Rendkívüli állapotban fennmaradt, mintegy 2700 éves bronzkard került elő egy Gdańsk közelében fekvő erdőből. A lelet nemcsak kiváló állapota miatt számít szenzációsnak, hanem azért is, mert a földbe függőlegesen állítva találták meg: a régészek szerint ez arra utalhat, hogy egy ősi szertartás részeként helyezték el.
A különleges leletet a tapasztalt fémdetektoros, Marcin Wiśniewski fedezte fel egy engedéllyel végzett kutatás során a Gdański Erdészeti Igazgatóság területén. Miután felismerte, hogy régészetileg kiemelkedően fontos tárgyra bukkant, nem emelte ki a kardot a földből, hanem azonnal értesítette a műemlékvédelmi hatóságokat.
Döntése kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen így a szakemberek a fegyvert eredeti helyzetében vizsgálhatták meg, ami sokszor legalább annyi információt hordoz, mint maga a lelet.
A kard függőlegesen állt a földben
A Gdański Vajdasági Műemlékvédelmi Hivatal régészei ezt követően szakszerű feltárást végeztek. A nagyjából 60 centiméter hosszú bronzkard függőlegesen állt a homokos talajban; más tárgy nem került elő közvetlen környezetéből.
A kutatók szerint a kard helyzete kizárja, hogy egyszerűen elveszítették volna. Sokkal valószínűbb, hogy szándékosan szúrták a földbe egy rituális vagy szimbolikus cselekmény részeként. Bár Európa más részein is ismertek hasonló leletek – például a skóciai Shuna-szigeten –, az ilyen jellegű felfedezések rendkívül ritkák.
Egy bronzkori kard felbecsülhetetlen értéket képviselt
A fegyver a Kr. e. 900 és 700 közötti időszakból, vagyis a késő bronzkor utolsó évszázadaiból származik. Ez az időszak Európában a fejlett bronzművesség és az intenzív kulturális kapcsolatok kora volt. A kard markolatának csak a keskeny bronz nyele maradt fenn, amelyre egykor fából, csontból vagy agancsból készült markolatot erősítettek – írja a Heritage Daily. Ezek az anyagok az évszázadok során teljesen lebomlottak.
A pengét ugyan vastag zöld patinaréteg borítja, de a fegyver kivételes állapotban maradt fenn. Hosszanti díszítővájatok, íves motívumok és rövid keresztirányú bevésett vonalak díszítik, amelyek a bronzkor negyedik és ötödik periódusára jellemző stílusjegyek.
A szakértők szerint készítése idején egy ilyen kard rendkívül nagy értéket képviselt. A lengyel Állami Erdészet becslése szerint ára akár egy teljes szarvasmarha-gulya értékével is felérhetett, így csak a társadalom legmagasabb rangú tagjai engedhették meg maguknak.
Ezt olvastad már? Illegális ásatás vezetett a szenzációs felfedezéshez: pompás római kori villa került elő Róma közelében
A tudomány most válaszokat keres
A bronzkard restaurálása hamarosan megkezdődik, amelyet számos korszerű tudományos vizsgálat követ majd. A röntgenfelvételek segítségével a kutatók feltérképezik a kard belső szerkezetét, az esetleges öntési hibákat, javításokat és a készítés technológiáját.
A röntgenfluoreszcens (XRF) elemzés megmutatja a bronzötvözet pontos összetételét, míg a mikroszkópos kopásvizsgálatokból arra is következtethetnek, hogy a fegyvert valóban harcban használták-e, vagy eleve szertartási célokra készítették. A restaurálást követően a Pomerániai Vajdasági Műemlékvédelmi Hivatal dönt arról, melyik múzeumba kerül a különleges lelet.
Példamutató magatartás segítette a régészek munkáját
A hatóságok külön kiemelték Marcin Wiśniewski felelősségteljes hozzáállását: ahelyett, hogy kiemelte volna a kardot, biztosította a helyszínt, majd értesítette a régészeket, így a lelet régészeti környezete is megőrződött.
Ha lemaradtál volna: 1000 éve eltűnt maja városból kerültek elő hátborzongató kőfaragványok