Egy hónapra elrendelte a bíróság az Akácfa utcai emberölés két gyanúsítottjának letartóztatását. A korábban már többször elítélt férfiak a gyanú szerint elrejtették a gyilkossághoz használt dísztőrt és ruházatukat, majd megpróbáltak elbújni a hatóságok elől. Az eljárás során az is felmerült, hogy kábítószert fogyaszthattak.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte az erzsébetvárosi emberölés két gyanúsítottjának letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán, a HVG beszámolója szerint.
A 40 éves férfit emberöléssel, 48 éves társát pedig súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.
Mi történt az Akácfa utcában?
A Fővárosi Főügyészség hivatalos közleménye szerint szeptember 18-ára virradó éjjel a két férfi összeveszett egy 36 éves férfival az Akácfa és a Dob utca kereszteződésében.
A szóváltást dulakodás követte, amelynek során a 40 éves gyanúsított elővett egy hosszú dísztőrt. Miközben társa bántalmazta a sértettet, a fiatalabb férfi a földre került áldozatot mellkason szúrta. A 36 éves férfi a mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen életét vesztette.
Ezt követően a gyanúsítottak elmenekültek, átöltöztek, elrejtették a fegyvert, majd megpróbáltak elbújni. A rendőrség tájékoztatása szerint szeptember 20-án este Csepelen fogták el őket.
Kábítószert is fogyaszthattak a gyanúsítottak
A bíróság a letartóztatás indokai között figyelembe vette a két férfi többszörösen büntetett előéletét, korábbi és folyamatban lévő büntetőeljárásait, valamint a szökés és a bűnismétlés veszélyét.
A rendelkezésre álló iratok alapján az is felmerült, hogy a gyanúsítottak kábítószert fogyaszthattak. A bíróság a szerhasználó életvitelt a bűnismétlés veszélyét fokozó körülményként értékelte.
A nyomozás során felmerült eddigi információk is arra utalnak, hogy a férfiak más személyeket is bevontak a dísztőr és a ruházat elrejtésébe. Emiatt a hatóságok szerint fennáll a bizonyítékok befolyásolásának veszélye is.
Ha lemaradtál: Trump Irán megsemmisítésével fenyegetett az ENSZ-közgyűlésen
Először egy ártatlan férfit fogtak el a rendőrök
Az AKácfa utcai gyilkosságot követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés gyanúja miatt indított nyomozást. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek és térfigyelő kamerák felvételeit elemezték.
A nyomozók egy napon belül azonosították a feltételezett elkövetőket, az ügy felderítése során azonban először egy másik, 40 éves férfit fogtak el szeptember 19-én reggel. Elszámoltatása során megállapították, hogy vele szemben nem áll fenn a megalapozott gyanú, ezért szabadon távozhatott.
A rendőrség ezt követően elfogatóparancsot adott ki a keresett férfiak ellen. Végül szeptember 20-án, vasárnap este 19 óra körül Csepelen fogták el a 40 éves H. Dávidot és 48 éves társát, R. Zsoltot.
A gyanúsítotti kihallgatás során H. Dávid megtagadta a vallomástételt, míg társa beismerte a neki felrótt bűncselekmény elkövetését. A rendőrök mindkét férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat.
Az egyik gyanúsított fellebbezett
Az emberöléssel gyanúsított férfi és védője tudomásul vette a bíróság döntését, így esetében a letartóztatást elrendelő végzés végleges. Viszont a súlyos testi sértés kísérletével gyanúsított társa és védője fellebbezett, ezért az ő esetében a döntés még nem végleges. A fellebbezésről másodfokon a Fővárosi Törvényszék határoz.
A büntetőeljárás továbbra is folyamatban van, a gyanúsítottak bűnösségéről még nem született jogerős ítélet.
Olvass tovább: Biológiai fegyvert fejlesztettek egy szovjet tudós szervezetéből kinyert vírusból, miután véletlenül megfertőződött