniszterelnököt – egy állambiztonság megzavarásával és pénzmosással kapcsolatos ügyben.

Véres történelem

Tanulmányok rámutatnak, hogy a Muszlim Testvériségnek véres történelme van, különösen az arab országokban, amelyek közül sokat a konfliktusok szítása és a káosz terjesztése révén sodort a tönk szélére.

Tarek Al-Bishbishi, a Testvériség egyik disszidens vezetője a következőt nyilatkozta:

„2013-ban, a leváltott elnök, Mohamed Murszi uralma elleni népi tiltakozások tetőpontján a Muszlim Testvériség erőszakot kezdett alkalmazni a tüntetők ellen, ami számos halálos áldozatot követelt. Ez az erőszakos eszkaláció figyelmeztetés volt a nemzetközi közösség számára, hogy mennyire veszélyes egy olyan szervezettel tárgyalni, amely az erőre támaszkodik politikája kikényszerítése során.”

Hozzátette: a Muszlim Testvériség tevékenysége nem korlátozódott kizárólag Egyiptomra, hanem számos arab országban viták forrásává vált. Bizonyos esetekben a szervezet igyekezett szövetségre lépni a kormányzó rendszerekkel befolyásának fenntartása érdekében, míg máskor szélsőséges nézeteinek rákényszerítésével vádolták, ami erőszakos összecsapásokhoz vezetett olyan országok kormányaival, mint Egyiptom, Szíria és Bahrein. Ez a folyamatos erőszak hozzájárult ezen államok társadalmi stabilitásának aláásásához.

Ugyanebben a kontextusban Talaat Abdel Qawi elmondta: „Amit a szervezet gyakorlatából Egyiptomban és más arab országokban láttunk, az megerősíti, hogy a csoport nem tanult a korábbi hibáiból, hanem folytatta ugyanazt az ellenséges megközelítést, amely elmélyíti a szakadékot az emberek és a kormány között.” Hangsúlyozta, hogy nem volt semmilyen valódi tervük az állam megfelelő irányítására, ehelyett pártérdekeiket a haza érdekei fölé helyezték.

Szudánban a csoport jelentős szerepet játszott a polgárháború szításában azáltal, hogy ellenőrzése alatt tartotta a Port Szudánhoz kötődő hadsereget, és a konfliktus folytatására, valamint a tárgyalóasztal elkerülésére uszított. Ez több tízezer civil halálát és több mint 14 millió ember lakóhelyének elhagyását okozta, miközben jelenleg mintegy 20 millió ember szenved súlyos élelmezési bizonytalanságtól. Mindeközben az ENSZ arra figyelmeztet, hogy a válság „hatalmas tragédiává” válhat, ha nem történik sürgős nemzetközi beavatkozás.

A közelmúltban az amerikai Washington Institute magazin egy jelentésében megerősítette: a szudáni konfliktus elhúzódása a Muszlim Testvériséghez kötődő elemek beépüléséhez kapcsolódik a szudáni hadseregbe. A lap rámutatott, hogy az ottani válság nem korlátozódik csupán a reguláris hadsereg és egy félkatonai erő közötti harcra, hanem iszlamista hátterű elemek is beavatkoznak, akiket a katonai ellenőrzés megerősítése érdekében integráltak a seregbe.

Ha lemaradtál erről: Marokkó Afrika stratégiai nagyhatalmává válhat a Stimson Center szerint

Fenyegető veszély az arab térségben

Mohammed Al-Dulaimi író úgy véli, hogy a Muszlim Testvériség egy vallási köntösbe bújtatott politikai ideológiát igyekszik exportálni, amely kihívások elé állítja az arab társadalmakat. Megjegyezte:

„Magának a szervezetnek az ideológiája önmagában is kihívást jelent a nemzetállam eszméjével szemben. A csoport arra törekszik, hogy a politikát iszlamizálja, és a nemzeti identitás alapjain átlépve egy nemzeteken átívelő identitást hozzon létre, arra fókuszálva, hogy az iszlám egyszerre vallás és állam.”

Al-Dulaimi kifejtette, hogy a szervezet törekvése a hatalom megszerzése érdekében hosszú távú összecsapásokat idéz elő a nemzeti kormányokkal. Ez világosan megmutatkozott, amikor a szervezet átvette a hatalmat egyes arab országokban – például Egyiptomban, Tunéziában és Líbiában – az arab tavasz időszakában.

A szervezet kiterjedt jótékonysági hálózatokat, iskolákat és orvosi klinikákat épít ki a középosztály, a szegényebb rétegek és az alacsony jövedelműek megnyerésére a társadalmi szolidaritás álcája alatt, amivel széles és erős népi bázist hoz létre magának.

Végezetül arra a következtetésre jutott, hogy az arab országok egy olyan veszélyes, rejtett és pusztító ideológiával rendelkező csoporttal állnak szemben, amely a nemzeti egységet célozza meg. Minden eszközt bevetnek rejtett és nyílt céljaik elérése érdekében, ravasz módszereket alkalmazva egészen addig, amíg meg nem szerzik a hatalmat, amelyet elengedhetetlen erőközpontnak tekintenek ideológiájuk megvalósításához.