Élesen bírálta a Fidesz az Alapjogokért Központ háttércégénél szerdán végrehajtott rendőrségi házkutatást. A párt szerint a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárás politikai indíttatású, és nincs jogi alapja. Közleményükben Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettest is megnevezték, akinek foglalkoztatása a nyomozás középpontjában állhat.
Politikai indíttatásúnak és minden jogi alapot nélkülözőnek nevezte a Fidesz az Alapjogokért Központnál szerdán végrehajtott rendőrségi akciót az MTI-hez eljuttatott közleményében. A párt szerint a Tisza-kormány politikai irányítás alá vonta a nyomozó hatóságokat, és az eljárással egy jobboldali szellemi műhelyt vett célba.
A Fidesz közleményében a korábban Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowskit is megnevezte. A rendőrség korábbi tájékoztatásában még nem közölte az ügyben érintett külföldi tisztségviselő nevét.
A Fidesz szerint politikai támadás történt
Az ellenzéki párt közleményében azzal vádolta a Tisza-kormányt, hogy a rendőrséget és az ügyészséget egyre szorosabb politikai ellenőrzés alá vonja. Álláspontja szerint a házkutatás az Alapjogokért Központ politikai szerepvállalásával függ össze.
„A Tisza-kormány napról napra, tégláról téglára építi fel az újkommunista önkényt Magyarországon. (…) Ez az oka annak, hogy a mai napon a politikai irányítás alá rendelt nyomozó iroda rendőri akciót hajtott végre az Alapjogokért Központ irodáiban” – fogalmazott a párt közleményében.
A rajtaütés ürügyeként felhozott lengyel politikai menekült ügye nem valósít meg semmilyen bűncselekményt. Marcin Romanowski a Lengyelországban a Tisza Párthoz hasonlóan önkényt építő Tusk-kormány politikai üldözése elől menekült Magyarországra – tették hozzá.
A Fidesz szerint a volt lengyel politikus munkájáért megfelelő díjazásban részesült, az Alapjogokért Központ pedig elismerést érdemel azért, hogy szerepet vállalt a foglalkoztatásában.

A párt állításaival szemben a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat nyomozást. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a közpénzből finanszírozott társaság által kifizetett díjazás arányban állt-e a ténylegesen elvégzett munkával.
Ha lemaradtál: 12 magyar szálloda kapott Michelin-kulcsot – de mitől különlegesek?
Havi több mint 3,5 millió forintos megbízási díj miatt nyomoznak
A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalos közleménye szerint az eljárás az Alapjogokért Központ közpénzből finanszírozott háttércégének egyik megbízásával kapcsolatos.
A gyanú alapján a társaság havi bruttó 3,5 millió forintot meghaladó díjért foglalkoztatott egy nemzetközi körözés alatt álló, volt külföldi tisztségviselőt, aki a nyomozók eddigi adatai alapján csupán minimális tényleges munkát végzett.
A rendőrök szerdán a társaság budapesti épületeiben, a könyvelőcégnél, valamint az érintett külföldi tisztségviselő utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyén is kutatást tartottak. Ezalatt szerződéseket, számlákat, fizetési jegyzékeket és más iratokat foglaltak le, valamint adatokat mentettek a cég szerveréről. Ezzel párhuzamosan több tanút is kihallgattak.
Az Alapjogokért Központ is reagált a házkutatásra
A rendőrségi akciót követően az Alapjogokért Központ közölte, hogy készséggel együttműködik a hatóságokkal.
„A hatóságokkal bármilyen kérdésben készséggel együttműködünk, mivel egy jogállami eljárásban csak az derülhet ki, hogy mindenben megfeleltünk a jogszabályi követelményeknek” – írta Facebook-bejegyzésében az Alapjogokért Központ.
Az intézet álláspontja szerint megalakulása óta a jogszabályoknak megfelelően működik, és ez a külföldi kutatóival fenntartott együttműködésére is igaz.
A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A rendőrség a lefoglalt dokumentumok és elektronikus adatok elemzésével kívánja feltárni a megbízás körülményeit, valamint megállapítani, történt-e jogsértés.
Olvass tovább: Bocsánatot kértek a mentők, miután sikertörténetként mutatták be egy elhunyt férfi megmentését