Optimista előrejelzést fogalmazott meg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető az ukrajnai háború jövőjéről. Az Oroszország legfontosabb szövetségesének tartott politikus szerint nemcsak az Ukrajnában zajló háború, hanem a Közel-Keleten kialakult fegyveres konfliktusok is lezárulhatnak még 2026 folyamán.

Lukasenka szerint minden néhány ember döntésén múlik

A fehérorosz vezető az Al Arabiya English újságírójának, Melinda Nuciforának adott interjújában beszélt a jelenlegi nemzetközi helyzetről. A nyilatkozat részleteit a Lukasenka környezetéhez közel álló „Pool Pervogo” Telegram-csatorna, valamint több nemzetközi sajtóorgánum is ismertette.

Lukasenka úgy fogalmazott, hogy a világ jelenlegi instabilitását elsősorban az emberi döntések okozzák.

„Ezeket a háborúkat nem Isten adta nekünk, hanem mi magunk idéztük elő, ezért nekünk kell megtalálnunk a módját annak is, hogy véget vessünk nekik” – mondta.

A fehérorosz vezető szerint most kedvezőbbek a körülmények a békefolyamatok számára, mint korábban bármikor. Úgy véli, a konfliktusok lezárása „szó szerint néhány ember” akaratától függ (ahogy az is, hogy ezek a háborúk egyáltalán kirobbantak – a szerk.).

„Ha megvan ez a szándék, akkor ezek a háborúk még ebben az évben biztosan befejezhetők. Még az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus is lezárható idén” – jelentette ki.

A Közel-Kelet esetében nem lát más lehetőséget

Lukasenka nemcsak az ukrajnai háborúról beszélt, hanem a Közel-Kelet helyzetéről is. Kijelentette, hogy szerinte az Izrael és Irán közötti konfliktusnak, valamint az Egyesült Államok szerepvállalásának is véget kell érnie.

A fehérorosz elnök úgy véli, hogy az amerikai vezetés érdeke jelenleg a katonai nyomás csökkentése Iránnal szemben, és Washington álláspontja döntő szerepet játszhat a konfliktus lezárásában. Szerinte Izrael mozgástere is jelentős mértékben függ az Egyesült Államok politikájától.

„Nincs más megoldás. A körülmények arra kényszerítik az amerikai vezetést, hogy véget vessen az Iránra nehezedő katonai nyomásnak” – fogalmazott.

Lukasenka végül hangsúlyozta, hogy nem csupán reménykedik a háborúk lezárásában, hanem biztos benne, hogy ez még az idei évben bekövetkezik.

A frontokon továbbra is intenzív harcok zajlanak

A fehérorosz vezető optimista kijelentései viszont szöges ellentétben állnak a jelenlegi katonai helyzettel. Az ukrán RBC beszámolója szerint az ukrán fegyveres erők májusban több mint 100 négyzetkilométerrel nagyobb területet szabadítottak fel, mint amennyit elveszítettek. Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok szerint 2026 eleje óta összesen már több mint 600 négyzetkilométernyi terület került vissza ukrán ellenőrzés alá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közelmúltban arról beszélt, hogy a következő hónapok meghatározóak lehetnek a háború alakulása szempontjából. Véleménye szerint az Európai Unió, a G7-csoport és a NATO közelgő csúcstalálkozóinak eredményei nagy hatással lehetnek a diplomáciai folyamatokra és egy esetleges tűzszünet esélyeire.

volodimir zelenszkij ukrán elnök ukrajna háború
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2026. június 11-én. Fotó: Anadolu

Eközben a brit hírszerzés, a GCHQ vezetője, Anne Keast-Butler nemrég arról beszélt, hogy az orosz veszteségek már megközelíthetik az 500 ezer katonát. Értékelése szerint Oroszország egyre nagyobb nyomás alatt áll a harctéren.

Egyelőre több a kérdés, mint a válasz

Bár Lukasenka magabiztosan állítja, hogy 2026-ban lezárulhat az ukrajnai háború, egyelőre sem Moszkva, sem Kijev részéről nem érkeztek olyan konkrét jelzések, amelyek egy közvetlen békemegállapodás közeli megszületésére utalnának.

Ezt olvastad már? Így alázta porig Zelenszkij Putyint – a saját szülővárosát borította lángba a vendégei előtt – videók