A csillagászok az egyik legígéretesebb, életre alkalmas bolygójelöltet azonosították a Naprendszer közvetlen kozmikus szomszédságában. A GJ 3378b jelű szuperföld mindössze 25 fényévre található, és az új mérések szerint sokkal inkább hasonlíthat a Földre, mint azt korábban gondolták.
Nem mindennapi eredményről számoltak be amerikai csillagászok: sikerült pontosítaniuk a 2024-ben felfedezett GJ 3378b exobolygó tulajdonságait, amelyek alapján a világ az egyik legígéretesebb célponttá vált a földön kívüli élet kutatásában.
Közelebb áll a Földhöz, mint korábban hitték
A GJ 3378b egy úgynevezett szuperföld, vagyis nagyobb bolygó a Földnél, ugyanakkor kellően kis tömegű ahhoz, hogy nagy valószínűséggel kőzetbolygó legyen, ne pedig gázóriás. Az első becslések még körülbelül 5,3 földtömegre tették a bolygó tömegét, ami a csillagászok szerint már a mini-Neptunuszok – vastag légkörű gázbolygók – tartományának határát jelentette.
Az új, jóval pontosabb mérések azonban ezt mindössze 2,3 földtömegre módosították. Ez jelentősen növeli annak valószínűségét, hogy a GJ 3378b sziklás felszínű világ, amely elméletileg alkalmas lehet az élet kialakulásához szükséges feltételek biztosítására – számolt be a SciNews.
Éppen a lakhatósági zónában kering a szuperföld
A bolygó a GJ 3378 nevű vörös törpecsillag körül kering, amely a Zsiráf (Camelopardalis) csillagképben található. Bár egy év a GJ 3378b-n csupán 21,45 földi napig tart, ez nem jelenti azt, hogy túl közel lenne csillagához. A vörös törpék ugyanis jóval kisebbek és hűvösebbek a Napnál, ezért az úgynevezett lakhatósági zóna is sokkal közelebb helyezkedik el hozzájuk.

A kutatók számításai szerint a bolygó nagyjából a Földet érő napsugárzás 90 százalékát kapja saját csillagától. Ez azt jelenti, hogy megfelelő légkör esetén akár folyékony víz is létezhet a felszínén, ez pedig az élet egyik legfontosabb feltétele.
Van egy fontos kérdés, amire még nincs válasz
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a GJ 3378b-t egyelőre nem lehet lakható bolygónak nevezni. A folyékony víz fennmaradásához ugyanis nem elegendő a megfelelő hőmérséklet: stabil légkörre is szükség van. Jelenleg azonban senki sem tudja, hogy a bolygón egyáltalán létezik-e légkör.
Ez különösen fontos kérdés, mert a vörös törpecsillagok gyakran rendkívül aktívak. Erős kitöréseik és koronakidobódásaik idővel akár le is téphetik a közelükben keringő bolygók légkörét. A kutatók szerint hasonló folyamat játszódhatott le a Marson is, amely egykor valószínűleg sokkal sűrűbb légkörrel rendelkezett.

A bioszignatúrák felkutatása a végső cél
A szuperföld tulajdonságait több földi távcső – köztük a texasi Hobby–Eberly teleszkóp és az arizonai WIYN teleszkóp – nagy pontosságú műszereivel sikerült meghatározni. A csillagászok a csillag apró mozgásait vizsgálták, amelyeket a körülötte keringő bolygó gravitációja idéz elő.
Ezek a rendkívül finom eltérések tették lehetővé a bolygó tömegének és pályájának pontos meghatározását. A kutatók szerint a GJ 3378b most már az egyik legígéretesebb célpont a bioszignatúrák – vagyis az életre utaló kémiai nyomok – keresésében.
Tényleg van esély az életre?
Erre a kérdésre egyelőre senki sem tud biztos választ adni. A csillagászok hangsúlyozzák, hogy a megfelelő távolság önmagában még nem tesz lakhatóvá egy bolygót. A légkör összetétele, a mágneses tér, a geológiai aktivitás és számos egyéb tényező is meghatározza, hogy kialakulhatnak-e rajta az élet feltételei.
Ennek ellenére a mindössze 25 fényévre található GJ 3378b kiemelkedően fontos felfedezés. A Tejútrendszer mintegy 100 ezer fényév átmérőjéhez viszonyítva a bolygó valóban kozmikus szomszédnak számít, így a következő évek legerősebb távcsövei várhatóan ezt a bolygót is részletesen vizsgálják majd, hogy kiderüljön, valóban rejtőzhet-e rajta élet.
A kutatás eredményeit a The Astrophysical Journal tudományos folyóiratban tették közzé.
Ezt olvastad már? Itt a Föld pusztulásának dátuma: a Nap okozza majd a vesztünket