Donald Trump annyira lelkes, hogy szerinte gyorsat át is kéne nevezni a mesterséges intelligenciát „szuperintelligenciára”.
Az amerikai elnök újabb meghökkentő ötlettel állt elő: szerinte ideje lenne elfelejteni az „artificial intelligence” (magyarul ugyebár mesterséges intelligencia) elnevezést, és helyette a „super intelligence”, azaz „szuperintelligencia” kifejezést használni. Trump szerint ugyanis maga a „mesterséges” szó azt sugallja, hogy a technológia valamilyen módon hamis.
A republikánus vezető a Daily Star beszámolója szerint az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán arról beszélt, hogy a világ egy teljesen új korszak küszöbén áll. „Üdvözlet a szuperintelligencia új világában” – köszöntötte a résztvevőket, majd az AI gyors fejlődését fékező törekvéseket is bírálta.
Trump szerint az AI-t nem szabad visszafogni
Donald Trumpot láthatóan nem zavarja, hogy az elmúlt hetekben az egész világ azt latolgatja, hogy vajon tényleg kiirtja-e a mesterséges intelligencia az emberiséget. Sőt, az elnök határozottan ellenzi azokat a kezdeményezéseket, amelyek szigorúbb korlátokat szabnának az AI fejlesztésének.
Miközben a technológiai szektorban több szakértő is arra figyelmeztet, hogy az ellenőrizetlen fejlesztés akár rendkívül súlyos, szélsőséges kockázatokat is jelenthet, Trump a növekedés akadályozását nem tartja elfogadhatónak. „Nem fogom visszafogni valaminek a növekedését, ami nagyobb lesz, mint az ipari forradalom” – mondta.
Az USA minden dokumentumában megváltozhat az elnevezés
És úgy tűnik, az elnök egészen komolyan gondolja a mesterséges intelligencia átnevezését is. Úgy fogalmazott, hogy az új kifejezés akár hivatalos amerikai terminológiává is válhat, és reményei szerint más országok is átvehetik.
„Ettől a ponttól kezdve minden egyesült államokbeli dokumentumot, és remélhetőleg a világot is megváltoztatjuk, hogy a sokkal pontosabb »szuper« kifejezést használjuk a mesterséges helyett” – lelkendezett az átnevezésekben eddig is élen járó Trump.
Az elnök emellett azt a szélesebb nemzetközi kezdeményezést is támadta, amely szerinte az AI fejlődésének ellenőrzésére törekszik. „Az Egyesült Államok teljes mértékben elutasít minden olyan kísérletet, amely egy globalista rendszert akar létrehozni a most oly sokat emlegetett AI ellenőrzésére.”
Trump szerint az AI-versenyt meg kell nyerni Kínával szemben
Az amerikai elnök korábban is arról beszélt, hogy az AI területén elért fölény stratégiai jelentőségű lehet. Most ismét a kínai versenyt állította a középpontba, miközben a mesterséges intelligencia veszélyeiről szóló súlyos figyelmeztetéseket bagatellizálni igyekezett.
„Aggódom amiatt, hogy ha nem nyerjük meg az AI-versenyt, akkor nagyon rossz helyzetbe kerülünk” – mondta, majd úgy fogalmazott, hogy jelenleg az Egyesült Államok nagyjából egyévnyi előnyben van Kínával szemben, de ezt az előnyt meg is kell tudni tartani.
Ahogy írtuk a mai napon, 366 fölé gyengült a forint az euróval szemben: Trump döntései is hatnak az eladási hullámra